5

Nsane fikáz rovat: Az igazság ára, avagy: Tömeges parasztvakítás

0aiaHa esetleg nem tudnád, hogyan is zajlik ez a show műsor, elárulom, hogy NEM a műsor közben hanem előtte vagy meghazugságvizsgálva. Feltesznek neked 50 kérdést, amire IGENnel vagy NEMmel válaszolsz. Ekkor még nem mondják meg , hogy most hazudtál vagy nem, tehát nem tudsz semmit.

Akkor jöjjön a játék, ahol az 50 kérdésből a műsor készítői által kiválasztott 20 kérdést tesznek fel neked, és nem tudod előre, hogy az 50 kérdésből melyik 20-at. A műsor felvételén a közönség előtt a ugyanazokat a válaszokat kell adnod a kérdésekre mint az előzetes hazugságvizsgálaton. Na és itt jön az átbaszás:

Ne hidd azt, hogy a szerencsén vagy az igazmondáson múlik, hogy nyersz. A  műsor készítői döntenek a kérdések sorrendjéről, azaz dönthetnek úgy, hogy elsőnek, középsőnek, utolsónak, vagy akárhányadiknak tegyék be azt a kérdést amire hazudtál, attól függően hogy mi jobb a nézettségnek. Az egyetlen esélyed a nyerésre ha Te magad hamarabb szállsz ki, mint ahogy azt a műsor készítői megtervezték a számodra. Például ha a forgatókönyv szerint – amit te nem ismersz – a 17. kérdésnél elvéreztetnek téged, akkor korábban kell kiszállnod, vagy megszívtad.

Olvasd tovább

1

My Blueberry Nights

Elizabeth New York-tól Kaliforniáig járja be az Egyesült Államokat, hogy kávézók, bisztrók és kaszinók világában keresse a szerelmet, ami mellesleg már a legelejétől ott volt az orra előtt.

Wong Kar-Wai rendezésében Jude Law, Natalie Portman, Rachel Weisz és Norah Jones.

0

Trailer: Righteous Kill

1995-ben Al Pacino és Robert De Niro a Szemtől szemben filmben keserítették meg egymás életét. 13 év után a két színész ismét együtt szerepel a Righteous Kill filmben. Külön öröm Brian Dennehy feltűnése is, már csak 50 Cent jelenlétét nem értem. A fickó A pénzed vagy az életed filmben végig bambult.

Righteous Kill krimiben Pacino és De Niro ezúttal nem egymás ellen küzdenek, hanem vállvetve küzdenek a bűn ellen. A két detektív olyan gyilkos után nyomoznak, akiről azt sejtik, hogy régebben rendőr volt.

Szerény véleményem szerint az év egyik legjobb filmje lesz.

1

Harry Potter A kis Vuk hangja

A kis Vuk főleg a nemzetközi közönségnek készül, ezért keresik a megfelelő angol szinkrongangokat. Gát György elmondása szerint a külföldi partnerük előírta, hogy ezek között a hangok között 4 világsztárnak kell lenni. Elsősorban Daniel Radcliffe-et (Harry Potter) javasolták a kis Vuk hangjához, és tárgyalások folynak Colin Farrell-lel, Emma Thompsonnal és Donald Sutherlanddel.

A mesében kis Vuk és családja egy természetvédelmi helyen él, míg egy napon vadászok megölik kis Vuk anyját, apját pedig eladják a cirkusznak. Így a kis róka a kiszabadítására indul.

Kis Vuknak Csőre Gábor, Vuknak Gálvölgyi János, a cirkuszigazgatónak Reviczky Gábor, feleségének Borbás Gabi, lányának pedig Gubás Gabi kölcsönzi a hangját. A helyi vadőrt Bodrogi Gyula, míg Kárkár varjút Ganxsta Zolee szólaltatja meg.

A mese 1,4 millárd forintos költségvetéssel készül, aminek a 16 %-át állja a magyar állam.

(vukmozi)

1

Bezárt a bazár: Az arany iránytű összegzés

Amerikában már az utolsókat rúgja Az arany iránytű a mozikban. Múlt hétvégén (február 29-március 2) már csak 62,419 (azaz hatvankétezer-négyszáztizenkilenc) dollárt hozott , így ezzel együtt 70 millió dollárnál jár éppen. Ez már gyakorlatilag a végeredmény, maximum még 100-200 ezer dollár jöhet még hozzá a 70 millióhoz.

Nemzetközileg jobban teljesít, eddig 269,1 millió dollár az Amerikán kívüli bevétel. Ehhez már múlt héten nem nagyon adódott semmi, mivel már nem vetítik sehol. Az imdb szerint még Japánban és március 28.-án Kínában mutatják be Az arany iránytűt.

Látható, hogy nemzetközi szinten egész szépen hoz. Azonban a New Line, hogy még a bemutató előtt viszontlásson valamennyit a beleölt dollármilliókból a fix összegért adta el a jogokat, így nem lát egy petákot sem a külföldi mozis bevételekből Az arany iránytű esetében.

Olvasd tovább

0

Indy akcióban

Indiana Jones nem fél, bátran átrugaszkodik a másik járgányba, még úgy is, hogy fegyver csöve szegeződik rá. No meg robogó kocsiból másikba átugrani úgy, hogy közte nem 10 centi táv van. Indy még hatvanon túl is atléta:)

3

Patrick Swayze haldoklik?

Patrick Swayzenél egy hónapja rákot diagnosztizátak. A média fel is kapta a tőle megszokott módon a témát, vészmadárként a közelgő haláláról harsogtak. 15 kilót fogyott és csak folyékony ételeket tud enni.

Orvosai szerint azonban a daganatot tudják kezelni és a színész közelgő haláláról szóló pletykák alaptalanok

“All of the reports stating the timeframe of his prognosis and his physical side effects are absolutely untrue. We are considerably more optimistic.”

Swayze jelenleg a Powder Blue filmen dolgozik olyan ismert színészekkel, mint Forest Whitaker, Ray Liotta és Jessica Biel. Emellett még a The Beast tévésorozaton is ügyködik.