Júniusban kezdetét veszi a Halálos iramban 6 forgatása, amelyben Dwayne Johnson ismét Vin Diesel és Paul Walker nyomában fog loholni. De azért kellene egy főgonosz is, akit Jason Statham formált volna meg, de nem tudott megegyezni az Universallal, ezért elhajtott. Úgy tűnik, hogy helyére Luke Evans farol be, a stúdió már tett is ajánlatot a színész számára, akit idén A hollóban (The Raven) és a Hobbitban láthatunk.
A The Daily Mail angol pletykalap úgy tudja, hogy Rihanna is tövig nyomhatja a gázt, az énekesnő nem Dieselék oldalán fog száguldani, hanem az ellenfelük lesz. Ha az újság igazat ír, akkor Evans egyik embere lesz a Csatahajóban is keménykedő vékony hölgyemény. Remélhetőleg Michelle Rodriguez azért lekever neki egy-két nagy maflást. Rodriguez biztosan benne lesz a Fast Six-ben, a Variety információja szerint már le is szerződött a produkcióra, akárcsak a Machete folytatására.
Korábban szó volt arról, hogy Gina Carano MMA-sztár is fel fog tűnni a filmben. A Haywire főszereplője a Starpulse-nak elárulta, hogy még egyezkedik a fejesekkel és egyelőre nincs lezsírozva minden, de eddig kedvezően alakultak a megbeszélések. Hozzátette, hogy csak egy kis szerepről van szó. Asztalán hever még az In The Blood forgatókönyve, ami az Elrabolva akciófilmmel áll rokonságban, csak ezúttal nem egy tökös fickó, hanem egy kemény nő a főhős.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
ebben most nem nagyon volt új hír, nem??
Inkább amolyan összefoglaló volt.
@doggfather: Luke Evans a főgonosz Statham helyett.Rihannát sem említettem még. És Carano elmondta, hogy még nem szerződött le.
Engem a történet jobban érdekelne,azért elég szépen be lett befejezve az 5. és nem kellene elrontani,valami ismételt hajkurászással.
@koimbra: okés, bocsi rosszul fogalmaztam, énnekem nem új hír olvastam már máshol.
(ami be nem vallanék, mármint, hogy máshol is olvasok.)
@doggfather: De könyörgöm, a Luke Evans-os fejlemény zsír új hír.
@koimbra: okés, de én már máshol olvashattam nem???
( twitchfilm.com/news/2012/05/breaking-luke-evans-offered-villain-role-in-fast-six.php )
😉
Azért megnéznék egy Gina Carano és Michelle Rodriguez közötti girl fight-ot
rinyálkát mindenhova 😀 már kezd 2 fast 2 furious-os girl-power szaga lenni az egésznek…
kurvára unom Rihannát, inkább Carranora szavazok.
@koimbra: nem kellene esetleg egy Fast – társalgót indítani a Batman mintájára?? :-))
@mr.roper: Szeretnél egyet? Szerinted pörögne?
@koimbra: végül is van rajongótábora ennek is, na de lehet hogy egy Expendables -társalgó indokoltabb lenne. 🙂
@koimbra: @mr.roper: a társalkodókat nem nagyon használjuk, ha van egy új hír valamiről abban hajlamosak vagyunk el el kalandozni másfele is, és beszélgetni, de a társalkodókat nem nagyon használjuk, vagy ez csak nekem tűnik így?!
@doggfather: Nincs használva, pedig az X-Men egy ideig szépen pörgött.
Kezd elfogyni a sebességfokozat, már a hetediknél (amennyiben lesz) is rezegni fog a léc.