3

Emlékmás tv spot

A Disney befürdött a John Carterrel. Az Universal a Csatahajó kudarcát próbálja feldolgozni. Vajon a Sony beállhat a sorba és próbálja kitalálni, hogy miképp tudná pótolni a hatalmas buktát? Erősen benne van, hogy elhasal, hisz’ a Philip K. Dick művekből készített filmek közül csak kevés termelt profitot. Mindenesetre Colin Farrell megpróbálja túlélni az elé gördített nehézségeket, a tv spotot követő jelenetben még Kate Beckinsale is le akarja verni.

0

Az Act of Valor társrendezője készíti a Need for Speed filmet

Néhány hete derült ki, hogy az Electronic Arts nagy sikerű számítógépes játék franchise a vásznakra költözik. Az Universalt abszolút nem érdekelte a dolog, hiszen nekik ott van a Halálos iramban franchise. Végül a DreamWorks elérte, hogy náluk hozzák össze az aszfaltszaggató produkciót.

A fejesek Scott Waugh-t, az Act of Valor akciófilm társrendezőjével egyeztetnek éppen, ha minden jól megy, akkor ő vezényelheti le az alkotás. Waugh asztalán van még egy másik forgatókönyv is, amelyben tövig nyomhatják a pedált. A High Speed története szerint összegyűjtik a legjobb zsarukat gyűjtik össze, akik nem izzadnak, reszketnek a volán mögött és velük próbálják megállítani az egyre veszélyesebbé válió illegális versenyeket.

Na de vissza az NFS-hez. George Gatins Waugh-val vetheti papírra a forgatókönyvet, John Gatins, a Vasököl írója pedig a producer lesz. Történet? Egyelőre még nincs.

3

A The Tomb forgatásáról

Két kép és egy videó a The Tomb akció-thriller forgatásáról, amely leginkább arról híresült el, hogy Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger ismét együtt játszanak. Stallone karakterét megbízzák, hogy hozza létre a világ legszökésbiztosabb börtönét, majd maga is oda kerül és ki akar jutni, hogy tisztára mossa nevét. Arnie egy fegyencet fog játszani.

0

Prometheus tv spotok

Még két hetet kell várni Ridley Scott filmjére, addigra biztos kiadnak még vagy 67 tv spotot az eddigi 863 mellé. De vajon az emberek elhiszik-e, hogy egy jó Alien filmet fognak látni? Sokaknak már a harmadik rész sem tetszett, a negyediktől még többen prüszköltek, a két AvP meg közutálat tárgya.

2

Végjáték poszter

Ugyan a Végjáték (Ender’s Game) csak jövő év novemberében kerül a mozikba, de máris közzétettek egy posztert a filmhez. Orson Scott Card népszerű regényét Gavin Hood adaptálja, az 1985-ben megjelent könyv besöpört egy Hugo-díjat és egy  Nebula-díjat is.

8

A nagy Gatsby előzetes

F. Scott Fitzgerald 1925-ben kiadott regényéből jó néhány színpadi előadás született és megélt pár filmes adaptációt is. Néhány évvel ezelőtt Oliver Stone is megpróbálkozott összehozni saját változatát, de a Colin Farrell-lel elképzelt produkcióból nem lett semmi. 2008-ban Baz Luhrmann vette kezébe a gyeplőt, az ausztrál rendező elmondása szerint a tehetős emberek felelőtlen életvitelét akarja kritizálni alkotásában. 2010-ben Luhrmann családjával New Yorkba költözött, hogy meg tudja valósítani a filmet. 2011-ben a Sonytól a Warnerhez kerültek a jogok, ahol már nem gördítettek akadályt a forgatás megkezdése elé.

“Nick Carraway (Tobey Maguire) az amerikai álmot üldözve 1922-ben New Yorkba költözik, amit éppen a laza erkölcsök, a csempészek és a jazz uralnak. Nick Jay Gatsby (Leonardo DiCaprio) milliomos szomszédja lesz és szerelmes lesz Daisy-be (Carey Mulligan). Csakhogy a lányhoz úgy kerülhet közelebb, ha pénzt szerez, ezért bevállalja, hogy részt vesz Jay kétes és gyanús üzleteiben, így végre egyre több és több dollár kerül zsebébe. Ám a szeretett nő férjhez megy Tom Buchananhoz, a veszettül gazdag és durván befolyásos fickóhoz, ennek ellenére továbbra sem adja fel, mindent megtesz, hogy övé legyen a nő”.

2

Hófehér és a vadász interaktív előzetes

Az idei második Hófehérkés fantasy, amelyben Kristen Stewart és Chris Hemsworth száll szembe Charlize Theronnal. Az Universal ugyan abban bízik, hogy hatalmas siker lesz, de ugyanakkor egy másik stúdió szép csendben jégre tette saját verzióját, a The Order of the Sevent, ahol harcművész törpék verekedtek volna a főhősnő mellett. A Disney ugyanis a John Carter buktáján okulva gyorsan átgondolta, hogy lenne-e értelme egy igen nagy költségvetésű akció-fantasyt egy elsőfilmessel (Michael Gracey) elkészíttetni.

A Hófehér és a vadászhoz ezúttal egy interaktív előzetest tettek közzé, amihez kell egy kis angol tudás. A trailerben kattintgatva egy-két soros érdekességeket osztanak meg az érdeklődőkkel. 12 éven aluliaknak nem ajánlott a megtekintése.

0

Whole Lotta Sole előzetes

Hosszú idő után végre látunk egy jó filmet Brendan Fraserrel a főszerepben? Bizakodásra adhat okot, hogy a Whole Lotta Sole dramedyt Terry George, a Hotel Ruanda (Hotel Rwanda) rendezője készítette.

Martin McCann karaktere nagy összeggel tartozik a helyi keresztapának (David O’Hara), hogy adósságát rendezni tudja Mad Dog Flynn felé úgy dönt, hogy kirámolja a közeli halkereskedést. Azonban a rablás balul sül el és túszul ejti Joe-t (Fraser) és annak barátnőjét (Yaya DaCosta). Colm Meaney egy rendőrtisztet kelt életre.

Jelenleg nem tudni, hogy mikor mutatják be.

3

Portman a Jane Got a Gunban

A Beszélnünk kell Kevinről (We Need to Talk About Kevin) a díjszezon egyik nagy vesztese volt, alig méltatták jelölésekre és még a kasszáknál sem termelt szépen. Talán Lynne Ramsay következő alkotására jobban odafigyelnek, a skót rendező dirigálhatja a Jane Got A Gun westernt, amely Natalie Portman érdeklődését is kivívta, aki nem csak a főszerepet nézte ki magának, hanem producerként is egyengeti a film útját.

Brian Duffield körmölte le a forgatókönyvet, a tavalyi év egyik legjobb forgatókönyvének tartották. A történet szerint egy törvényenkívüli fickó esik át háza küszöbén, alig él, tele van golyószaggatta sebekkel. Bandája a nyomában lohol, nem jellemző rájuk, hogy félkész munkát hagynak határa és bizony az egykori bandatagot is valamiért holtan szeretnék látni. A férfi felesége volt szerelme segítségét kéri, aki nem mellesleg kiváló fegyverforgató is. Szükség van rá, ha nem akarja a farmját lerombolva látni.