A Halo mozival már elég sok kavarás volt, először Peter Jackson ugrott volna neki, de aztán végül nem adták meg neki a kellő összeget az elkészítéséhez, de azért producerként maradt. Ekkor még arról volt szó, hogy a játék főszereplője, Master Chief csak amolyan másodhegedűs lesz a filmben, mivel olyan karaktert kell megtenni központi karakternek, akinek látszik az arca is.
Aztán Neill Blomkamp ült volna a rendezői székbe, a forgatókönyvet pedig Alex Gerland írta. De ebból sem lett semmi, Blomkamp pedig a District 9-be kezdett bele. Jelenleg Stuart Beattie (a G.I. Joe filmet is ő írta) kezében van a forgatókönyv, amely a Halo: The Fall of Reach regényen alapszik. A könyvet Eric Nylund írta és 2001-ben adták ki és történések az első játék előtt játszódik.
Beattie forgatókönyve alapján megkérték Kasra Farahani festőművészt, hogy vázoljon néhány képet a Microsoft főnökeinek. Ezekből ez az egyik kép.

- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.