Ha a Világok harcából kivesszük a termetes költségvetést és Steven Spielberget, akkor mi lett volna? Nem kell egészen az Asylum-művek színvonalára gondolni, ahhoz a szinthez képest viszont tegyünk hozzá még pár százezer dollárt, tehetségesebb színészeket. Így kapjuk meg a Revolt sci-fit, amelynek minden porcikájáról süt, hogy kőkeményen a B kategóriában a helye.
Afrikában, azon belül is Kenyában járunk, az idegenek elözönlötték a Földet. Egy férfi (Lee Pace) emlékek nélkül tér magához egy cellában, nincs egyedül, a szomszéd fogdában Nadia (Berenice Marlohe) raboskodik. Miután kijutnak az épületből megpróbálnak eljutni a közeli amerikai bázisra, ahol talán magyarázatokra és biztonságra lelnek. Bo – ahogy Nadia elnevezi útitársát – memóriája ködös, de annyi biztos, hogy köze van a katonasághoz, ért a fegyverekhez és beszéli a helyi nyelveket. És talán tudhat valamiféle fontos információt is.
Pace-nek egészen jól áll a karakter, egyik pillanatban még a helyzetet teljesen átlátó és kézben tartó legény, olykor pedig emlékezni próbáló esetlen alak. Marlohe tulajdonképpen csak vicsorogva beszél és morog a játékidő alatt, illetve a főhős mellett lohol és nem ijed meg a saját árnyékától. Nagyjából harciasnak és dögösnek kellett kinéznie a bepiszkolt ruházatában.
Kik is ezek földönkívüliek, honnan jöttek? Nem kapunk rá választ, de nem is észvesztően fontos kérdés, de azért megmagyarázhatták volna, hogy miért gyűjtik az embereket. Végső soron a Revolt arról szól, hogy két ember A pontból próbál eljutni B pontba, útjuk során több nehézséggel is szembe kell nézniük. Mindez viszonylag korrekt, „másodvonalbeli” megvalósításban. Feszültség ugyan nincs, de nagyjából élvezhető, a SyFy filmek kedvelőinek mindenképp ajánlott. 55 %
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Lee Pace hogy tudta ezt bevállalni…