0

Box Office: A Hulknál nagyobb esemény nem történt

A nagy zöld benga lény, a Hihetetlen Hulk 54,5 millió dollárral kezdett az első helyen. Az imdb-n 8,2 ponton áll, a rottentomatoes-on pedig 64 %-on áll. Az 54 millió jó kezdés lenne, de az első rész 2003-ban 62 millióval nyitott és csak 132-ig jutott, ami csalódás volt.
ElőzetesMásodik helyre csúszott a Kung Fu Panda DreamWorks mese, 34 milliót hozott és a második hétvégéjén már 118 milliónál jár. Ha jó szelek fújnak, akkor akár 250-ig is eljuthat.
Előzetes
Képek

Hajajaj, Az esemény (The Happening) a harmadik helyen kezdett. M. Night Shyamalan rendezése 30,5 millió-val kezdett, ha tetszik a népnek akár 100 millióig is eljuthat. Mark Wahlberg főszereplésével forgatott film 57 millióba került (imdb-n 6,2, rottentomatoes 20 %). Magyarországon csütörtöktől látható.
Poszter
Előzetes

A You Don’t Mess With the Zohan Adam Sandler hülyülés 16,4 milliót termelt, ami elég nagy visszaesés a múlt héthez képest. 68,8 milliónál jár, a Sandler filmek általában 130-ig eljutnak, lehet, hogy ez előtte fuccsol be.
Előzetes
Jelenetek

Az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága 13,5 millióval zárta a hétvégt, amivel már így 275,3 millió dollárja van. A 300-as határ már közel van.
Kritika
A kristálykoponyáról

A Szex és New York (Sex and the City) jól tartja magát, éppen 10,1 millióval lett gazdagabb, amivel már 119,9 milliója van. A második rész is jön, örülhetnek a rajongók.
A sorozatról
Előzetes

Hetedik helyen repked A Vasember (Iron Man) 5,1 millióval, 297-nél jár, jövőhéten átreppen a 300-as vonalon. Két év múlva jön a folytatás, aztán pedig a Bosszú Angyalai.
Kritika
Stáblista vége

Liv Tyler és Scott Speedman főszereplésével forgatott The Strangers 4 millióért ijesztegetett, összesen már 45,3 milliója van. Bagóért forgatták (9 millió $) , ennek is jön a második része.
Poszter és előzetes

Kilencedik helyen a Narnia króniákai: Caspian herceg 3 millióval. Szerintem jobb lett, mint az első, így nem értem miért maradnak távol a nézők a második résztől. 131,7 milliónál jár, a harmadik részt már készítik elő.
Előzetes

Cameron Diaz és Ashton Kutcher párosa elég jó befejetetés volt, a Míg a jackpot el nem választ (What Happens in Vegas) 1,7 milliót tehet hozzá eddigi eredményéhez, amivel már 75,7 milliója van. 35-ből készült. Nem jelentették még be, de ebből is simán lehet egy folytatás.
Előzetes

Jövőhéten a Szerelemguru (The Love Guru) vetélkedik a Zsenikémmel (Get Smart).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *