Month: május 2008
Orosz Wanted előzetes
Oroszul karattyolnak ebben, néhány új jelenet is látható
Blood: The Last Vampire
Saya egy 16 éves kislánynak néz ki, de valójában egy félszerzet. Vámpír apától és ember anyától származik és már 400 éves. Kitanulta a szamuráj “szakmát” és vámpírokra vadászik és a kormánynak dolgozik. Egy alkalommal egy amerikai katonai bázisra küldik Tokyoba, ahol egy démont kell levadásznia. Volt már egy hasonló anime “mese”, úgy tűnik megfilmesítették. Néhány kép a filmből.





Ez pedig az anime előzetese
Pacino és De Niro: Righteous Kill
Rég volt már mikor Al Pacino és Robert De Niro együtt szerepelt. A Szemtől szemben igazán jó film volt, reméljük, hogy a Righteous Kill is az lesz. Itt a második előzetes a filmhez (az elsőért pedig ide katt)
Street Fighter: The Legend of Chun-Li – Kristin Kreuk
Már előjöttek egy képpel a Street Fighter filmből, ahol Blood Moongood-ot láthattuk, most pedig az igazi főszereplőt Kristin Kreuk-ot csodálhatjuk meg:)

Démonok, trollok és egyéb szörnyek
TV Spot a Hellboy második részéhez
Dragonball képek
Csak röviden…
Nem fogadott hívás (One Missed Call): Az év legrosszabb filmjével volt dolgom (A kis Vukkot még nem láttam). Az Ismeretlen hívásban egyetlen pozitív dolog volt és ez pedig az, hogy videón jelent meg nálunk és nem küldték moziba. A történetben néhányan kapnak egy telefonhívást, amiben a saját halálukat hallják. Egy halálrajelölt nyomozni kezd. Érdekesnek, de ugyanakkor tök átlagosnak hangzik.
Shannyn Sossamon olyan filmekkel kezdte, mint a 40 nap 40 éjszaka és a Lovagregény. Néhányan nagy jövőt jósoltak neki, kevesebben már tehetségesnek is tartották. Aztán lesüllyedt a színvonal. A legutóbbi Katakombák horrorja is már nézhetetlen volt, így nem volt nagy meglepetés, hogy megint egy hasonló szintű művet láttam tőle. Ed Burnsért viszont kár. Kerülje messzire mindenki 0 %
A rottentomatoes-on egyébként 0 %
Határtalan indulat (Conspiracy): Val Kilmer is lejjebb adta. Ő már régen nem tartozik az élvonalba, de sikerült jól választania a kisebb költségvetésű produkciók közül. A spártai, a Drogtanya vagy a Durr, durr és csók egész jó, hangulatos filmecskék voltak. A Conspiracy-ban Kilmer egy katonát alakít, aki egy akcióban megsérül, ezért többet úgymond nem tudja ellátni a feladatát. Egy barátja segítséget kér tőle, de mire odaér (amolyan ahol a madár se jár falucska ez), már nem találja. A falu főnöke se nézi jól szemmel, hogy odatévedt ez a jóember és nyomozgatni kezd.
Kilmer most nem tenyerelt bele semmi jóba, ez a film rossz. Remélem magára talál legközelebb és nem hagyja el magát, mert itt eléggé pufi volt. 10 %
Az utolsó légió (The Last Legion): még tavaly augusztusban mutatták be ezt a filmet, hozzánk a tékákban landolt egyből. Ennek oka, hogy odaát nagyot bukott Az utolsó légió. Rómát elfoglalják a barbárok, Aurelius (Colin Firth) útnak indul, hogy megkeresse az utolsó légiót, amellyel visszafoglalhatja a várost és elűzheti a barbárokat.
A 60 milliós költségvetés nem látszik meg a vásznon egyáltalán, tipikus esti tévéfilmnek tűnt már első ránézésre, így a csatajelenetek sem grandiózusak és a díszletek sem túl látványosak, még a Róma sorozat is kenterbe veri. Azért teljesen nézhető film, hangulatos volt, engem lekötött. 70 %
Tropic Thunder plakát: Get Some
Egész jó plakát a Tropic Thunder filmhez.
.jpg)
Amerika Kapitány a nácik ellen
A pajzs, ami a Vasemberben volt látható csak a rajongók miatt került oda, nem lesz nagyobb szerepe ennek a későbbiekben. Valószínű, hogy a film végén jégbe fagyva kerül az óceánba, aztán majd a S.H.I.E.L.D. halássza ki napjainkban és a Bosszú Angyalai tagja lesz a Kapitány.
Marvel: Runaways
A Marvel belehúzott és minden képregényéből szeretne filmet csinálni. A soron következő kiszemelt a Runaways. A képregényben néhány tini felfedezi a családi titkokat, arra jönnek rá, hogy szüleik szuperbűnözők, ezért elmenekülnek otthonról és együtt derítik ki kik is a szüleik valójában és mindegyikük felfedezi magában a saját szuperképességét.
Brian K. Vaughn írja a forgatókönyvet, aki a képregény megalkotásában is részt vett. Még nincs időpont, hogy mikor mutatnák be vagy hogy mikor kezdenék a forgatást. A Runaways olvasható magyarul is (valamelyik képregényes oldalon, amit most nem lelek.
Eddie Murphy ezer szava
Eddie Murphy egy irodalmi ügynökség anyagias főnökét alakítja, aki arra jön rá, hogy már csak 1000 szót mondhat ki, aztán meghal. A film címe: A Thousand Word. Kerry Washington (Ray, Az utolsó skót király) lesz a női főszereplő, ő alakítja a filmben Murphy feleségét, aki azt szeretné, hogy több időt töltsön vele és fiával a férje. A filmet a Dreamworks szállítja. Előtte még Murphytől láthatjuk a Meet Dave sci-fi vígjátékot.


