– Film készül a Roller Coaster Tycoon számítógépes játék alapján, lehetséges, hogy Harold Zwart fogja rendezni.
– Sharlto Copley kilépett az I Am Number Four sci-fiből, ugyanis a rendező D.J. Caruso nem támogatta azt az ötletét, hogy nagyobb fület és orrot viseljen. Caruso szerint a Földre tévedt űrlények pont úgy néznek ki, mint az emberek, így felesleges lett volna ilyesmiket viselnie a színésznek, aki helyére Timothy Olyphant ugrott be.
– Nem lesz semmi a Newt animációs filmből, a Pixar 2011-re ígérte a művet, de még nem is láttak hozzá a munkálatokhoz. A történet az utolsó két kéklábú tarajgos gőtéről szólt volna.
— Michael Bay néhány jelenetet a Transformers 3-hoz a Kennedy Űrközpontban fog felvenni.
– Channing Tatum is csatlakozott a Ron Howard rendezésében készülő Cheaters vígjátékba.
– Jennifer Aniston és Paul Rudd írtak alá a Wanderlust vígjátékhoz, Judd Apatow lesz a producer és David Wain rendezi a művet. Egy fiatal párról szól a sztori, akiknek elegük lesz a modern társadalomból és ki akarnak szakadni ebből a környezetből, végül egy hippi közösségben találják magukat.
– Ősszel indul a Dredd bíró forgatása.
– Toni Collette formálja meg a Mental főszereplőjét, a filmet P.J. Hogan fogja rendezni. Collette egy karizmatikus és kissé forrófejű nő lesz, aki egy családnál vállal állást, ahol 5 lányra kell vigyáznia.
– Nagy az esélye, hogy Michael Pena és Nick Swardson látható lesz a 30 Minutes or Less vígjátékban, amire Aziz Ansari és Danny McBride már aláírt. Ruben Fleischer fogja dirigálni a filmet. Ansari egy középiskolás tanár áll, aki szövetkezik egy pizzással annak érdekében, hogy kiraboljanak egy bankot.
– Jamie Foxx csatlakozott a Horrible Bosses szereplőgárdájához.
– Kirsten Dunst leszerződött az On the Road filmváltozatára.
– Film készül a Monsterpocalypse kártyás játék alapján, a DreamWorks Tim Burtont akarja felkérni a rendezésre.
– Emma Roberts és William Moseley szerződött le Ben Kingsley mellé az A Great Education drámába. A Harvard egyetemre felvételt nyer egy srác, aki csatlakozik a Krockodiloes nevű énekes csapathoz és beleszeret egy lányba.


Jon Favreau hamarosan hozzálát a Cowboys & Aliens képregény megfilmesítéséhez, eddig csak annyit lehetett tudni, hogy a vadnyugaton fog játszódni és az indiánok a telepesekkel karöltve próbálják kicsinálni a közelben lezuhant félelmetes földönkívülieket, a film bővebb tartalma most látott napvilágot.
Gary Whitta anno a Pc Gamer egyik szerkesztője volt, ma pedig már Hollywoodban írja a forgatókönyveket. Egy vázlatot már leszállított az Akira filmváltozatához és ő jegyzi az Éli könyve szkriptjét is, az eleinte Reaper címre hallgató, de már Undying néven futó művét is sikeresen eladta, a főszerepre pedig megnyerték Kurt Russellt. Stewart Hall producer nagyon örül annak, hogy Russellt a fedélzeten tudhatják, szerinte ő a legalkalmasabbb Virgil Lone eljátszására és úgy véli, hogy a színész azon kevés emberek közé tartozik a filmvilágban, aki igazi hősként él a közönség emlékezetében.
A Music Television jó szokásához híven idén is megrendezi a saját mozis díjátadóját. A jelölések és az Arany Popcorn díjak szakmailag nem érnek semmit, viszont az egész “ceremónia” egy marha nagy poén, laza hangulatban adják át az elismeréseket. A show június 6-án kerül megrendezésre és maga a néző dönthet, hogy a nomináltak közül ki kapja az Arany Popcornt, tehát az nyer, akire a legtöbb szavazat érkezik. Idén is díjazzák a legjobb bűnözőt, legjobb harcot és legjobb csókot, ám a szervezők három új kategóriát is bevezettek. Komolyabb drámák csak nagyon ritkán kapnak helyet az esélyesek között, inkább a nagy sikert elért vígjátékok és látványorgiák közül választhatnak a szavazni vágyók. Négy-négy díjra esélyes a Nász-ajánlat, az Újhold, a Másnaposok, a Harry Potter és a Félvér Herceg. D
Katherine Heigl szerződött le az Age of Adaline epikus love sztori főszerepére, amely a Lakeshore Entertainment berkein belül fog készülni és Sidney Kimmel lesz az egyik producer. A történet szerint egy fiatal nő balesetet szenved, aminek következtében nem öregszik tovább. Magányosan tengeti életét, ám találkozik egy férfivel, akiért talán megéri eldobni magától a halhatatlanságot.
Az első Oscar-díjas rendezőnő, Kathryn Bigelow új filmjére készül, a Triple Frontier története Paraguay, Argentína és Brazília határainál játszódna, ott ahol az Igazu és Parana folyók találkoznak egymással, ez a terület a bűnözők paradicsoma, az amerikaiak szerint a terrorizmus melegágya, mivel a hatóságok nem tudják ellenőrizni. Paraguay és Argentína hivatalosan is kifejezte aggályait a film iránt, szerintük a produkció csak ártana a turizmusuknak, de még a régióról is negatív kép alakulhat ki az emberekben, a gazdaságukat is jelentősen visszavetné. Bigelow számíthat arra, hogy ezek az országok nem fogják támogatni alkotását, így ha esetleg remélt is néhány dollárt tőlük, akkor máshonnan kell előkerítenie a kiesett összeget.
Az MTV News elbeszélgetett Brett Ratnerrel, aki jelenleg a Youngblood képregény filmváltozatát szeretné tető alá hozni. A rendező elárulta, hogy jelenleg a forgatókönyvön dolgozik, mindenképpen meg fogja csinálni egyszer a filmet is, de hogy mikor láthat hozzá még nem tudja, majd még azt is hozzátette, hogy “Soha nem fogok több X-Men projektben részt venni és biztosan nem lesz több Csúcsformában film sem.”