Antal Nimródra Hollywoodban rábíztak egy thriller-horrort, az Elhagyott szobát, ráadásul két ismert szereplőt is kapott: Luke Wilsont és Kate Beckinsale-t. A film elég jól hozott, így elkészítették a második részét, ami inkább előzményfilm lesz és ebben már nincs benne Nimród, ő éppen egy második produkcióval van elfoglalva. A Vacancy 2: The First Cut január 20-án jön ki dvd-n Amerikában, itt az előzetes.
trailer
Sci-fi neo-noir thriller
Gerald McMorrow még újoncnak számít a filmszakmában, nevéhez eddig csak egy rövid sci-fi kötődik, amit 2002-ben készített, az imdb-n 7,7 ponton áll (12 szavazattal). Szóval a Franklyn tekinthető az első nagy megmérettetésének. A sci-fi egyszerre játszódik a korabeli Londonban és a jövőbeli metropoliszban, ahol a vallás játssza a központi szerepet. A film négy karakter sorsát követi két párhuzamos világban. A főszereplő Ryan Philippe, Bernard Hill, Eva Green és Sam Riley.
Philippe alakítja Jonathan Preest-et, az ateista maszkos
Jóska menni Amerika szinkronos előzetes
Hitchcock remake: Könnyed erkölcsök
Alfred Hitchcock 1928-ban bemutatott művéből, a Könnyed erkölcsökből készítenek filmet. Hitchcock Noel Coward színdarabja alapján rendezte meg a produkciót. A 2008-as feldolgozásban Jessica Biel, Kristin Scott Thomas és Colin Firth játssza a főszerepet és november 7.-én mutatják be. A történet szerint az elvált Larita (Biel) összeházasodik John Whittakerrel (Ben Barnes), a fiatal pár Londonba utazik, hogy a srác bemutassa szüleinek (Scott Thomas és Firth) Laritát, de a szülőknek nem tetszik a lány, különösen az, hogy az már elvált egyszer.

Orbitális Fűrész 5. spoiler!!!
Előre szólok, csak az olvassa el a következő sorokat, aki annak ellenére is élvezni tudja Hollywood újabbnál-újabb, másfél órás élvezetadagját, hogy ilyen infót tud meg egy filmről.
A jó szereplőgárda – mint tudjuk – ugyanolyan elengedhetetlen egy filmben, mint bármi más, aminek
jónak kell lennie.
Mike Realba (Fűrész 4)
Lyriq Bent (Fűrész 2/3/4)
Athena Karkanis (Fűrész 4)
Justin Louis (Fűrész 4)
Donnie Wahlberg (Fűrész 2/3/4)
Danny Glover (Fűrész 1)
Bahar Soomekh (Fűrész 3/4)
Mike Butters (Fűrész 1/4)
Niamh Wilson (Fűrész 3/4)
Angus McFayden (Fűrész 3/4)
Bill Vibert (Fűrész 3/4)
Tony Nappo (Fűrész 2/4)
Tim Burd (Fűrész 2/3)
Új előzetes a Resident Evil: Degenerationnek
DVD-n lesz látható a Resident Evil: Degeneration. CGI film lesz és december 30-tól lehet hozzájutni.
Jelenet a Megtorló folytatásából a rendező bevezetőjéből
Az alábbi jelenet láttán el nem tudom képzelni, hogy akart ebből a stúdió PG-13-at kihozni. Lexi Alexander beszél az elején kicsit, korábban azt mondták kirúgták és a vágást már nem ő fejezi be, de ezek szerint visszahozták.
KIRU ~ KILL
Ez az előzetes nekem Machine Girl-szintű filmet sugall
“Jean-Claude Van Damme is robbing the bank”
J.V.C.D. filmben Van Damme saját magát alakítja, kicsit önironikus lesz a mű:)
Kathryn Bigelow rendez
A film bombahatástalanítókról szól, akik Bagdadban végzik a munkájuk. (Előző poszter itt van) A produkcióról a Filmhírek írt bővebben, az új poszter és az előzetes pedig alább látható.
.jpg)
Új Szállító 3 előzetes
Úgy néz ki ma trailer nap van, jönnek az előzetesek szépen. Ez itt a Szállító 3 előzetese, a főszereplő természetesen Jason Statham.
Ez pedig a nemzetközi előzetes
Daniel Craig ebben az évben még a nácikkal is megküzd
Daniel Craignek ebben az évben két filmje várható. A következő James Bond után decemberben érkezik a Defiance Edward Zwick (Véres gyémánt) rendezésében. A sztori szerint a Nalibocka-erdőben kis falu épült fel, ahova a nácik elől menekülőket befogadták és így sok zsidó életét sikerült megmenteni.
