Gerald Morawski 2011-ben perelte be James Cameront, mondván, hogy a 2,8 milliárd dolláros 3D-s világsikere, az Avatar az ő ötletein alapszik. Állítása szerint 1991-ben felkereste a rendezőt, előadta a Guardians of Eden ötletét, sőt még rajzokat is készített hozzá. Cameron nem tagadta, hogy ismeri az úriembert, anno 5.000 dollárt fizetett neki, de elmondása szerint egy teljesen más, eddig meg nem valósult projektről volt szó.
A los angeles-i bíróság ma kimondta, hogy Cameron nem lopta el Morawski ötletét. A rendező iskolás kora alakítgatta az Avatar sztoriját, be is nyújtott egy 45 oldalas nyilatkozatot (alább olvasható), hogy miképp és hogyan építette fel magában a filmet.
“Eléggé sajnálatos, hogy ebben az üzletágban ha valaki sikeres filmet készít néhány ember előlép a homályból azt állítva, hogy az ő elképzeléseiket használták fel hozzá. Az Avatar az én legszemélyesebb filmem, évtizedek óta rajzolgattam és vázlatokat készítettem. Örvendetes, hogy a tisztelt bíróság átlátott Mr. Morawski hazugságain.” – mondta a rendező.


A harmadik Halálos iramban elég gyengén hozott a mozikban, éppen ezért a negyedikre visszahozták Vin Dieselt és Paul Walkert. Ennek eredménye az lett, hogy sikerült visszacsábítani az első két felvonás rajongóit és még újakat is szereztek. Az Ötödik sebességbe az összes régebbi főbb és mellékkaraktert beletették, a csapat után Dwayne Johnsont küldték. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag az adrenalinbombát és az aszfaltszaggatást a film utolsó negyedére hagyták több, mint 600 millió dollárt kasszírozott a mozikban. Nem is kellett sokat várni, hogy bejelentsék a Fast & Furious 6-ot.
Al Pacino jobban tenné, ha inkább sorozatokat és filmeket vállalna be? A fickó zseniális színész, de mostanság olyan feledhető és nem neki való filmeket vállal be, mint a Jack és Jill. A Dr. Halál legalább minőségi munka, jött is érte egy Golden Globe.
Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone is elszenvedett egy komolyabb bukást idén, de az Erőnek erejével, se a Bullet to the Head nem érdekelt senkit. Úgy tűnik, hogy már alig kíváncsi valaki az egykori akciólegendákra. A The Sun magazin arról kérdezte Bruce Willist, hogy vajon van-e utánpótlás.
Jöhetnek a különálló filmek a Star Wars-ból megismert figurákról? Az AICN oldal azzal állt elő, hogy tudomásuk szerint javában tervezgetnek egy Yodáról szóló produkciót. Részletekkel nem tudtak szolgálni, így azt sem tudták megmondani, hogy a jedimester életének melyik részét fogjuk látni. Egy előzményfilmet kapunk, életének korai szakaszát mutatják be vagy konkrétan valamelyik nagy eseményre fókuszálni?
Miután Rob Zombie-t a második Halloween film után kitessékelték a franchise ajtaján megkereste a Haunted Films. A Paranormal Acitivty és az Insiodus mögött álló produkciós cég egy olyan ajánlatot tett le a rendező asztalára, amelyet nem tudott visszautasítani: ha a következő alkotását náluk hozná tető alá, akkor teljes kreatív szabadságot biztosítanak számára. A Lords of Salemre megnyerték Richard Lynch-et, akivel sajnálatosan nem tudtak rögzíteni mindent bekövetkezett halála miatt, ezért Andrew Pine-nal újra le kellett forgatni jeleneteit.
Az Universal tette rá a kezét Frances Hodgson Burnett 1911-es regényére, A titkos kertre (The Secret Garden). Lucy Aibarra, A messzi dél vadjai (Beasts of the Southern Wild) írójára bízták a forgatókönyvet, a produceri posztra pedig Guilldermo del Toro állt be.

