5

Élet a multiplexen túl

1cc

Moziba járni valaha élő, közösségi élmény volt. De a lélektelen, büdös, cukros üdítőktől ragadó multiplexek egyre kevésbé tudnak versenybe szállni a szélessávú internettel és az egyre könnyebben megfizethető házi vetítőkkel. Miközben a zeneipar magáévá tette a letöltést, reneszánszát éli az élő zene és az előadók jobban keresnek mint valaha, addig a filmstúdiók körömszakadtáig igyekeznek fenntartani a régi rendszert és egyre nagyobb költségvetésű de egyre kisebb közös nevezőjű filmekkel igyekeznek elcsábítani minél több embert a kanpéról. Hollywood és a miltuplexek a 3D-ben látják a megoldást, amiért 30%-kal többet lehet kérni és – egyelőre – nem letölthető. Szerencsére vannak olyan független mozik, láncok és kezdeményezések, amik rájöttek, hogy nem feltétlenül a terméket kell manipulálni, hanem „élményt” kell nyújtani, amiért érdemes kimozdulni otthonról. Egyben megmutatják, hogy a multiplexen túl is van élet, és ez nem csak iráni művészfilmeket vagy dán szocio-drámákat jelent. Ti hajlandóak lennétek többet fizetni azért, hogy a mozi ne csak ilyen legyen?

0

Waiting for Superman

Egyre több olyan dokumentumfilm jön ki Amerikából, ami nem csak objektíven és passzívan mutat be egy problémát, hanem megoldásokat is keres és társadalmi akcióra biztatja a nézőit. Davis Guggenheim író/rendező, aki már megtette a magáét a globális klímaváltozás ellen a Kellemetlen igazsággal, ezúttal az omladozó amerikai állami iskolarendszert igyekszik megmenteni. A film mellett van könyv is, és mindkettőhöz jár egy $15-os kupon, amit fel lehet ajánlani különböző iskolai projektekre.

 

3

Michel Gondry videoklipje

Színészek énekelnek, music video rendezők nagyfilmeket csinálnak és már Martin Scorsese is parfümöt árul. Ezúttal Michel Gondry készített egy zenei videót Mia Doi Todd “Open Your Heart” c. számához. Szerintem olyan, mint egy Sony Bravia reklám…

1

James Cameron: Az Avatar előtt… egy kíváncsi fiú

A TED bírja a kreatívokat, ezúttal James Cameron lelkébe nyerhetünk bepillantást. Ebben a februári előadásban beszél az első szerelméről, a búvárkodásról, és a rajongásáról a sci-fi és a technológiai újítások iránt. Ezután nem is hangzik akkora hülyeségnek a pletyka, hogy az Avatar folytatása az óceánban fog játszódni, sőt, Cameron egy speciális tengeralattjárót építtet, amivel a Marianna árokban készít majd 3D-s felvételeket.

4

J. J. Abrams rejtélyes doboza

J. J. Abrams még 2007-ben tartott egy 18 perces előadást a híres TED konferencián, amiben beszél arról, hogy mi inspirálja, miért érdeklik jobban a kérdések, mint a válaszok, bűvész trükkökről és a papírdobozok belső szépségéről. Első ránézésre nehéz elképzelni, hogy hogy tud ennyi projekttel foglalkozni egyszerre, de elég megnézni, hogy vibrál a színpadon, hogy nyilvánvalóvá váljon, Abrams legalább 48 kocka/s sebességgel pörög. Videó az ugrás után, van hozzá magyar felirat.

0

Egy jó, egy rossz, és egy bónusz hír geekeknek

A jó hír, hogy David Tennant-et, minden idők legnépszerűbb Doctor-ját egy hollywoodi filmben láthatjuk legközelebb. Tennant a Fright Night remakejében egy bűvészt fog alakítani, akit Anton Yelchin (Star Trek) rávesz, hogy küzdjön meg egy igazi vámpírral (Colin Farrell). Érdekes lesz látni Tennantet egy új szerepben, hiszen úgy összenőtt a BBC Doctor Who sorozatában játszott időutazóval, mint William Shatner Kirk kapitánnyal. Állítólag Tennant zseniális Hamlet volt színpadon, ez a film valószínűleg nem lesz ugyanolyan fajsúlyú. Az első kép alapján a bűvész a Las Vegas-i Hard Rock kaszinóban fog fellépni.

Neil Gaiman rajongók vegyenek egy mély levegőt: a Sandman film végleg kútba esett, ami kifejezetten jó hír. A rossz az, hogy úgy tűnik a Warner Brothers TV veszi meg a jogokat, és sorozatot akarnak csinálni belőle. A lehetséges producerek közül Eric Kripke (Supernatural) áll az első helyen.

5

A tipikus Miyazaki hősnő: Nauszika – A szél harcosai (1984)

Nauszika – A szél harcosai a jövőben játszódik, ezer évvel a katasztrofális a „tűz hét napjaként” emlegetett háború után, ami nagyjából elpusztította az emberi civilizációt. Az emberek elszigetelt városállamokban élnek az ipari forradalom előtti technológiai szinten és folyamatos harcot vívnak a túlélésért a terjedő mérgező erdő ellen. Azok a városok, amik megőriztek valamit a hajdani technológiából, mint Pejitei és Tolmekia arra használják a fölényüket, hogy katonai erővel elfoglalják a szomszédaikat. A Google-nek hála  ez és más Ghibli filmek  megnézhetők online teljes hosszukban, ingyen és legálisan itt.

9

Narancs és kékeszöld: digitális színezés

Néhány hónappal ezelőtt olvastam Todd Miro blog bejegyzését a hollywoodi filmek egységes, két pólusú színskálájáról, ami teljesen megváltoztatta, hogy hogyan nézek filmeket. Miro egy teljesen nyílvánvaló dologra mutatott rá, ami addig valahogy soha nem tűnt fel, talán mert mindent áthat ez a jelenség, de azóta mindenhol ezt látom: pár éve minden hollywoodi film kékeszöld és narancssárga! Leginkább Shia Leboeuf feje.

12

A kilencedik légió (Centurion)

Ezen a nyáron szügyig gázolhattunk az Egyesült Királyság ólomszürke múltjában, kezdve a 17. századi Solomon Kane-nel – sár és démonok – utána jött a 12. századi Robin Hood – sár és franciák – végül a 2. században játszódó A kilencedik légió – sár és rómaiak. Már-már azt hinné az ember, hogy a szigeteken évszázadokig nem süt ki a nap. Mind közül ez utóbbit vártam a legjobban és sajnos ez volt a legkevésbé szórakoztató, pedig Neil Marshall angol író/rendező (The Descent) itt elég hazai pályán mozog, hiszen katonai alakulatokban és a skót felföldön is otthon van.

 

2

Predator mashups

Egy pár nem új, de vicces mashup a Predators apropójából: az elsőből kiderül, hogy milyen lett volna, ha James Earl Jones helyett a kormányzó szinkronizálja újra Darth Vadert. A másodikban láthatjuk, hogy milyen más vadállatokat importáltak még a rezervátum bolygóra.

4

A vadon hercegnője (Mononoke Hime, 1997)

Aki már legalább gimis korú tudja, milyen frusztráló olyan esszék írásával tölteni életünk nagy részét, amiket csak egy tanár olvas el. Nos, azzal a gyenge kifogással, hogy a héten többször is felmerült Miyazaki neve a hírekben és kommentekben, leporoltam a disszertációt, amit a rajzfilm rendezőről írtam évekkel ezelőtt, és feltöltöttem belőle egy fejezetet. Most szólok, hogy ez nem egy kritika, és nem is spoileres, de leginkább azoknak lehet érdekes, akik ismerik a filmet vagy a Miyazaki más munkáit.

Honshu szigete, a kaotikus, forrongó Muromachi-korszak vége felé, a XV. században: Ashitaka, az évszázadok óta száműzetésben élő dicsőséges Enishi-nemzetség utolsó sarja békésen él népével egy hegyi faluban. Egy nap dühöngő, megsebzett szörnyeteg támad alattvalóira, aki az ifjú herceg halálos lövése után átkot bocsát gyilkosára. Ashitaka útnak idul, hogy megoldja a fenevad rejtélyét és megszabaduljon a végzetes átoktól: hamarosan egy pusztító háború közepén találja magát, egyik oldalon az Eboshi úrnő vezette, erdőségeket irtó vaskohász közösséggel, a másikon pedig az otthonukat védő Állat-démonokkal, akiket a szépséges San hercegnő vezet. – port.hu Olvasd tovább