0

Képek a Looperből

Rian Johnson sci-fi akciójában az időutazást a bűnözők használják, visszaküldik a múltba azokat a személyeket, akiket ki kell nyírni, ott pedig Joseph-Gordon Levitt gondoskodik a továbbiakról, azaz golyót repít beléjük. Kikerült a világhálóra két kép, az egyiken Emily Blunt szorongatja shotgunját, a másik Gordon-Levitt álldogál.

6

Moretz a Carrie remake-ről

Mint már ismeretes a Carrie remake főszereplője Chloe Moretz lesz, aki játszik az Éjsötét árnyékban is. Mivel Tim Burton rendezése hamarosan a mozikba kerül a fiatal színésznő rengeteg interjút ad, a Comingsoon oldalnak is alkalma nyílt beszélni vele és szóba került a remake is.

“Június 1-jén indul a forgatás és nagyon és állítom, hogy nagyon jó film lesz. Kimberley Peirce egy igen-igen tehetséges rendező. Nem is vállaltam volna el a főszerepet, ha nem olyan ember készíti a produkciót, akiben teljesen megbízom. Sokkal jobban bízom benne, mint a többi rendezőben, akikkel együtt dolgoztam. Ő a megfelelő nő erre a feladatra.” – mondta Moretz, majd megemlítette, hogy nem látta a 74-ben bemutatott alkotást.

“Eddig még nem láttam az eredeti verziót, annak ellenére, hogy De Palma filmje a valaha készült legjobb filmek egyike. Klasszikusként tekintenek rá és büszke vagyok rá, hogy benne lehetek az újragondolt változatban. Stephen King könyvétől kissé el fogunk térni. Sokkal komorabb lesz és jobban rámegyünk a lélektani oldalára. Amolyan Fekete Hattyú-szerűség lesz. A néző azonosulni tud a főhős gondolkodásmódjával és mélyebb betekintést abba, hogy Margaret és Carrie hogyan viszonyul egymáshoz.”

Brian De Palma rendezésében Piper Laurie játszotta Margaretet, Carrie édesanyját, aki alakításáért egy Oscar jelölést is kiérdemelt. Az anyát ezúttal Julianne Moore kelti életre. Moretz hozzátette, hogy Carrie megformálása totálisan más feladat, mint eddigi munkái, át kell lényegülnie egy teljesen más személlyé. Készült egy fan made poszter is, ami nemrég látott napvilágot, a rendező átküldte neki és szerinte nagyon klassz, tetszik neki.

3

Max Landis a Chroncle folytatásáról

A Chronicle – Az erő krónikája ügyesen ötvözte a found footage stílust a szuperhős témával és mindezt 12 millió dollárból valósította meg. Ennek eredményeképpen a produkció elég szép bevételt termelt, ami azt jelenti, hogy lesz folytatás. Max Landis írja a forgatókönyvet, aki mondott egy-két mondatot a második részről.

“Kedveltem Matt-et (Alex Russell játszotta) és nagyon sajnáltam, mivel a srác érzelmileg eléggé labilis és nem igazán akarta véghezvinni azokat a dolgokat, amiket végül megtett. Na ezért is dobom a pokol legmélyebb bugyraiba a folytatásban.”

Landis hozzátette, hogy a folytatás történései nem sokkal az első után veszik kezdetüket, ám ezúttal nem ugyanazt az elbeszélési módot fogják használni. “Pici spoiler – az egy dolog, hogy miképp készül el a Chronicle 2,  a found footage pedig egy másik. Ez nem valami  “Ó, a srácok halála után találtak ezt az anyagot” -stílusú film lesz. Nem lehet semmisnek tekinteni, hogy az első részben autókat dobáltak Seattle-ben. Látta az összes helikopter, amely az esemény felett körözött. Így végződött a film, ami mindent megváltoztatott. Senki nem tudja letagadni, hogy mi történt.”

Az író azt megemlítette, hogy Josh Trank nem fogja megrendezni a folytatást. “Nagy a valószínűsége, hogy nem fogja ledirigálni én pedig teljesen el vagyok foglalva más projektekkel, de a Chronicle-ra saját gyerekemként tekintek. Josh talán valamilyen szinten részt fog venni a második felvonásban, de egyelőre csak a forgatókönyvet szeretném gatyába rázni.”

0

007-es videó az isztambuli sajtókonferenciáról

James Bond visszatért Törökországba. A 007-es eddig háromszor fordult meg Isztambulban, először 1963-ban, amikor az Oroszországból szeretettel részt ott forgatták, 1999-ben pedig Őfelsége titkosügynöke A világ nem elég filmben akciózhatott a városban. A Sony a Ciragan Palace Kempinski-ben tartott sajtókonferenciát, amire természetesen a rendező, Sam Mendes és a színészek is elmentek. Közzétettek egy rövid videót az eseményről.

9

3 perces Prometheus előzetes *UPDATE*

Volt már előzetes, láthattatok képeket a Prometheusból, sőt a vírusmarketing is dübörög. Habár az elején még arról beszéltek, hogy két előzményfilm jön végül mégis csak egyet készítettek el. A készítők eddig rejtélyesen fogalmaztak, érezhető, hogy nem akarnak minden csavart és érdekességet az elején lelőni és bemutatni, a szándék dicséretes, remélhetőleg a bemutatóig tényleg nem teszik közzé az összes meglepetésnek szánt dolgot.

Az egyik nagy kérdés a film besorolása. A Fox fejese nemrég úgy fogalmazott, hogy 100 %-ban Scott mögött állnak, lehetséges, hogy R kategóriás lesz a produkció, de ezt még mérlegelik. Ha úgy látják, hogy egy R-es besorolás jobb az alkotásnak, akkor az lesz. Ennek ellenére azt mondom, hogy biztosak lehetünk a PG-13-as kategóriában, csak kevés olyan eset volt, ahol egy több, mint 100 milliós film R-es lett.

Az előzetes megtekintése 16 éven aluliaknak nem ajánlott.

Korhatáros poszter

1

Ismét a Lone Ranger forgatásáról

Armie Hammer és Johnny Depp főszereplésével készül a The Lone Ranger western. Hammer álarcos igazságosztót játszik, aki a Depp által megformált indiánnal az oldalán tesz rendet a vadnyugaton. Gore Verbinski – Jerry Bruckheimer – Depp, ők hárman bebizonyították, hogy igenis lehet sikeres kalózfilmet készíteni ezekben az időkben, most azt is bemutathatják, hogy western lehet kasszarobbantó alkotás.

Depp egyébként elmondta, hogy karaktere számára a madár a fején amolyan szellemi útmutató, mások csak azt látják, hogy valami dögöt hord, de számára nagyon is élőnek számít az a szárnyas.

8

Box Office: Gyengén kezdtek az új filmek

Észak-amerikai box office

Négy új szélesebb körű bemutató is volt, de egyik sem tudta megkaparintani az első helyet. Sőt, elég gyenge nyitányt produkáltak

Sajnos az Aardman produkciójára ezúttal is csak kevesen voltak kíváncsiak. A Kalózok! animációs filmet készítő cég hiába készít szórakoztató és minőségi alkotásokat a közönséget mégis hidegen hagyja. Befürödtek a Karácsony Artúrral és az Elvitte a víz is bukta volt. Pedig nagyon bíztak a sikerben, több, mint 3500 moziba küldték be az újabb, stop-motion technikával készített animációjukat, de csak rongyos 11 millió dollárt tudott összekaparni. A kritikák jók (Rotten Tomatoes 88 %), a nézők kedvelik (imdb 7,2), de kalózos projekt Jack Sparrow kalandjain kívül nem tudott labdába rúgni az elmúlt években.

Ez az év nem Judd Apatow és Jason Segel nevétől lesz hangos. A producer idén buktázott egyet a Wanderlusttal, Segel pedig a Jeff, Who Lives at Home-mal nem tudta becsábítani a nézőket a mozikba. Az Ötéves jegyesség romantikus-vígjáték megalkotásában Nick Stoller volt segítségükre, a trió korábban a Lepattintva esetében dolgozott együtt, akkor az együttműködés sokkal eredményesebbnek bizonyult. Az Universal kezdhet aggódni, megrendülhet a hite az Apatow-féle projektek iránt, a This is 40 még javíthat a statisztikán és reménykedhetnek, hogy nem 11 milliót gyűjt össze első hétvégéjén, mint az Ötéves jegyesség.

41

Melyik Marvel hős jogai nincsenek a Marvelnél?

A Marvel nem volt éppen előrelátó, eszükbe se jutott, hogy egyszer majd a képregénybirodalom berkein belül  készülhetnek el egyes hősök bemutatkozó filmjei. Mire észbe kaptak több karakterük jogai más stúdiónál pihentek. Thorral a Sonynál próbáltak kezdeni valamit, a LionsGate a Fekete Özvegy produkciót szerette volna összehozni, a Vasembert pedig a New Line-nál akarták megalkotni. A Megtorló is visszatért a Marvelhez, miután a második résszel befürdött a Lionsgate és már Penge sem a Line Line égisze alatt aprít. Látható, hogy próbálkoztak, de nem mindegyik jogot tudták visszaszerezni. Nézzük mely figurák felett nem gyakorol teljes hatalmat a Marvel, legalábbis ezekről tudunk.