3

A Paul következő előzetese

Még egy Paul előzetes látott napvilágot. Simon Pegg és Nick Frost ebben a sci-fi vígjátékban megismerkednek Paullal, a földön kívülivel. A kormány persze újra el akarja fogni, de a két férfi mindent megtesz annak érdekében, hogy az űrlényt elbújtassák. Aki élvezte a duó eddigi filmjeit (pl. Vaskabátok), az valószínűleg ebben sem fog csalódni. Reméljük, hogy nem most kezdődik el a minőség romlása, sőt, ne is induljon be soha ez a folyamat.

0

Henry’s Crime előzetes

Keanu Reeves játssza Henryt, aki rossz helyen tatózkodik rossz időben, így bankrablás gyanúja miatt kattan a kezén a bilincs, pedig részt sem vett a pénzintézet kirámolásában. A sitten azonban megismerkedik Max-szel (James Caan), akivel együtt kitervelik, hogy kirabolják azt bankot, aminek pénzének meglovasításával Henryt vádolják. Henry azonban összeismerkedik Julie-val (Vera Farmiga) és kialakul köztük a vonzalom. Malcolm Venville, a 44 Inch Chest rendezője dirigálta a produkciót, bemutató valamikor idén.

 

0

Manual of Love 3 előzetes – nemzetközi közönség becélozva

A Manual of Love olasz romantikus dráma franchise harmadik részéhez érkezett el. A készítők nem titkolt szándéka, hogy Robert De Niro leszerződtetésével a nemzetközi figyelmet is szeretnék elnyerni, azt remélik, hogy Amerikában is érdeklődni fognak a produkció iránt. De Niro egy elvált amerikai professzort alakít, aki Rómában találkozik Monica Belucci karakterével és vonzalom alakul ki köztük. De Niro angolul és olaszul fog beszélni a filmben. Giovanni Veronesi dirigálta az alkotást, az úriember írta és rendezte az első két részt is.

8

Scott Pilgrim a világ ellen poszter és előzetes

A Scott Pilgrim a világ ellen (Scott Pilgrim vs. The World) is a jobb később, mint soha elvet követi. Amerikában már augusztusban bemutatták, nálunk csütörtökön kerül a mozikba. Hivatalos tartalom: Íme, a bájos és állástalan Scott Pilgrim. Egy totál átlag garázsbandában, a Sex Bob-ombban basszgitározik, 22 éves, és most ismerkedett meg álmai nőjével… szó szerint…
Scott Pilgrimnek sosem volt gondja a becsajozással. A „kicsajozás” szokott nehéz lenni, vagyis nehezen rázza le a nőit. A szerelem folyton komplikált: onnantól kezdve, hogy egyszer egy lány telibe kapta a szívét – és most visszatért a városba – odáig, hogy valahogy le kéne rázni valahogy ezt a mostani tinit, amikor Ramona begörkorizik a fiú életébe. Scott azonban hamarosan rájön, hogy az új szerelem az eddigi legfurcsább koloncot hozta magával: alávaló ex-pasik csapata irányítja a lány szerelemi életét, és bármit megtesznek, hogy kicsinálják az új udvarlót.
Ahogy Scott közelebb kerül Ramonához, egyre gonoszabb figurákkal kell szembenéznie a lány múltjából – a hírhedt deszkástól a vega rocksztáron át a félelmetesen egyforma ikrekig. És ha el akarja nyerni igaz szerelmét, le kell győzni mindannyiukat, mielőtt véget ér a játék… Edgar Wright (Vaskabátok, Haláli hullák hajnala) új filmje az üdítően eredeti kultuszképregény szellemes, látványos filmadaptációja. A film nyitánya itt megtekinthető.

1

Diary of a Wimpy Kid 2: Rodrick Rules előzetes

A Fox márciusban mutatta be az Egy ropi naplója (Diary of a Wimpy Kid) filmet, amely egy 2007-es nagy népszerűségnek örvendő képregényen alapszik. Szépen termelt a produkció, ezért a stúdió azonnal berendelte a folytatást, amelyre nem is kell sokat várni (legalábbis Amerikában), március 25-től lesz látható. David Bowers, az Elvitte a víz (Flushed Away) és az Astroy Boy rendezője kezébe adták a gyeplőt, akinek ez az első kirándulása az élőszereplős produkciók terén. Zachary Gordon, Robert Capron, Rachael Harris, Devon Bostick és Steve Zahn lesz látható a vígjátékban.

1

Még egy The Mechanic trailer

Nincs év Jason Statham-es akciófilm nélkül. A történet elvileg szinte mindegy is, hiszen Statham általában végiggyepálja vagy végiglövi az egész produkciót. Ebben egy bérgyilkos játszik, aki az egyik a legjobb a szakmában. Mikor egyik legjobb barátját és mentorát (Donald Sutherland) megölik bosszút szeretne állni az elkövetőkön. És abban biztosak lehetünk, hogy meg is teszi. Elhunyt barátja fia (Ben Foster) is előáll, szintén revansot szeretne venni a tetteseken és megkéri emberünket, hogy képezze ki. A The Mechanic rendezői székéből Simon West irányította a munkálatokat, a forgatókönyvet pedig Karl Gajdusek körmölte le, aki eleddig csak a Dead Like Me sorozatban működött közre. Bemutató január 28-án esedékes Amerikában.

3

A következő Csak szexre kellesz előzetes

Natalie Portmannak idén testmutogatós éve lesz. A Your Highness előzetesében mindenki rákattant a popójára (amire a következő előzetesben nagy bugyogót varázsoltak a szakik), a Black Swanban pedig van egy forró jelenete Mila Kunisszal. A Csak szexre kellesz (No Strings Attached) vígjátékban Ashton Kutcherrel bújik ágyba. Kutcher és Portman a filmben két jó barátot alakít, akik egy nap lefekszenek egymással. Ezt követően kikötik, hogy nem támasztanak egymással szemben semmiféle elvárást és az egész kapcsolatuk csupán a szexen fog alapulni, mindenféle érzelem nélkül. Ivan Reitman rendezésében még Cary Elwes, Kevin Kline, Lake Bell, Olivia Thirlby, Greta Gerwig is feltűnik.

0

Tamara Drewe feliratos előzetes

Csütörtökön mutatják be itthon a Tamara Drewe filmet, ennek olvashatod el a hivatalos tartalmát és megnézheted a feliratos előzetesét. A The Guardian című brit napilap képregény-sorozatából készült film főszereplője Tamara Drewe, a sikeres londoni újságíró, aki hosszú idő után hazalátogat szülőfalujába. A vidék tele van gazdag nyaralókkal, bohém művészekkel, nyári kurzuson alkotó írókkal, csirkékkel, tehenekkel és egy kanos rocksztárral. Az egykor nagy orráért csúfolt Tamara rút kiskacsából gyönyörű nővé cseperedett, így már puszta jelenlétével, valamint kalandos szerelmi kalandjaival az egész falucska életét fenekestül felforgatja.

Stephen Frears (Veszedelmes viszonyok, Chéri – Egy kurtizán szerelme, A királynő) ezúttal egy igazi romantikus komédiát forgatott a gyönyörű Gemma Arterton-nal (A Quantum csendje, Perzsia hercege – Az idő homokja) a főszerepben.

16

The Ward előzetes – Carpenter új horrorja

John Carpenter utoljára 10 éve, 2001-ben mutatott fel mozifilmet.  De végeredményben A Mars szelleme (Ghosts of Mars) kapcsán nem igazán mondható, hogy egyáltalán letett-e valami tényleg az asztalra. Carpenter idén a The Ward horrorral próbál visszatalálni a filmszínházakba, amelyhez sikerült megnyernie Amber Heard-öt, aki otthonosan mozog ezen a területen. Többek között játszott a And Soon the Darkness és A mostohaapa (The Stepfather) horror-thrillerkben. Heard egy Kristen nevű csajt játszik, aki elmegyógyintézetbe kerül, itt pedig misztikus dolgok történnek. Danielle Panabaker és Lyndsy Fonseca is látható lesz a filmben.