100 %

Real013  nagy kedvelője Quentin Tarantino munkásságának, de szerintem ez látszik az alábbi közel 4 oldalas Django elszabadul elemzésből. Köszönet, hogy megírta és elküldte.

Imádom Tarantinót. Szerettem már akkor, amikor a Kill Bill két részének köszönhetően mélyebbre ástam magam a filmvilág dzsungelében és rajongok érte most is, amikor szerzői jegyeinek körébe belépett a történelmi sebek, frusztrációk bemutatásának, felülírásának különösen szórakoztató módon való prezentálása is. Az Inglourious Basterds a náciknak és a holokausztnak „csapott oda”, merész módon és mégis teljesen vállalhatóan. Miközben a film sokszor totálisan őrültnek láttatta a németeket és a náciölő osztagot is, Tarantino nem félt pozitív karaktert sem írni a két oldalra: elég csak arra gondolni, hogy szerencsétlen újdonsült apuka, Wilhelm közlegény mennyire pórul járt, igazságtalanul. Bővebb gondolataimat a Basterdsről erre a linkre kattintva olvashatjátok el, s talán érdemes is lenne, ha régen láttátok, vagy nem emlékeztek a filmre, ugyanis a Django Unchained és Q.T. előző mozija egy tőről fakad, s így leginkább ezt a két alkotást összehasonlítva fogok értekezni a friss spagettiwestern- blaxploitation darabról. Ebben a filmben a fekete rabszolgatartás kerül a fókuszba, hogy aztán a főhős jól odacsapjon az elnyomó fehéreknek. Nem véletlen az az Unchained a címben… Olvasd tovább →