12

Jason Flemyng teleportáló démonná válik

Jason Flemyng (A titánok harca, Kick-Ass) csatlakozott az X-Men: First Class stábjához.

Ő fogja játszani Azazel szerepét, aki képes teleportálni, és démoni ereje van pl. bénító energiát tud bocsátani az ellenfelekre. Már az apja is úgy nézett ki, mint a démonok, és tudott teleportálni, és portálokat nyitott más dimenziókba.

A képregényben Azazelt száműzték az angyalok egy másik dimenzióba. Több gyereke is van, mivel rajtuk keresztül van reménye visszatérni a Földre, vagy egyéb portálokat nyitni. Utódaival lelki kapcsolatban áll. Egyik fia Árnyék, akinek anyja Mystique, az egyetlen nő, akit Azazel igazán szeretett.

Azazel karaktere rengeteg utómunkát igényel, mivel a farkát így fogják vászonra varázsolni.

A már korában nyilvánosságra hozott szereplők a következők:

Jennifer Lawrence/Morgan Lily – Mystique

James McAvoy – Professor X

Michael Fassbender – Magneto

Nicholas Hoult – Beast/Bestia

Alice Eve – Emma Frost

Caleb Landry Jones – Banshee/Vészmadár

Lucas Till – Havoc/Plazma

Edi Gathegi – Darwin

Kevin Bacon – Sebastian Shaw

5

Így fog kinézni Bzzd

Ha valaki nem tudná, Bzzd egy kis darázs-szerű lény az Apiaton bolygóról, szerepelni fog a Zöld Lámpásban. Bár picike lény, az akaratereje van olyan erős, mint bárki másé, és kiválóan tud harcolni.

Zöld Lámpás (Green Lantern) egy szuperhős, képregény szereplő a DC Comics-ból. Első megjelenése 1940-re tehető.

Martin Campbell készülő filmjében Ryan Reynolds lesz a Zöld Lámpás. Az amerikai premier 2011. nyarán várható. Eredetileg sokan jelentkeztek a szerepre, így Bradley Cooper, Jared Leto és Justin Timberlake neve is felmerült, de végül Reynolds mellett döntöttek. Oldalán Blake Lively lesz, akit többek között a Gossip Girlből, és a Négyen egy gatyában filmekből ismerünk. Lively egy Carol Ferris nevű örökösnőt alakít, aki egy légitársaságot vezet.

Ryan Ryenolds egyelőre annyit nyilatkozott Bzzd-vel kapcsolatban, hogy nem lenne képes a “Bzzd” nevet komoly arccal kimondani a kamerák előtt.

14

Az élet után (After.Life, 2009)


Egy thriller vagy horrorfilm bennem akkor hagy maradandó emléket, ha a félelemkeltésen és borzongáson túl van benne valami olyan gondolat, mely akár a saját életemre is átültethető. Az élet után mindenképpen ez utóbbi kategóriába tartozik, hiszen, mint azt a cím is sejteni engedi, az élet utáni állapot kerül bemutatásra, ugyanakkor – az íróktól nagyon merészen – nem a valódi klinikai halálról lesz szó, de egyelőre erről többet nem árulok el.

1

The Next Three Days előzetes

Már megtekinthető a The Next Three Days című film előzetese, ami Paul Haggis krimije Russell Crowe, Liam Neeson, Elizabeth Banks és Olivia Wilde szereplésével.

A történet hőse egy főiskolai tanár, John Brennan (Russell Crowe), akinek feleségét Laurát (Elizabeth Banks) gyilkossággal vádolják meg és letartóztatják. A következő években John mindent megtesz, hogy a nő ártatlanságát bizonyítsa, és közben a széteső családját is megpróbálja összetartani, valamint nevelnie kell kisfiát is. Az ártatlanul vádolt feleség öngyilkosságot kísérel meg, ezért a férj tervet dolgoz ki, hogy megszöktesse.

Egyébként ez a film is remake, eredetije a két éve bemutatott francia dráma, a Pour Elle, melynek főszereplője Vincent Lindon és Dian Krüger volt.

 

2

Első kép a Coen testvérek készülő filmjéből

A Coen testvérek jelenleg a True Grit című western filmen dolgoznak.  A film egy remake lesz, melynek az eredetije 1969-ben készült, John Wayne főszereplésével, aki ezért Oscar-díjat is kapott.

Az eredeti film Charles Portis regénye alapján készült, de meglehetősen szabadon követték a könyvet.  Coenék most ezért, egy sokkal könyvhűbb változatot akarnak készíteni, ami így nem teljesen ugyanolyan lesz, mint a Wayne-film.

A történet egy tizennégy éves lányról szól, aki két férfivel követi az apja gyilkosát egy ellenséges indián területen keresztül. Az új rendezésben a lány szemszögéből fogják bemutatni az eseményeket.

A képről is látszik, hogy egy klasszikus vadnyugati filmet várhatunk.

John Wayne szerepét Jeff Bridges kapta meg, és munkát kapott Josh Brolin, és Matt Damon is. A főszereplő kislányt Hailee Steinfeld alakítja, akit mi még nem igen láthattunk, az imdb szerint egy-két kisebb, főleg tv-s szerepe volt. A forgatások márciusban kezdődtek, a film pedig Karácsonyra kerül a mozikba.

5

Jake Gyllenhaal népszerűsíti a Viagrát

Anne Hathaway és Jake Gyllenhaal új közös munkáját már az előző posztban is említettem, jöjjön most erről egy valamivel részletesebb információ.

Erre a filmre eddig valahogy nem figyeltünk eléggé, talán mert Gyllenhaallal kapcsolatban mindenki a Perzsia hercegével volt elfoglalva.

A Love and Other Drugs című film egy gyógyszeripari ügynök önéletrajzi könyvén alapszik és betekintést enged ebbe a távolról vicces, közelről általánosan kevésbé kedvelt szakma hétköznapjaiba. A film, állítólag amellett, hogy igencsak szórakoztatónak ígéri magát,  további komoly részleteket is szolgáltat témával kapcsolatban.

Jake Gyllenhaal egy fiatal férfit, Jamie-t formázza meg a filmben, aki semmilyen munkát nem talál megfelelőnek, gyakran váltogatja az állásait, míg eljut a Pfizer nevű gyógyszergyárhoz és ott munkát kap. Ekkoriban kerül forgalomba a Viagra és azt kezdi népszerűsíteni. Egy orvos-látogatás alkalmával megismerkedik Maggie-vel (Anne Hathaway). A férfi orvosnak hazudja magát a lány előtt, és így elnyervén “rokonszenvét” romantikus kapcsolatba keverednek.

A film jeleneteibe most először engednek betekinteni ebben a videóban:

1

Anne Hathaway ki sem látszik a munkából

Anne Hathaway állítólag már olvassa a Lola Versus forgatókönyvét. Ez egy romantikus komédia lesz, melynek tartalmából senki sem akar elárulni semmit.

A Lola Versus Daryl Wein és Zoe Lister-Jones – a jelenleg feltörekvő filmesek – munkája lesz. A projekt még igencsak az elején jár.

Hathaway jó színésznő, aki nem hiszi, nézze meg a Rachel esküvőjét és a Jane Austen magánéletét, vagy a Túl a barátságont. De sajnos, elég rossz filmekben is alakított, habár egyszer mind meg lehet nézni a Zsenikém – Az ügynök halálin kívül. Ez utóbbi viszont botrány rossz munka, jobb elkerülni.

A színésznőt nemrégiben láthattuk az Alice,Csodaországban és a Valentin nap jól fizető mellékszerepeiben, majd ezt követően Jake Gyllenhaallal dolgozott együtt a Love and other drugs című vígjátékban, ami egy gyógyszeriparban utazó, Viagrát áruló ügynök önéletrajzi könyvén alapszik, s majd valamikor novemberben kerül a közönség elé. Hathaway, úgy tűnik, nem hagyja kárba veszni a drága idejét.

0

Michael Vartan bérgyilkosnő mellé szegődött

Michael Vartan csatlakozott Luc Besson hamarosan induló projektjéhez a Columbianahoz, ahol Zoe Saldanaval fog együtt dolgozni.

Azt már tudtuk, hogy Zoe Saldana alakítja azt a nőt, aki kislány korában szemtanúként látta, ahogy a környék gengsztere meggyilkolja a szüleit. Felnőve aztán kegyetlen bérgyilkossá válik, miközben elszántan keresi szülei gyilkosát is, hogy bosszút álljon. Vartan a bérgyilkosnő testvérét fogja alakítani (más filmes oldalak szerint a barátját), akinek tisztességesebb foglalkozás jut, ugyanis művész lesz és fogalma se  lesz róla, mivel foglalkozik Zoe. Az imdb-n még nem jelent meg, hogy pontosan, kit fog alakítani, de már feltüntették Vartan nevét.

Michael Vartant az Aliasból ismerjük, szerintem eddig a fiatal ügynök szerepe illet hozzá a legjobban. Sajnos, azóta nem láttam emlékezetes alkotásban. Főszereplő volt Big Shotsban, ami amolyan Született feleségek-féle sorozat volt, csak férjekkel, aztán a Hawthorne című kórházas szériában is megnézhettük. Engem egyik sem tudott lekötni egy-két résznél tovább.

A Columbiana forgatása nyár végén kezdődik, a tervek szerint Chicagóban, New Orleansben és Mexikóvárosban dolgoznak majd. Luc Besson a film producere, de a forgatókönyvben is dolgozott  Robert Mark Kamennel együtt. A rendező Olivier Megaton, aki a Szállító harmadik felvonását készítette.

Állítólag napjainkban Angelina Jolie az egyetlen színésznő, aki egymaga elbír a hátán egy akciómozit, de Saldananak minden esélye megvan rá, hogy idővel átvegye a stafétát. Reméljük, ebben a filmben végre Vartannak is jobb szerep jut.

21

A vámpírok elérték a filmgyártás legalját – Vampires Suck

“80-as évek – rock. 90-es évek – grunge. Most pedig vámpírkorszak van…”

Nem tudom, mikor kezdett kibontakozni a vámpírkorszak, egyszer csak mindenhol az a piros almás borítójú Stephenie Meyer-regénnyel találkoztam, mely egy vámpírokkal és vérfarkasokkal komplikált szerelmi történetről szól. Edward Cullen a vámpír, minden lány álma, kinek elődje minden bizonnyal a drámaian tekintetű Louis, azaz Brad Pitt az Interjú a vámpírból. Ez utóbbi egy több díjat nyert film volt a kilencvenes években, melyet a felnőttek is szerettek. Tehát 15-20 év alatt a szépséget kapott, csöppet sem félelmetes vámpírok eljutottak a média által leginkább befolyásolt rétegig, a tinédzserekig, ahol aztán divatot teremtett. A kultuszt kihasználva, és gerjesztve egyre több vérszívóval kapcsolatos termék jelenik meg.

Olvasd tovább

14

A miniszter szelleme

A Szellemíró (The Ghost Writer)

A filmről Koimbra is írt.

Egy szellemíróról (Ewan McGregor) szól a történet, aki a brit miniszterelnök, Adam Lang (Pierce Brosnan) “szelleme” (négere), az a személy, aki a politikus életrajzát írja. Talán, nem a legizgalmasabb foglalkozás egy feltörekvő ember karrierjéről írni, ám a mi írónk nem az első, akit felbéreltek erre a munkára. Elődjét ugyanis nem sokkal korábban holtan találták a tengerparton, így nem tudta befejezni a könyvet. Ez a körülmény egyesekben már azonnal gyanút kelt, de ha az amúgy nyugodt személyiségű szellemünknek ez nem volna elegendő, egy váratlan rablás már a munka elvállalásának napján, a szigorúan őrzött kézirat, a majdnem lakatlan, világtól elzárt, baljós hangulatú sziget, egyszóval számos körülmény arra ad okot, hogy főhősünkkel együtt feltételezzük: itt valami nincs rendben. Ráadásul kiszivárog egy hír, mely szerint az elnök nem kevesebbért, mint súlyos háborús bűnök elkövetéséért felelős.

Olvasd tovább

33

Szex és New York helyett Klimax és Abu-Dzabi – Szex és New York 2.

Az egykor népszerű sorozat mozifilmváltozataival félelmetes irányt vett. Úgy tűnik a ruhaipar túl nagy lehetőséget látott benne, és a töménytelen termékbemutató alatt elveszett az a lényeg, amiért a négy barátnő kalandjait szerettük a tévében.

A második mozifilm története nagyjából az előző rész után két évvel folytatódik,  amikor Carrie  (Sarah Jessica Parker) és a barátnői Miranda (Cynthia Nixon), Charlotte (Kristin Davis) és Samantha (Kim Cattrall) “meleg esküvőre” mennek. A sorozatból ismert két barátjuk házasodik össze, csillogó ünnepély keretében. Aztán pár nap múlva tiszteletüket teszik a vörös szőnyegen is. Ja, és volt nyolcvanas évekbe való nosztalgia is, mert az most menő. Egyébként mind a négy hölgy jól van, Carrie unja a házaséletét, Charlotte-nak elege van az üvöltő gyerekekből, Mirandának a munkából, Samantha pedig napi egy kiló gyógyszerrel igyekszik megőrizni a libidóját, de mivel valamivel ki kell tölteni a filmet, azért Samantha és a lányok Abu-Dzabiba (előkelőbb, mint Dubaj) repülnek,  Samantha egy egészen friss ismeretsége révén, teljesen ingyen és bérmentve.

Olvasd tovább