Ahogy várható volt A közösségi háló nyitott az élen, ám a Let Men In a sok pozitív kritika ellenére elbukott. Bemutatásra került A védtelen gyermek horror, amely már évek óta kész van és csak most szánta rá magát a stúdió, hogy a nézők elé merészkedjen vele.
Észak-Amerikai box office
Új bemutatók:
Az utóbbi években egy új dolog hódít az internetes felhasználók körében. A többség számára nem ismeretlen se az iwiw, se a myvip, se a többi hasonló oldal, ám mind közül a legnépszerűbb a facebook. Emberek millió regisztrálnak rá, töltik fel képeiket és megadják róluk tudható fontosabb részleteket, majd bejelölik családtagjaikat, ismerőseiket, barátaikat, azokat, akik mellett egyszer elmentek az utcán vagy csak együtt támasztották a kocsmapultot valamelyik este. Milliókat érdekel ez a közösségi oldal, e tény mellett Hollywood se mehetett el szó nélkül. El is készült David Fincher rendezésében a közösségi háló létrejöttét bemutató produkció. Fincher nem az az ember, aki csak egyszerűen elmeséli, hogy kinek a fejében született meg a gondolat és miképp hozta létre az oldalt, a nehézségeket, problémákat is felhasználta, az előzetesek pedig azt sugallták, hogy ha kell egyes pontokon izgalmas lesz, más helyeken pedig komorabb hangvétel kerül előtérbe.
A produkció 23 millió dollárt fialt a hétvégén, ami Fincher harmadik legjobb nyitánya a Benjamin Button különös élete (26,8 millió $) és a Pánikszoba (30 millió $) mögött. A kritikusok és a nézők is odavoltak a filmért, az imdb-n 8,6-en álldogál, míg a Rotten Tomatoes-on 97 %-os az átlaga (a hét elején még 100 %-os volt az aránya). Ha a film jó híre szárnyra kél akár még 100 millióig is elviheti, de az biztos, hogy a Zodiákus 33 milliós eredményét hamarosan lehagyja. A recenziókban megemlítik a fantasztikus színészi játékot, a lenyűgöző rendezést és sokan úgy vélik, hogy megvan a jövő év egyik nagy Oscar esélyese. A Watertown Daily Times azt írja, hogy Jesse Eisenberg alakítása teszi Zuckerberg karakterét a filmtörténelem egyik leglenyűgözőbb és legkomplikáltabb szereplőjévé, legutóbb a Vérző olajban láthattunk ilyen karaktert (Daniel Day-Lewis – Daniel Plainview).
Szép rajongói táborra tett szert az Engedj be svéd film, várható volt, hogy az Álomgyárban is elkészül az amerikai verzió. Rendezőnek a Cloverfield alkotóját, Matt Reevest tették meg, míg a főszerepre Kodi McPhee-Smith és Chloe Moretz (ígéretes, nagy jövő előtt álló) fiatal színészeket szerződtették le. Hiába éltette a kritika (86 % az átlaga a Rottenen, hét elején 100 % volt), a nézőket nem érdekelte a remake, a hétvégén 5,3 millió dollárt folyt be. Az Overture Films csak annak örülhet, hogy 20 milliót költöttek a feldolgozásra és a külföldi eredmények biztosan enyhítenek valamelyest a bukáson. A svéd eredeti egyébként 2,3 millió dollárt termelt Amerikában.
A Creative Loafing azt írja, hogy Reeves erősen próbál ragaszkodni az első film kinézetéhez és hangulatához, de nem olyan bosszantó módon, mint ahogy azt Gus Van Sant tette a Psycho feldolgozásával. A Time Magazine kritikusa azt ajánlja az olvasónak, hogy ha még nem tette meg, akkor azonnal kölcsönözze ki az Engedj be filmet, a Let Me In ugyanis nem sikerült olyan fantasztikusra, mint a svéd változat, ám azt elismeri, hogy egy olyan erőteljes alkotás lett a remake, amely tisztelettel bánt az alapanyaggal.
A védtelen gyermek (Case 39) horrort nálunk már régen bemutatták, Amerikában csak most került terítékre. Régóta halogatták a mozis premiert, talán végre túl akartak lenni rajta és úgy döntöttek, hogy levetítik a filmszínházakban. A horror forgatásához még 2006 végén kezdtek hozzá, majd egy ideig dobozban pihent, aztán több országban bemutatták 2009 augusztusában.
Amerikában 5,3 millió dollárt sikerült összekaparnia a filmnek, ezzel a 26 millióból készült alkotás hetedik helyet szerezte meg a box office listán. 10-12 milliót hozhat, aztán örök feledésbe merül. Christian Alvartnak nincs szerencséje, a Pandorum után még egy filmmel fürdött be.
25 %-os az aránya a Rotten Tomatoes-on, az SFX magazin azt írja, hogy a film túl udvariasan bánik a nézővel, az ijesztegetések olyan figyelmesek, hogy leveszik a cipőjüket, mielőtt az elménk piros szőnyegére lépnének. Az Empireban az olvasható, hogy túl buta és erősen feledhető film lett, csak azoknak ajánlott, akik gyűjtik azokat a produkciókat, ahol a gyilkos egy gyerek.
Limitált bemutatók: A Nikki Reed főszereplésével készült 3 millióba került Chain Letter horror 406 moziban ment, alig érdekelt valakit, 143.000 dollár keresett. 68 helyen adták A balta második részét , alacsony nézőszám mellett 62.000 dollárt hozott. 17 filmszínházban volt látható a Freakonomics dokumentumfilm és 33.000 dollárt gyűjtött be.
Régebben bemutatott filmek: Második helyet kaparintotta meg az Őrzők legendája, 10,8 millió dollárt szedett össze, ami a múlt hétvégién elért eredmény harmadának felel meg. A 100 millióból készült animációs film hiába erőlködik hazájában bukni fog. 46,7 %-kos csökkenést produkált a Tőzsdecápák 2, 35 millióval zárta a hétvégét, a 70 milliós gyártási költségeinek a szintjén szinte biztosan nem fogja teljesíteni. Ben Affleck rendezése továbbra is szépen tartja magát, ha továbbra is ilyen érdeklődés mellett fut a 100 milliót is beveheti a thriller-krimi. A Devil 3,6 milliót tehetett hozzá eddigi bevételéhez, míg az Alfa és Omega 3 milliót. A tizenegyedik helyen áll a Resident Evil negyedik felvonása 2,8 millió dollárral, ezzel együtt 56,6 milliónál jár. A franchise legjobban teljesítő része lett (már múlt héten), a nemzetközi bevételekkel együtt bőven 210 millió felett jár.
Észak-Amerikai becsült bevételek (top 10), az adatok millió dollárban értendőek
|
Cím |
Hétvégi bevétel |
Eddigi bevétel |
Büdzsé |
Info |
|---|---|---|---|---|
|
A közösségi háló |
23,00 |
23,00 |
50 |
|
|
Az Őrzők legendája |
10,85 |
30,04 |
100 |
|
|
Tőzsdecápák 2 |
10,10 |
35,87 |
70 |
|
|
Tolvajok városa |
10,00 |
64,30 |
37 |
|
|
Könnyű nőcske |
7,00 |
42,42 |
8 |
|
|
You Again |
5,55 |
16,43 |
20 |
|
|
A védtelen gyermek |
5,35 |
5,35 |
26 |
|
|
Let Me In |
5,30 |
5,30 |
20 |
|
|
Devil |
3,67 |
27,39 |
10 |
|
|
Alfa és Omega |
3,00 |
19,02 |
20 |
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Basszus pedig Én azt hittem hogy ekkora marhaságra nem fognak ennyien elmenni! De belátom a megérzéseim tévedtek,és ha ennyire jól áll a film,és oscar esélyesnek is mondják akkor rohadtúl kíváncsi vagyok rá! Fincher az egyik kedvenc rendezőm,mégis ehhez a filmjéhez úgy áltam hozzá,bárcsak ne Ő csinálta volna akkora bukás lesz! De nem így lett, mégis megnézem,és ha még az alakítások is jók az külön öröm….főleg olyan embertől mint Jesse Eisenberg akiből nem néztem volna ki sokat,hiába volt jó a Zombieland , nem miatta volt jó!
Az első képen a betűk mögött elsőre azt hittem, hogy Michael Cera van. Megállt bennem az ütő, hogy megint őt látom, de aztán szerencsére nem így volt. 😛
Érdekes, hogy ilyen magas pontot kap a film, bár az IMDb-s pontszámmal érdemes megvárni, amíg lesz 10000 szavazat. Fog ez még lejjebb is menni.
Még mindig nem hiszem el, hogy ezt emberke komolyan tudják venni.
Szeretsz játszani? A pénzt is szereted? Akkor ugye nem hagynád ki az évtized lehetőségét? Egy új játék, ahol valós pénzt kereshetsz, és csak tőled függ mennyit. Legyél az elsők között Te is!
themoneygame.notlong.com
Az egész facebook unatkozó emberek számára való akik azt hiszik fontosak a világban. A sok marha……..
@Laku Karadzsa: Te haver ezt a reklámot ne itt szórd ha lehet senkt nem érdekel
A Let me in-től tartok kicsit, az eredeti zseniális volt, magasan van a léc.
Az Arckönyves film mindenképp nézős, kíváncsi vagyok , mit lehet másfél órán keresztül erről a témáról mesélni.
A Case39 már két hónappal ezelőtt is felejtős volt, egy mozijegy árát biztos nem éri meg.
A Ben Affleck-film (The Town) viszont több mint nézős: http://www.rottentomatoes.com/m/the_town/
Nem lehet elmenni szó nélkül az Ip Man mellett sem. http://www.rottentomatoes.com/m/ip_man/
A Resident Evilre nem szabad karaktert pazarolni (már ez is sok).
Wes Craven horrorja viszont várós, gondolom magyar forgalmazó nem lesz ehhez se.http://www.rottentomatoes.com/m/258/
Ki az a dilettáns barom, aki pozitív kritikát mert írni a Let me in remakeről?!
ezek a filmek közül csak a balta 2 része érdekel.remélem minél hamarább jön dvdn hozzánk.
Személy szerint csodálkozom, hogy A védtelen gyermek ennyit hozott. Iszonyat rossz volt, Zellweger nagyon gyenge volt, a horrorfaktor is nulla volt.
A Pandorum miatt sajnálom a rendezőt.
@efes: Láttad? Rossz lett a Let Me In remake?
Egy egyedülálló sikeres életet, pénzkereseti lehetőséget, és sok sok örömöt nyújtok át neked, hidd el megváltozik az életed és egy jobb irányba fog fordulni! http://www.penzkeresesneked.tar.hu
@proton1701: Én használom a Facebook-ot (igaz, nem rendszeresen), de egyáltalán nem unatkozom. Azt meg aztán pláne nem hiszem, hogy fontos vagyok a világban. 🙂
@efes: Miért? Ha neked nem tetszett, akkor másnak sem tetszhet vagy hogyan?
Én még nem láttam, de kíváncsi vagyok. Bár annyira biztos nem lesz jó, mint az eredeti volt.
Fincher Király visszatért? Meglátjuk.
Ezt a fészbuk film projektet én is nagy marhaságnak tartottam, de ha azt nézzük a Harcosok klubja sztorija se egy nagy vaszizdasz alapból, aztán mégis megcsinálta az évtized filmjét
@koimbra: Dehogy, csak annyira jó az eredeti, hogy felesleges a remake. És nem értem azokat a kritikusokat, akik bármi jót találnak egy másolatban. A másolat az mindig csak másodlagos. Utánzat, eredendően gagyi. Még akkor is, ha neadjisten jobban működik, mint az eredeti. Mert nem eredeti.
@Spawn85: na erről vakerálok eggyel feljebb
@efes: De ettől még ugyanaz igaz rá, mint bármelyik filmre. Vagyis, hogy van, akinek tetszik.
És én azt mondom, hogy attól, hogy valami másolat úgymond, még egyáltalán nem biztos, hogy rossz.
hajrá balta2 🙂
a let me in meg remélem bukás lesz, az eredetit nem lehet túlszárnyalni, lemásolni meg minek.
a facebook film eddigi sikerén meg besz*rok.
@tjunior: nem volt nagy sztorija? Mi van? 😐
Amúgy én egészen addig vagyok szkeptikus a Facebook-filmmel, amíg ki nem jövök a moziteremből, ugyanis még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy ebből a semmilyen témából akár csak egy viszonylag normális filmet lehet készíteni.