5

Mégsem mutatják be az átkonvertált Star Wars filmeket

George Lucas az Avatar megtekintése után elmondta, hogy már régóta szerette volna, ha a Star Wars franchise egyes részeit 3D-ben tudná a rajongók elé tárni, ám az eddig rendelkezésére álló technika ezt nem tette lehetővé. Ám James Cameron filmje után úgy látta, hogy most már minden adott ahhoz, hogy átkonvertálhassa filmjeit. Bejelentették, hogy az összes rész újra a mozikba fog kerülni 3D-ben, tavaly be is mutatták a Baljós árnyakat, ám az eredmények nem voltak kielégítőek.

A Lucasfilm a Disney-vel közösen úgy döntött, hogy A Klónok támadását és a Sith-ek bosszúját 3D-s változatát mégsem küldik a mozikba, inkább a hetedik felvonásra fognak koncentrálni. Elvileg 2015-ben érkezne a Star Wars 7, ám úgy hírlik, hogy J.J. Abrams nem biztos, hogy elkészül addigre, mivel a rendező azt szeretné, ha minden rajongó elégedett legyen és nem akarja elsietni.

És végül egy “ínyencség”, Roger Ebert és Gene Siskel a Jedi visszatérről beszél egy 1983-as műsorban.

5 komment

  1. “a rendező azt szeretné, ha minden rajongó elégedett legyen és nem akarja elsietni”
    ennek a mondatnak nagyon örülök. bízom jj-ben, minden adott, hogy újra egy jó star wars film készüljön. remélem így is lesz.

    • Főleg mivel a Abrams Star Trek filmje is erősen megosztó. A nem rajongó közönség számára fogyaszthatóbb lett, de az intelligencia teljesen kiveszett belőle. Igaz ez a Trek mozifilmekre amúgy is kevésbé volt jellemző a sorozatokhoz képest.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *