0

Rendőrakadémia és Három férfi és egy bébi folytatás

Steve Guttenberg a The Sun-nak nyilatkozta azt, hogy készül a nyolcadik Rendőrakadémia folytatása és az összes szereplő vissza fog térni. Kim Cattrall és Sharon Stone még nem mondott igent a felkérésre. Cattrall az első felvonásban, míg Stone a negyedikben játszott. Az utolsó részt (Rendőrakadémia 7. – Moszkvai küldetés) 1994-ben mutatták be, Guttenberg csak a 4.-ig vett részt a franchise-ban.

Guttenberg elmondása szerint ő, Tom Selleck és Ted Danson szerente még egy folytatást készíteni a Három férfi és egy bébi-hez és reményeik szerint meg is valósul majd a film. Az első rész 1987-ben közel 168 millió dollárt hozott, a második pedig 1990-ben már “csak” 71-et.

Régebben Guttenberg A kategóriás sztár volt, manapság nem nagyon hallani semmilyen ismertebb film körül keringeni a nevét. Talán vissza szeretne kapaszkodni az élvonalba és ezért reméli, hogy a folytatásokkal sikerülni fog.

0kc

0

Paul Schrader Indiában forgathat akciófilmet

0ps

Paul Schrader, a Dühöngő bika és a Taxisofőr forgatókönyvírója az indiai filmiparban próbál szerencsét, Bollywoodba megy ugyanis rendezni. Az Extreme City akciófilm kedvéért hagyja ott Hollywoodot. A film eredetileg amerikai pénzből forgott volna, ugyanúgy Indiában, végül nem jött össze a dolog és az indiaiakkal készíti el a produkciót. Schrader elmondása szerint azért döntött így, mert Amerikában az indie filmgyártás egyre nehezebben megy, alig lehet már pénzt szerezni egyes alkotásokhoz, Indiában  sokkal olajozottabban, jobban és kreatívabban működnek a dolgok.

A történet szerint egy amerikai férfi Indiába utazik, hogy egy emberrablási ügyet oldjon meg apósa számára, aztán pedig gengszterek közé keveredik. A filmben angolul és hindiül fognak beszélni és lesznek benne zenés táncjelenetek is, amelyek Bollywoodra jellemzőek. A producer Anubhav Sinha, az egyik legismertebb indiai rendező lesz.

Schrader néhány éve az Ördögűzővel szívott nagyot, ő rendezhette meg történet kezdeteit bemutató filmet, de a stúdió nem volt megelégedve a művével és Renny Harlint bízták meg, hogy újraforgassa a a fél történetet. Végül Harlin alkotása megbukott, Schrader verzióját pedig csak limitáltan mutatták be, de az sem aratott sikert.

0

Cruise és Holmes szexfilmen töri a fejét

Tom Cruise szerelmetes a nejébe, nagyon, de nagyon, ezzel kapcsolatban mindenkiben az élhet, mikor az Oprah showban boldogan ugrálgatott a kanapén (ezt egyébként számtalanszor kiparodizálták már). Katie Holmes azóta sikeresen otthagyta a Batmant a Van az a pénz… ami megbolondít szörnyű vígjátékért, Tom Cruise-ra pedig egyre többen fogják rá, hogy elindult a sikertelenség lejtőjén.

Egy meg nem nevezett stúdió főnök szerint Cruise a kamera előtt szeretne szeretkezni feleségével, hogy bebizonyítsa mennyire is szereti őt. A pár már keresi a megfelelő filmet, egy kifejezetten erős cuccra vágynak valami olyasmire, amilyen az Utolsó tangó Párizsban volt.

Szerintem hagyni kéne ezt a filmet a fenébe, Cruise és ex-felesége Nicole Kidman együtt meztelenkedett a Tágra zárt szemekben, aztán nem sokra rá vége lett a kapcsolatuknak.

Cruisetól idén érkezik a Valkűr, amelyet jó előre temettek már sokan, majd a pletykák szerint visszatér egy negyedik Mission: Impossible filmre. Holmesnak jelenleg nincs tervbe vett melója Hollywoodban.

(A kép a The Guardian magazinból való.)