Bántóan rossz romantikus filmek születnek manapság! Az még hagyján, hogy kvázi a férfi és a nő is ugyanúgy néznek ki, a modell alkatú színészek csillogó szemekkel vagy éppen bús arckifejezéssel pislognak egymásra. Sokat dobna a latba, ha láthatóan nem unnák a forgatást vagy esetleg a főszereplő a megfelelő borosta vagy az izmok növesztése helyett vett volna néhány órát egy színi tanodában, mert legalább ne ingereljenek hahotázásra minket, amikor az érzelemdúsnak szánt szövegeket úgy hadarják el, mintha csak tejet kérnének a boltban. És ha a tisztelt forgatókönyvíró esetleg saját maga próbálna kiagyalni valami értékelhetőt és ne egy sablontörténetet pár óra alatt összetákoló programra bízná a sztorit. Igazán kevés az értékelhető darab a műfajon belül. Lehet, hogy az egykaptafára készülő álmodozós-giccses tinirománcműfajra ráférne a megújulás vagy az is elképzelhető, hogy megöregedtem. Kifejezetten üdítő, hogy Exek és szeretők nem is a tizenévesekre lett szabva, hanem a felnőtteket célozták meg.
Eva (Julia Louis-Dreyfus) egyedülálló anya, aki abszolút kedvesen áll hozzá mindenkihez, masszőrként dolgozik, állandó ügyfélköre van, amiből látszik, hogy elégedettek vele. Egy unalmas partin ismerkedik meg a nagydarab Alberttel (James Gandolfini), aki szintén elvált és a férfi lánya szintén hamarosan kirepül a családi fészekből. Albert randira hívja Evát, látszik, hogy azonos hullámhosszon vannak, megértik egymást és jól érzik magukat egymás társaságában. Ergo: összeillenek. Ám Eva időközben rájön, hogy új ügyfele Albert exe, akivel időközben szépen összebarátkozik. Érzi, tudja, hogy nem helyes, hogy miközben újdonsült barátnője volt férjéről beszél, ő addig vígan romantikázik Alberttel és neki sem árulja el, hogy olykor az exét masszírozza.
Nicole Holofcener lényegében a tinifilmekre is jellemző ösvényt követi: a lány és a fiú megismerkedik, összejönnek, majd egy konfliktushelyzet miatt jöhetnek a könnyes szemek és végül a nagy összeborulás. Ám a rendezőnő ügyesen kerülgeti a csapdákat, a nevetséges és erőltetett szituációkat és a film harmadánál menetrendszerűen megérkező nézeteltérés sem röhejes.

Egyszerű átlagembereket láthatunk, akik az elejétől kezdve szimpatikusak és szerethetőek. Mindannyian félünk a magánytól és sokkal jobban megérthető egy negyvenes éveiben járó férfi vagy nő aggodalma, hogy társ és gyerek nélkül kénytelen élni, mint egy tizenéves „ha most nem találom meg az igazit, akkor mindennek vége” problémáját. Ugyanúgy áterezhető a kialakult nehézség körüli bonyodalom is.
Két, egyedülálló szeretetet kereső felnőtt emberben újra feltámad a remény, hogy egy befulladt kapcsolat után meglelhetik azt, akivel a továbbiakban szívesen megosztanák házukat és ágyukat. Hanyagolják a harsány vicceket, csak érett poénok látunk, hallunk, se életidegen fordulatok és a giccset is messzire kerülik. Albert megformálására Gandolfini tökéletes választás volt, hiszen egy mackós termetű, jó humorú férfi eljátszása nem okozhatott gondot a színésznek, mintha a forgatókönyv írásokat eleve rá gondoltak volna. Egyedül Eva karakterét írták túl, Louis-Dreyfus lelkesen, vidáman és lendületesen játssza szerepét, de kissé túlzás, hogy egy másik anyuka gyereke jobban szeret nála lenni, mint otthon. 75 %
imdb: 7,2
rottentomatoes: 96 %
Amerikai bevétel: 17,5 millió dollár
Eddigi összbevétel: 24,4 millió dollár
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.

