
Tim Burton pályafutása alatt több remek, szórakoztató filmet dirigált, de repertoárjában akad néhány felejthető és rossz produkció is. A rendező elmondhatja magáról, hogy karrierje során több sikerben volt része, mint bukásban. Azonban hiába készített jó néhány profitképes alkotást még így sem tudta elérni, hogy néhány elképzelését meg tudja valósítani. A Playlist oldal összegyűjtött néhány tervezetet, amelyet Burton szeretett volna megrendezni, de valahogy mégsem jött össze. Néhány később részvétele nélkül forgott le, de azért akad olyan is, amely jégre került.
A Piranha 3D folytatása már csak azért is érdekes lehet, mert Gary Busey szerepel benne. Busey, aki a 70-es és 80-as években élte virágkorát, ismerős lehet a Predator 2-ből, a Halálos fegyverből, de ne feledkezzünk meg a Holtpontról sem. Régóta nem hallhattunk az Oscarra jelölt (biza, Buddy Holly története miatt kiérdemelt egy nominációt a legjobb főszereplő kategóriában) színészről, pedig nem tűnt el, csak éppen olyan filmekben játszik, amit senki nem néz meg. Idén a Piranha 3DD-ben sokkol, az alábbi featurette-ben ő áll (vagyis ül) a középpontban, mit mondjak, elég szórakoztató egyveleg.
Csütörtökön mutatják be Tim Burton új filmjét, az Éjsötét árnyékot, alant egy feliratos összeállítást tekinthettek meg, amelyben a rendező és a színészek közreműködésével nyerhettek bepillantást a Collins család titkaiba.
A Marvel nem volt éppen előrelátó, eszükbe se jutott, hogy egyszer majd a képregénybirodalom berkein belül készülhetnek el egyes hősök bemutatkozó filmjei. Mire észbe kaptak több karakterük jogai más stúdiónál pihentek. Thorral a Sonynál próbáltak kezdeni valamit, a LionsGate a Fekete Özvegy produkciót szerette volna összehozni, a Vasembert pedig a New Line-nál akarták megalkotni. A Megtorló is visszatért a Marvelhez, miután a második résszel befürdött a Lionsgate és már Penge sem a Line Line égisze alatt aprít. Látható, hogy próbálkoztak, de nem mindegyik jogot tudták visszaszerezni. Nézzük mely figurák felett nem gyakorol teljes hatalmat a Marvel, legalábbis ezekről tudunk.