4

Tedd be ötösbe

Gyengén muzsikált a Halálos iramban harmadik felvonása, ám a negyedik újra a régi bandával készült el és a franchise legsikeresebb darabjává vált. Paul Walker és Vin Diesel is beszélt a folytatásról, azonban a stúdió csak most adta meg a zöld utat a film számára. Az ötödik epizód címe Fast Five lesz és ahogy számítani lehetett rá Diesel, Walker is benne lesz (Jordana Brewster hol van??). Justin Lin fogja rendezni a produkciót, eléggé otthon van már gyorsulás témában, hiszen az utóbbi két részt is ő készítette. Neal Moritz producerként felügyeli az alkotást, és Chris Morgan pötyögi le a forgatókönyvet, aki szintén már családtag a franchise-ban, ugyanis két korábbi rész esetében is hasonló minőségben vett részt. Az Universal azt reméli, hogy 2011-ben már be is tudja mutatni a filmet.  A történetről annyit lehet tudni, hogy a két főhős egy legendás fejvadász elől fog menekülni.

1

Percy Jackson karaktervideók

5 darab videót láthattok alább, ezek A villámtolvaj film karaktereit mutatja be röviden. Jobban (bár ez kissé túlzás) megismerhetjük Percy Jacksont és két barátját, Annabeth-et és Growert, illetve Medúzát és Hádészt. A filmet Chris Columbus rendezte, a történet pedig egy tiniről szól, aki rájön arra, hogy Poszeidón leszármazottja, aztán pedig neki kell előkerítenie Zeusz elveszett villámát.

6

Tervezik a Watchmen folytatásait, egyelőre csak képregény formájában

Világszerte nagy ismertségnek örvend a Watchmen képregény, itthon is kiadták, sokan talán olvastátok is. Alan Moore és Dave Gibbons műve alapján Zack Snyder készített mozifilmet, amely a nagy marketingkampány és pereskedés ellenére sem hozta a várt bevételt.

Ám a képregény a DC-nél a kiadó történelmének legnagyobb eladási adatait produkálta, így felmerült a folytatás lehetősége. Paul Levitz azonban leállította az ezirányú törekvségeket, méghozzá azért, mert úgy érezte, hogy ez Moore és Gibbons kívánságainak nem felelne meg, ráadásul rengeteg emberből igen komoly nemtetszést válthatna ki, amelyek csak a kiadó hírnevét rontanák.

Levitz azonban távozott a DC éléről, helyére Dan DiDio került, aki újra elővette/felvetette a Watchmen 2 ötletét, de emberünk nem csak egy képregényben gondolkodik, hanem különféle minisorozatokat és spin-offokat akar összehozni.  A DC-nek először meg kell keresnie Moore-t és Gibbonst, ha ők nemet mondanak, akkor a kiadónak más szerzőket kell keresnie a projekthez. Moore minden bizonnyal határozott nemet fog mondani, Gibbons a hír hallatán pedig csak ennyit mondott: “Hurm..”  A tervek között egyébként  mozifilm is szerepel.

51

Dealer (2004)

Fliegauf Benedek Dealere után az első gondolatom az volt, mekkora tévhit, hogy széles és szórakoztató út vezet a pokolba. Rögös az is, mint a mennybe tartó.  Vagy talán még rögösebb.

A Dealer egy szimbolikus mese lehetne az emberről, aki addig-addig kereskedett a méreggel, míg ő maga is megkapta a halálos adagot.  Persze, ez nem egészen igaz, csak bizonyos elemek azok, melyek néhol népmeseivé teszik, míg máskor realisztikus és egészen  groteszk módon álomszerű részleteket is felfedezhetünk benne. Hősünket (Keresztes Felícián) homályos bura veszi körül, valami nyomja a lelkét. Maga is élt a heroinnal valamikor, de már leszokott.  Most már csak kereskedik a szerekkel. Egy sajátos stációt járunk végig ebben bő két órában, hasonlóan Krisztus kálváriájához. A dealer biciklijével rója a város kihalt, ismeretlen zugait, a nappal alvó lakóparkokat, és piszkos lépcsőházakból nyíló sötét lakásokat. Feltételezzük, hogy nap, mint nap ugyanezeket az utakat járja a kerékpárjával, ugyanezeknek az embereknek viszi a hamis boldogságot adó szert.

Olvasd tovább