Személyiségtolvaj (Identity Thief)

Sokszor és sok helyen elmondták már ha csörög a telefon és a vonal túloldalán az illető egy bizonyos bank vagy cég munkatársaként mutatkozik be és adategyeztetés címén próbál kihúzni néhány személy információt belőlünk még véletlenül se mondunk egyetlen adatot, csak ha teljes mértékben bebizonyosodtunk róla, hogy az illető valóban az, akinek mondja magát. Előfordulhat, hogy a következő nap egy üresen kongó bankszámlára nézünk tátott szájjal vagy pár hét múlva néhány keménylegény becsönget, hogy legyünk már oly kedves rendezni a pár száz mérfölddel odébb összehozott hatalmas számlát.

A Személyiségtolvaj vígjátéknak nevezett filmben Sandy Patterson (Jason Bateman) diktálja be botor módon a telefonba adatait. A rafinált csaló nem vesztegeti idejét, gyorsan kihasználja a helyzetet, Patterson bankkártyájának terhére több ezer dollárt mulatozik, iszik, drogozik el. Ennek természetesen a tisztes családapa issza meg a levét, miután kiderül, hogy a rendőrség nem fogja megerőltetni magát, hogy elkapják a tettest maga ered a nyomába.

Egy vígjátéktól azt várnánk, hogy nevettessen, mulattasson és miután Seth Gordon is gyorsan elfeledtette a Négy karácsonyt a Förtelmes főnökökkel ettől a produkciótól is azt várhatná a mezei, naiv néző, hogy a hasát fogva hahotázzon a látottakon. Sajnos ebből a filmből mindent kispóroltak, ami kellett volna, csak a játékidő hosszát nem tudták megkurtítani. Patterson boldog családapa, úgy nagyjából minden rendben megy körülötte és és még munkájában is pozitív változás következik be. Az átlagember karakterét Bateman ezerszer eljátszotta, néhány pillanatig még azon is el lehet gondolkodni, hogy egyáltalán színészkedik-e.

Melissa McCharty formálja meg a csalót, ami egy hasonló filmben a következőképpen nézne ki: az elején ellenszenves, de azért így is vigyorgunk rajta eleget, majd jön a fordulat és hirtelen megkedveljük, ám még mindig sokat nevetgélünk rajta. A Személyiségtolvajban McCharty mindvégig antipatikus, a ráépített poénok rettenetesen kevés esetben ülnek, egyszerűen nem vicces és nem humoros. Pedig bevetnek mindent, próbálkoznak a súlyával kapcsolatos nevettető jelenetekkel, bevetik a szokásos hányós pillanatokat, e közben folyamatosan löki a süket dumát, ami totál fárasztó és nem a jó értelemben.

A road movie-ba ágyazott történetekben a poénforrás legtöbb esetben a két teljesen különböző karakter , akik jellemükből adódóan gyakorlatilag nem direkt mennek egymás agyára. Például Robert Downey Jr és Zach Galifianakis pont passzoltak egymás mellé, habár a Terhes társaság sem volt éppen kiemelkedő, de ki tudtak élni a lehetőséggel, hogy megnevettessék a nézőt és még némi jellemfejlődést is produkáltak. A Személyiségtolvajban egyszerűen minden rossz, Bateman ezúttal annyira középszerűen hozza az átlagembert, hogy már ennek leírásakor is hatalmasat ásítottam, McCharty pedig teljesen ellenszenves, jellemfejlődésről még véletlenül se beszélhetünk Hozzácsaptak még néhány mellékszereplőt is, csak hogy lássuk valamennyire megerőltették magukat. Genesis Rodriguez csinos pofikája gyorsan eltűnik a vásznakról valahova a Playboy oldalaira, ha nem tudja bizonyítani, hogy nem csak a teste miatt hívják filmekbe (megmondom: nem fogja tudni bizonyítani). Egyedül az exterminátor, Robert Patrick szállít néhány félvigyorra elegendő momentumot, ám ez édeskevés ebben az indokolatlanul túlnyújtott (közel 2 órás ) filmben. 20 %-ot ér a film, érthetetlen, hogy miért hozott hazájában 100 millió dollárt, ahogy az is érdekes, hogy McCharty-t Oscarra jelölték a Koszorúslányokért.

imdb: 5,7

rottentomatoes: 23 %

Büdzsé: 35 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 108 millió dollár