7

A szökés producere kísérletezik

1971-ben a Standfordi börtönkísérlet azt vizsgálta, hogy miként viselkedik az ember fogságban. Újsághírdetést adtak fel, amelyben 15 dollárt ígértek a részvevőknek, a jelentkezőket két csoportra osztották, az egyik csapatból lettek a rabok, a másikból pedig a börtönőrök. A kísérletet azonban a tervezett idő előtt, 6 nap után le kellett fújni, mert a dolgok elfajultak, túlságosan is beleélték magukat a szerepükbe az embereket. Ez alapján mutatták be 2001-ben a német Kísérlet produkciót, ami szerintem totálisan jó volt, izgalmas alkotást hoztak létre, amely egyszerre dühítő is volt, az elején még normálisan viselkedő emberek gyakorlatilag kegyetlen állatokká válnak.

Hollywood is lecsapott a témára, a The Experiment címre hallgató filmben Adrien Brody, Forest Whitaker, Elijah Wood, Cam Gigandet, Clifton Collins Jr és Maggie Grace játsszák a főbb szerepeket. Börtöntémában járatos egyén kezébe adták a rendezés jogát, Paul Scheuring, A szökés írója és producere dirigálhatta a filmet.

7 komment

  1. @Shyllard: Érdemes megnézni a német verziót, nem hiszem, hogy képesek lesznek überelni. A németek vígjátékban csapnivalóak, de dráma terén ott vannak a szeren, bár lehet inkább thrillernek kéne neveznem.

  2. @koimbra: így van a kísérlet is faja és a hullám is .
    lehet ezt is jól megcsinálni ha nem rontják el mindenféle felesleges eszmefuttatásokkal meg hülye párbeszédekkel.

  3. Lassan azért monjuk leetnének az amcsiknak önálló gondolataik is. Bár… Sosem volt nekik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *