14

Már biztos, hogy Aronofsky rendezi a Wolverine folytatását

A hivatalos közleményre még várni kell, azonban Hugh Jackman a Vulture oldalnak megerősítette, hogy Darren Aronofksy fogja rendezni a Wolverine folytatását. A főszereplőt játszó Jackman elárulta, hogy a második rész már jóval komorabb hangvételű lesz. De hát nem ez volt a cél az előzőnél is? Ugyanezt mondogatták a forgatás megkezdése előtt, majd jöttek a hírek, hogy a stúdió akarata érvényesült és mégsem lesz olyan, ahogy azt a rendező, Gavin Hood akarta volna.

“Wolverine-ről van szó és nem Popeye-ről. És ő elég kemény alak. De mint tudjátok munka közben alakul ki minden. Chris McQuarrie, aki a Közönséges bűnözőket írta készítette a forgatókönyvet és ez elég jó kezdetnek bizonyul. Aronofsky pedig remek munkát fog végezni ezzel. Ezúttal lesz min gondolkodni, ha véget ér a film.” – mondta Jackman, azt is hozzátette, hogy némileg másmilyen lesz, mint az X-Men eddigi 3 része, de az biztos, hogy ez lesz a legjobb.

1

Már jövőre érkezik a Piranha 3DD

A Dimension Films már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy el fog készülni a Piranha 3D folytatása, amit  Piranha 3DD-re (ami biztos két mellre utal) kereszteltek el. Alexandre Aja nem tér vissza, helyette John Gulager, A dög (The Feast) rendezője fogja levezényelni a horrort. Ez nem jó hír, mivel az Aja nélkül készült folytatások (Tükrök 2, A sziklák szeme 2) enyhén szólva sem lettek élvezhető horrorok. A forgatókönyvet Patrick Melton és Marcus Dunstan (Fűrész, The Collector) fogják leszállítani. A szkript 4 héten belül készen lesz, nem is kell ennél több idő, hiszen ha az első részből indulunk ki csak bele kell tenni néhány meztelen nőt, meg csúnya és éhes piranhákat. 2011 augusztusában mutatnák be a Piranha 3DD-t.

Egyelőre még nem tudni, hogy a túlélők közül kit láthatunk viszont és arról sem esett szó, hogy kik lesznek az újabb áldozatok, de mivel hamarosan hozzálátnak a forgatáshoz ez is hamarosan kiderül.