0

Könyvajánló – Így filmeztünk 2.

Szekfü András nagysikerű Így filmeztünk című könyvének második kötete sok tekintetben hoz újdonságokat a 2018-ban megjelent interjúkötethez képest. Nemcsak a filmtörténeti időben lép előre az elsőhöz képest, hanem megváltozik a fókusza is: egyrészt a (kultúr)politika mellett több szó esik benne a filmekről, a filmek stílusáról, a forgatás módszertani kérdéseiről; másrészt a felülről, adminisztratív eszközökkel irányított folyamatok leírásáról a hangsúly áthelyeződik azok belső dinamikájára, önmozgására. Mindez pontosan körvonalazza a mostani kötetben előtérbe kerülő korszakokat, a magyar új hullámét, majd az azt követő hetvenes évekét, rövid kitekintéssel a rendszerváltásig terjedő időszakra. A magyar filmtörténet olyan páratlan hatású művészei elevenednek meg e könyv lapjain, mint Szabó István, Sára Sándor és Kósa Ferenc – hogy a teljes névsort ne idézzük. Fontos különbség és egyben a kötet érdekessége, hogy megszólaltat több ma is élő vagy a közelmúltban elhunyt alkotót, így az évtizedes retrospekció még izgalmasabb és tanulságosabb síkokat tár az olvasó elé. (Forrás)

Szekfü András: Így filmeztünk 2. – Válogatás fél évszázad magyar filmtörténeti interjúiból, MMA Kiadó, 488 oldal, 2020, 5600 Ft

Könyvbemutató: