4

Odd Thomas – A halottlátó (Odd Thomas)

OddThomas

Lehet, hogy a könyviparban nagy a vetélkedés Dean R. Koontz és Stephen King között, ám Hollywoodnak inkább az utóbbi a kedvence, előbbi műveit valamiért erősen hanyagolják. A legutóbbi Koontz nevével fémjelzett mozifilm a Fantomok volt, amely sajnálatos módon kevés figyelmet kapott. Az Odd Thomas – A halottlátó kecsegtethetett volna némi reménnyel, hogy a siker láttán a producerek előveszik a szerző regényeit. Azonban a forgatás hetekig állt pénzügyi gondok miatt, habár a filmen nem fedezhető fel, hogy nehéz körülmények között született volna, de a marketing hiánya látható és gyakorlatilag mindenféle felhajtás nélkül nálunk azonnal DVD-n debütált a thriller-horror.

oddthomas14

Odd Thomas (Anton Yelchin) látja a holtak szellemét, beszélni ugyan nem tud velük, de más módon képes velük kommunikálni. Ráérő idejében képességét használva gyilkosok után kajtat, de nem vágyik arra, hogy nagyobb városban kamatoztassa szakértelmét. Inkább békésen éttermet üzemeltet, jó kapcsolatot ápol a rendőrfőnökkel (Willem Dafoe), ráadásul van egy szép barátnője, Stormy (Addison Timlin), aki tisztában van azzal, hogy Odd fura szerzet. Így telnek-múlnak a napok, majd Odd megérzése azt súgja, hogy hamarosan tömegmészárlás lesz a közelben. De hol és mikor?

Stephen Sommers az utóbbi időben nagyobb költségvetésből gazdálkodhatott, látványos, effektekkel telerakott produkciókat rendezhetett. Talán kedve szottyant, hogy ismét kevesebb pénzből dolgozzon, ne lebzseljenek a nyakán folyton a stúdió emberei, mindenesetre az utolsó filmje, ami kevesebb összegből született A kísértethajó volt. Sommers soha nem volt az a rendező, aki komolyabb téma felé terelte volna a sztorit, inkább egy szórakoztató kaland-horror-akciófilmeket szeret készíteni, ahol az alapszituáció rövid felvázolása után kevés pihenőt engedélyez a főszereplőknek.

 oddthomas1

Éppen e miatt hiába is várjuk, hogy egy komorabb, sötétebb hangvételű horrorféleséget készítsen az Odd Thomasból, pedig egy halottakkal és vérengzésre összegyűlő „entitásokkal” telerakott történet esetén adná magát a dolog. Sokkal inkább egy Törjön ki a frász-szerű alkotásra volt kilátás, amelyet Peter Jackson művével ellentétben nem fogunk emlegetni évek múltán. Anton Yelchin jól hozza a karaktert, meggyőző és vicces, csak sajnos a srác remek érzékkel tenyerel bele a buktákba és a kevés érdeklődőt vonzó filmekbe. Addison Timlinnel csupán egyetlen „baj” van, a Kaliforgiában mindent megmutatott magából és akármikor bukkan fel a képernyőn vagy a vásznakon sehogy sem tudja elfeledtetni sorozatbeli alakját. De legalább valamennyire vicces, hogy Stormy olykor jobban kezeli a holt helyzeteket, mint barátja.

A zűrös forgatás és a kevés pénz nem túlzottan látszik meg a filmen, a CGI is elfogadható, bár igaz, hogy nem a legjobb és költségkímélés címén bizonyára több betervezett jelenetet kihagytak (ennek Eleanor Valera láthatta kárát, valószínű, hogy pár másodpercnél több szerepet kapott volna és még Elvis kísértetének lett volna hely) és egyes karakterekről is jobb lett volna többet megtudni. A halottlátó érdekes egyveleg, olykor korrekt tiniknek szóló horrornak látszik, amelyet (szerintem) egyértelműen az emel ki az érdektelenségből, hogy Sommers munkálkodhatott rajta. Horror mellé kapunk még romantikát, amelyet nem tolnak durván a képünkbe, illetve a nyomozós történetek kedvelői is élvezhetik a filmet. 70 %-ot megkap, sajnos második részre egyelőre kevés az esély.

imdb: 6,6

oddthomas12

4 komment

  1. Megnéztem a filmet az irományod alapján, kicsit túl lett pontozva egy 50%-ot ér kb a béna szerelmi szál, az erőltetett befejezés és a néha elég súlytalan párbeszédek miatt. Erősen egyszer nézős.

  2. A könyv nagyon jó volt, nem is tudtam, hogy kijött a film. Még jó, hogy jött róla írás, mert elkerülte volna a figyelmem. Egészen jó volt.

  3. The games biggest names failed to influence in South Africa. Perhaps the players were tired after extended, hard European seasons as Messi, Kaka, Fernando Torres and Wayne Rooney did not packs a goal between them, while Didier Drogba and Cristiano Ronaldo scored no more than one goal each. But the gag of the year came from France. The runners-up of the aforementioned tournament, imploded with a athlete revolt over the expulsion of Nicolas Anelka and they went at ease without taking a match.
    burberry men wallet http://www.berlinica.net/pro/?p=1529

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *