0

Box Office: mamutok után elefánt

45 millió dollárral nyitott az élen a Dr. Seuss’ Horton Hears a Who! mese Jim Carrey hangjával. Nem kétséges, hogy ez lesz az első film, amely ebben az évben Amerikában átlépi a 100-as határt. 85-ből készült.Az i.e. 10.000 a második helyre csúszott, 16,4 milliót keresett, 61-nél tart. A 100 milliós határ elérésére nem túl nagy az esélye, pedig kellene, mivel 105-ből alkották.

A Never Back Down 8,6 millióval kezdett, ezzel a harmadik helyet kaparintotta meg. 20 millióba került az előállítása.

Martin Lawrence vígjátékára, College Road Trip-re 7,8 millió dollár értékben voltak kíváncsiak a mozilátogatók, ezzel együtt 24 millánál jár, 40 millió körül ez is befuccsol.

A Nyolc tanú (Vantage Point) szorgosan gyűjti a milliókat, ezen a hétvégén 5,4 millát szedett össze, 59,2 millió az eddigi végeredménye. 70 és 80 millió között lesz a végeredmény.

Jason Statham nem robbantott bankot a The Bank Job filmmel, de a rossz nyitás után nem esett nagyot a bevétele. 4,9 milliót termelt és 13,1 -nél jár éppen. Majd dvd-n…

A Doomsday bevétele sokaknak csalódást okozott. Csak 4,7 millióva tudott nyitni. 17 millió fontból készítették,nemzetközlieg hátha kapósabb lesz.

Nyolcadik helyen áll Will Ferrell kosaras vígjátéka a Semi-Pro. Már csak 3 milliót sikerült összegyűjtenie, amivel 29,8 milliója van. Bukta.

Natalie Portman és Scarlett Johansson kosztümös drámájára a The Other Boleyn Girl-re 2,9 millió értékben adtak el jegyet, így már 19,1 milliója van össze.

A Spiderwick krónikák már csak 2,4 millió dollárt tudott felmutatni ezen hétvégén, ezzel már 65,4 milliója van, 90-ből készült. Az USÁ-ban ez is bukta.

A Funny Games horror thriller 289 moizban szerény 520.000 dollárt tudott csak összekaparni.

Az R besorolású Sleepwalking dráma Charlize Theron, Woody Harrelson, Dennis Hopper főszereplésével csupán csak ötven ezer dollárt hozott 30 moziban. Elég kevés ez így is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *