0

Next – A holnap a múlté (Next) – kritika

2007-next-1

Ha éppen nincs eredeti ötletük a forgatókönyvíróknak, hát elolvasnak egy-két könyvet ihletmerítés gyanánt. Philip K. Dick könyveihez nem először nyúltak már megfilmesítés céljából, gyanítom nem is ez lesz az utolsó, mindenesetre egy 1953-as írását dolgozták fel úgy ahogy saját elgondolásuk alapján.


Cris Johnson (Nicolas Cage) képes két perccel előre látni a jövőt, a film kezdetén Las Vegasban nyomul, majd miután az F.B.I. el szeretné kapni, továbbáll. Pedig a cég nem bekasztlizni szeretné, csupán Callie Ferris (Julianne Moore) szeretné ha segítene neki egy nem csekély ügyben. Ugyanis terroristák atomot robbantanának nagy kedvvel. A történésekbe még csaj is befigyel (Jessica Biel), akivel Cris sikeresen összejön.


Nicolas Cage sok dráma után összedob egy akciófilmet, ugyanis azokkal tud szép bevételeket elérni, azonban ezzel alaposan melléfogott, combos ki bukta lett a film. Mellesleg valahogy látszik is rajta, hogy unja a szerepet, mintha azon gondolkozna, hogy jobb lenne inkább megint egy drámában szerepelni.


2007-next-2

Julianne Moore hozza a szerepét ahogy kell, de lehetett volna jobb, menőbb színésznőt erre a szerepre szvsz. Jessica Biel kisujjból kirázza azt amit elvártak Tőle, panasz nem lehet rá, a legnagyobb dolga főleg az hogy szép legyen, ez pedig nála alap.


Lee Tamahori nem ezzel a filmmel fogja kiköszörülni a csorbát, amit az XxX 2-vel „aratott”. Pedig frankón összedobta ezt a mozit, ez a Halj meg máskor és az XxX 2 után várható is volt. A filmtől nem kell sokat várni, másfél órára elszórakoztatja az embert , ha elsiklik a nem túl dühítő hézagok felett.

Értékelés: 70 %

Büdzsé: 75 M $

Amerikai bevétel: 18 M $

Összbevétel: 64 M $

Szereplők

Nicolas Cage (Cris Johnson – ‘Frank Cadillac’) Julianne Moore (Callie Ferris ügynök) Jessica Biel (Elizabeth ‘Liz’ Cooper) Thomas Kretschmann (Mr. Smith) Tory Kittles (Cavanaugh ügynök) 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *