
2014 nyarán érkezik az újabb Múmia reboot. Len Wiseman legutóbb Az emlékmás (Total Recall) új kiadásával nyerte el a nemtetszést, most pedig egy másik régebbi film újraindítását tervezi. Az Universal John Spaiths-t kérte fel, hogy íjra meg a forgatókönyvet, ami újabb okod adhat az aggodalomra, hiszen az Alien előzményfilm, a Prometheus és a Legsötétebb óra (The Darkest Hour) sem teljesítette az elvártakat.
Az eredeti film 1932-ben készült, s Boris Karloff rémisztgette a nézőközönséget Imhotep-ként, majd 1999-ben érkezett a Brendan Freser–Arnold Vosloo féle franchise, ami két további részt élt meg.
Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő színész a Mount Everest csúcsit próbálhatja meghódítani. A Déli-sarkon zajló történet egy versenyről szól két hegymászó között. A Tom Hardy és Casey Affleck lesz a két versengő fél. Még javában folynak a tárgyalások, ám úgy tűnik, hogy George Mallory-t fogja alakítani Hardy, Casey pedig Andrew “Sandy” Irvine-t. A történet valóban megtörtént, a két hegymászó 1924-én vágott neki, hogy az Everest bérceit meghódítsa. A film Doug Liman vezénylésével készül.







