Guillermo Del Toro nagyon szerette volna megcsinálni Az őrület hegyei (At the Mountains of Madness) HP Lovecraft regény filmverzióját, de az Universal nem volt hajlandó belemenni abba, hogy egy 150 millió dolláros alkotás R kategóriás legyen. A mexikói rendező-producer valószínűleg nem fogja más stúdióhoz átvinni a projektet, mert elmondása szerint a Prometheus túlságosan is hasonlít az általa megálmodott produkcióhoz.
“A jelenetek majdnem teljesen megegyeznének.” – kezdte mondandóját a film a DelToroFilm rajongói portálnak, megemlítette, hogy nem csak a díszletek, de a végén lévő nagy csavar sem különbözne sokban a saját verziójától. – ” A Prometheushoz pont akkor kezdtek hozzá amikor a Pacific Rim előkészületeihez nekiláttunk. Már a cím hallatán megdermedtem, tudván, hogy az Alien-t nagyban befolyásolta Lovecraft világa és a regénye.”
Del Toro nagyon várja, hogy láthassa Ridley Scott sci-fijét, ám ugyanakkor nagyon is biztos benne, hogy az Alien előzményfilm meg fogja idézni a lovecraft-i világot, ezért hosszú időre a fiók mélyére számúzi Az őrület hegyeivel kapcsolatos terveket.
“Ebben csak az a szomorú, hogy 10 éve már, hogy próbálom megvalósítani a filmet és a Hellboy második része után két produkciót akartam istenigazából leforgatni. De van jó hír is, ezek közül az egyik kész van. Igazán jól sikerült és nagyon hálás vagyok az érte kapott jó szavakért.”
Csütörtökön mutatják be Tim Burton új filmjét, az Éjsötét árnyékot, alant egy feliratos összeállítást tekinthettek meg, amelyben a rendező és a színészek közreműködésével nyerhettek bepillantást a Collins család titkaiba.
Emlékszem milyen nagyot nézett mindenki, mikor a Pókember 114 millió dolláros rekordösszeggel nyitott 10 éve. Azóta több trónkövetelő is akadt, voltak szép számmal, akik elbuktak, de azért jól teljesítettek és akadtak, akiknek sikerült ennél többet kitermelniük. Négy éve a sötét lovag büszkélkedhet a legjobb nyitó hétvégével, a 158,4 millió dolláros összegen láttán legalább olyannyira meresztették a szemüket az emberek, mint anno a Pókembernél, majd a Harry Potter utolsó része ezt is megfejelte, egészen 169,1 millióig tette fel a lécet. Az elemzők hatalmas bevételt vártak a Bosszúállóktól, 160-170 millió körüli eredményt jósoltak, azaz senki nem tette volna le a haját, ha néhány millióval meghaladja a Potter által felállított csúcsot. Erre azonban talán csak kevesen mertek volna fogadni: 200,3 millió dollár három nap alatt. Bámulatos és lehengerlő, amit Vasember és Tsai véghezvittek. Nem kizárt, hogy Amerikában eljut a 600 millió dollárig, de a fél milliárdon bizonyosan túljut. Ezek után nem lenne meglepetés, ha Joss Whedonnak hirtelen megengednék, hogy megcsinálja a Serenity folytatását. De a nagy kérdés inkább az, hogy vajon Batman és Bane képes lesz-e ennél nagyobb bevételt kitermelni.
Darren Lynn Bousman nagyon belehúzott. A Mothers’s Day remake után belevágott a gyengére sikeredett 11-11-11 horrorba, majd lezavarta a The Devil’s Carnival-t, majd átbattyogott a The Barrens munkálataira. Jó ez a nagy rohanás? Csak a minőség látja kárát.


A Disney-nél van a Pixar. Megvette a Marvelt. Nemrég India egyik legnagyobb médiavállalatát, az UTV-t vásárolta meg. A cég első Disney logó alatt bemutatott animációs filmje az Arjun: The Warrior Prince lesz, amelyhez kijött az előzetes. A mű az ország egyik legismertebb és legnagyobb harcosáról szól, az elején még nyolc éves kölyökként lép színre, majd láthatjuk, hogy miképp válik India dicső bajnokává.