2018-ban debütál a New Mutants, amelyet Josh Boone fogja rendezni. Boone az EW-nek elárulta, hogy az X-Men univerzumon belül játszódó horrorról (már ami belefér a PG-13-as kategóriába) van szó. Nem lesznek kosztümök és nem lesznek szupergonoszok. Ők az eddig megszokottaktól eltérő ötletekkel próbálkoznak. Maisie Williams formálhatja meg Wolfsbane-t (a képregényben Farkas), Anya Taylor-Joy bújhat Magik bőrébe. Úgy hírlik, hogy hamarosan hivatalosan is bejelentik, hogy Henry Zaga testesítheti meg Napfoltot (Sunspot).
Chris Clermont fejéből pattant ki a 80-as években a New Mutants. Néhány tini mutáns állt a középpontban, akik azon voltak, hogy megtanuljanak bánni a képességeikkel. A 18. számnál mutatkozott be Bill Sienkiewicz rajzoló, ő vitte el a szériát komolyabb, szürreálisabb és sötétebb hangulatú irányba. Boone Stephen King és John Hughes ötvözetűnek írta körül a munkáit.
A film miről fog szólni? A direktor erről nem árult el semmit az EW-nek, de a szaklap forrásai szerint a fiatal főszereplők megpróbálják kontrollálni képességeiket, amikor azok megjelennek. Egy titkos és őrzött helyen tartják őket fogva, nem szeretnék megváltani a világot, inkább csak magukkal foglalkoznak.
Boone fiatalkorában ismerkedett meg King és a Marvel történeteivel, elég gyorsan rajongóvá vált. Később elindította saját képregényes vállalatát és amikor a Foxnál jelentkezett a New Mutants projekt kapcsán, készített egy képregényt, amivel prezentálta, hogy miképp képzeli el a történetet.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.