Bradley Cooper egy lecsúszott írót játszik, de egyszerűen elhagyta az ihlet és kissé lecsúszott. Majd egy nap kap egy pirulát és minden megváltozik. Hirtelen mindent világosan lát, könyvét is befejezi, minden csodás, dől a lé. Csakhogy a gyogyónak mellékhatása is van, emlékezetkiesés és egyéb hasonló apróságok. Cooper mellett Robert De Niro, Abbie Cornish és Anna Friel is látható lesz. Amerikában március 18-án mutatják be a thrillert. A pirulának egyébként létrehoztak egy viral site-ot is, azt itt lehet megnézni: http://theclearpill.com/
Neil Burger legutóbb a The Lucky Ones kevés figyelmet kapott drámát készítette, előtte pedig A mágust (The Illusionist) alkotást tette le az asztalra. Azt hiszem ezek után reménykedhetünk, hogy ismét jó filmmel örvendeztet meg minket.


Terrence Malick az eltelt évtizedek alatt csupán néhány filmmel jelentkezett. Új művét, a Tree of Life-ot nagyon szeretnék már látni a rendező rajongói. Eredetileg úgy volt, hogy 2009 végén küldik a mozikba, ám ekkorra még nem állt készen a film, majd úgy hírlett, hogy idén Cannes-ban már levetítik. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy Amerikában május 27-től lesz látható. Mielőtt Brad Pitt szóba jött volna a főszereppel kapcsolatban Colin Farrell és Mel Gibson neve keringett a projekt körül, később már Sean Penn és Heath Ledger váltak biztos befutókká, ám sajnálatos módon Ledger elhunyt, így helyére Pittet szerződtették.
Hans Petter Moland, az Eszméktől vezetve (Gymnaslærer Pedersen) rendezője dirigálta az A Somewhat Gentle Man fekete komédiát. Ha az illető neve szóba került általában hozzáfűzik, hogy ő a norvég Ridley Scott. A dán Kim Fupz Aakeson által írt történet főszereplője Stellan Skarsgard, aki egy gengsztert alakít. Miután kiszabadul a sittről megpróbál boldogulni a nagyvilágban. A film a Berlini Filmfesztiválon elvitte a Berliner Morgenpost díját.
Hivatalos tartalom: Amióta Brian és Mia Toretto kiszabadította Domot a fogságból, számos határon átsüvítettek, hogy kijátsszák a hatóságokat. Most Rio de Janeiróban húzták meg magukat, és el kell vállalniuk egy utolsó balhét, hogy elnyerjék szabadságukat. Amikor összeállítják a csúcsversenyzőkből álló elit csapatukat, a cinkosok jól tudják, hogy az egyetlen esélyük arra, hogy örökre kiszálljanak, az, ha szembeszállnak a korrupt üzletemberrel, aki ki akarja nyírni őket. Ám nem csak ő van a nyomukban.
Délelőtt láthattátok a Rango új poszterét, nem kellett sokat várni és pár órával később a következő előzetes i napvilágot látott. Az animációs film főhőse egy identitászavarban szenvedő kaméleon lesz, aki Johnny Depp hangján szólal meg. Az előzetes alapján egy mókás western-kalandfilmre van kilátás. Hősünk (jelen esetben a kaméleon) egy városka seriffje lesz, miután véletlenül kifektet egy sólymot, ettől kezdve ő felügyel a rendre.
A nagy sikerű Karib-tenger kalózai trilógia folytatódik és ismét Jack Sparrow kapitány (Johnny Depp) áll a középpontban. A kapitány az Ifjúság Forrását szeretné fellelni, ám ez némi nehézségekbe ütközik. Egyrészt ott vannak a hableányok (ők többször is felbukkannak a trailerben) és a zombik, no meg a mogorva Feketeszakállnak (Ian McShane) is fáj a foga a kincsre. Keira Knightley (és karaktere) nem került bele a filmbe, de azért lesz tűzrőlpattant teremtés a produkcióban, Penélope Cruz Feketeszakáll lányát játssza és a kardforgatáshoz is ért (még szép). Felröppent a hír, hogy Keith Richards jeleneteit kivágják a műből, mert a Disneynek nem tetszett, ahogy a zenész könyvében múltjáról beszélt, de mint kiderült ettől nem kell félni, még az előzetesben is látható. A negyedik felvonást Rob Marshall rendezte.