4

Ismét támadnak a náci zombik

Tommy Wirkola 4 évvel ezelőtt tette le a Náci zombik (Dead Snow) horror-vígjátékot, amely úgy indul mint ezer más film: néhány jó barát a hegyekben töltene el vígan pár napot egy faházban, majd a bulizós óráknak feltámadt második világháborús német katonák vetnek véget.

A rendező a Schocktillyoudrop oldalnak adott interjúban elárulta, hogy összehozza a sequelt,  forgatókönyv is van. “Nagyon szeretném megcsinálni a következő részt és már készhez kaptam a forgatókönyvet is. Kedvemre való és úgy vélem, hogy sokkal jobb lett, mint elsőé. Viszont többe is kerülne a megvalósítása, előreláthatólag a következő télen láthatunk neki a forgatásnak.” – kezdte Wirkola, majd folytatta.

“A Náci zombik első fele a klasszikus horrorokat idézte, a második felében viszont őrületesebbé válik a sztori.  A következő rész ott indul, ahol az elsőnek vége lett és nagy fordulatszámon pörögve zakatol a The End feliratig. Ebben a zombik ismét megpróbálják megszállni Észak-Norvégiát.”

4 komment

  1. Én az első részt megvettem dvd-n, ha már annyi jót olvastam róla. Aztán megnéztem és pofám leszakadt, milyen rossz volt… Szerencsére elég gyorsan találtam rá vevőt

    • Lehet, ha eleve elvárások nélkül nézted volna, akkor jobban ítéled meg.
      Nekem kimondottat tetszett a végtelenül egyszerűségével, remek szórakozást nyújtott sok nevetéssel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *