Probléma probléma hátán, tragikus múlt, szétzilált család, illetve súlyos titok. John McNaughton sajnos régóta nem hallatott magáról, pedig tehetséges rendező. A Henry: Egy sorozatgyilkos portréjával hívta fel magára a figyelmet, utoljára pedig a csavaros Vad vágyak erotikus thrillerrel, ami a 90-es évek vége felé érkezett. Új filmje első látásra drámának tűnik, de ahogy az események csordogálnak előre thrilleré lényegül át.
Katherine (Samantha Morton) aggódó anyuka, az orvosként dolgozó nő megszállottan lesi beteg, mozdulni is alig képes gyermekét. Andynek nincsenek barátai, hiszen ha nem is ágyhoz kötött, de tolószékével sem tud messzire jutni. Tanulmányait otthon végzi és ki sem mehet a házból. Katherine félti Andyt (Charlie Tahan), túlságosan is. Lassan, halkan és megfontoltan beszél, de viselkedése és mozdulatai miatt messziről látszik, hogy aggódhatunk miatta. Hogy érte szoríthatunk vagy éppen tettei miatt nyugtalankodhatunk? Némi idő elteltével kiderül.
Férjének, Richardnak (Michael Shannon) kevés beleszólása van a dolgok menetébe. Nem annyira szigorú, mint Katherine és nem korlátozná Andy mozgásterét, viszont érezhető, hogy belül kisebb háború dúl benne. Nem az a nagy boldog család, de még csak átlagosnak sem lehetne nevezni. Mintha Richard nem szívesen menne haza és nejével sem találja a közös hangot, viselkedése enyhén szólva melankólikus.
Maryann (Natasha Calis) anyja és apja elvesztése után költözik nagyszüleihez, Andy szomszédságába. A környék bejárása során természetesen a srácot is észreveszi, gyorsan összebarátkoznak. Azonban Katherine-nek nagyon is ellene van, hogy Maryann a környéken lebzsel, szigorúan megtiltja, hogy betegye a lábát a házba. De miért? A gyászoló lány véletlenül jön rá a válaszra, de mégis kihez fordulhatna segítségért? Ki hinne neki?
Lassú tűzön ég a film, de már az elején pattan a szikra és a lobogás soha nem hagy alább. Morton jó érzékkel jött rá, hogy miképp tudja karakteréből kihozni a maximumot, alakítása egyszerre rejtélyes, aggódó és hátborzongató. Shannon kissé háttérbe szorul, nem élete alakítása, de könnyedén elbírt szerepével és Tahan , illetve Calis is meggyőző. McNaughton műve nem éppen egy vidám sztori, de mégis képes filmjét egyre komorabbá tenni. Habár a csavar sajnos idővel kitalálható, de mégsem hagyja hidegen az embert és a játékidő harmadik felére a kérdések is megválaszolásra kerülnek, bár talán egyeseknek kicsit morbid lehet. A rendező élvezetes karakterorientált horrorelemekkel tarkított thrillert rakott le az asztalra. 70 %
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.