Még mindig nem nyugodtak le a kedélyek azóta, hogy egy ámokfutó több embert is megölt a Sötét lovag: Felemelkedés egyik vetítése alatt. Blaec Lammers is hasonló vérfürdőt akart rendezni, a férfi az Alkonyat- Hajnalhasadás második részén tervezte végrehajtani tettét.
Úgy gondolta, hogy elmegy a bolivari moziba és annyira embert lő le, amennyit csak tud, még a jegyét is jó előre megvette. Fontolóra vette azt is, hogy a helyi Walmartban hajtja végre tettét, mivel ott legalább lett volna utánpótlás, ha kifogyott volna a lőszerből.
Szerencsére Lammers édesanyjában gyanús lett a dolog, amikor fia a coloradoi-i mészárláshoz hasonló fegyverekkel állított haza, ezért értesítette a rendőrséget.

Még forog az új Robotzsaru film, sajnos nem láthatjuk jövőre, csak 2014-ben rúghatja szét Alex Murphy új testben Detroit bűnözőinek a valagát. A készítők azt ígérik, hogy nem csak egy-két robotot fogunk látni, de jó néhány drone meg egyéb szerkezet és Call of Duty-szerű akciójeleneteken ámulhatunk majd a mozikban. Kiderült az is, hogy a főhős tud majd futni is és nem lesz olyan lomha, mint Paul Verhoeven verziójában.
Sok-sok pletyka kering az új Star Wars film kapcsán (majd egy másik posztban ezekről is szó esik), de elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag semmit sem tudunk a projekttel kapcsolatosan.
Stephen King eléggé felkapott szerző Hollywoodban, évente bejelentik, hogy megfilmesítik ezt vagy azt a művét. A Végítélet (The Stand) Ben Affleck nézte ki magának úgy egy éve, de eleddig nem nagyon történt semmi a projekt körül.
Sandra Bullock megint FBI ügynököt formálhat meg, ezúttal nem beépített ember lesz. Melissa McCharty egy másik zsarut alakít, a sors úgy hozza, hogy pont Bullock partnere lesz. Két ellentétes jellem, totál különböznek egymástól. Mégis együtt kell dolgozniuk, kézre kell keríteniük egy drogbárót.
A Columbia berkein belül formálódik egy Steve Jobs életrajzi mű, ennek forgatókönyvén Aaron Sorkin dolgozik. Nem ez lesz az első Jobs-film, ugyanis Ashton Kutcher főszereplésével már leforgottak egy alkotást.