0

Terry Gilliam végleg lemondott Don Quijote-ről

giliamTerry Gilliam 2000-ben látott hozzá a The Man Who Killed Don Quixote forgatásához, de néhány nap után félbehagyták a munkálatokat, de a főszereplő megsérült és sorozatos balszerencsés esetek miatt inkább jegelték a projektet. A rendező újra és újra megpróbálta összehozni a filmet, már-már úgy tűnt, hogy végre sikerülni fog és Robert Duvall játszhatja a főhőst.

Gilliam nemrég a Deadline-nak adott interjút és elárulta, hogy már teljesen lemondott a projektről. „Tavaly májusban a cannes-i fesztivált követően még megpróbáltuk sínre tenni a filmet, azonban a költségvetés kulcsfontosságú volt, de végül nem állt össze és így újra problémás lett a helyzet.” – kezdte a rendező, majd azt is hozzátette, hogy nem éri meg tovább vesződni Don Quijotével. – „Komplett időpocsékolás” – kommentálta a dolgot nevetve – „Eléggé érdekes hogy számomra ez már a Szent Grálhoz volt hasonló, erre koncentráltam és rengeteg erőmet emésztette fel, még akkor is ezen gondolkodtam, amikor épp mással foglalkoztam.”

Következő filmje a Zero Theorem lesz, amelynek költségvetése brutál alacsony volt, de nem árulta el, hogy mennyi. Bukarestben forgatta az egészet barátokkal együtt, akik nem kértek tőle szinte semmit. Két új kép is kikerült a netre, itt és itt nézheted meg őket, én nem teszem ki, mert amikor legutóbb kipakoltam a világhálón felbukkanó képet jött is egy szerzői jogokra hivatkozó e-mail, ami miatt el kellett távolítanom.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *