7

Spirit – A sikító város (The Spirit, 2008)

 

Frank Miller ismert névnek számít a képregények világában, készített néhány fontos művet és kihúzott pár figurát a csávából. Neki köszönhető, hogy a gyengén muzsikáló Fenegyerekre újból rátalált a nép és Batman egyik legjobb darabját is hozzá kötődik.. Hollywoodnak is dolgozott, de a kezdeteket nem lehet éppenséggel szépnek nevezni. Nevéhez fűződik a Robotzsaru második és harmadik részének a forgatókönyve, amit a stúdió úgy átszabott és kiherélt, hogy Miller felmutatta a középső ujját és hátat fordított az Álomgyárnak, képregényeinek megfilmesítési jogait pedig nem adta oda senkinek. Aztán jött Robert Rodriguez és megtört a jég, elkészülhetett a Sin City, amely 2005 egyik legjobb filmje lett. Miller kissé felengedett és elkészülhetett a 300 mozi is, ami még nagyobb siker volt a kasszáknál. Emberünk vérszemet kapott, rendezni akart és Will Eisner képregényének a megfilmesítését tűzte ki maga elé. Spirit kalandjaival már 1940 óta szórakoztatja az olvasó közönséget, tehát volt miből meríteni a szintén képregényekben utazó emberünknek.

Central City-ben tobzódik a bűn, a rendőrök korruptak, a gonosztevőknek ideális hely ez a város. A a hely nagy reménysége a Spirit névre hallgató személy, aki bármilyen sérülésből percek alatt felépül, magányos őrjáratai sok tetőn keresztül vezetnek és lecsap a bűnözőkre, mellesleg a környék Casanovájaként is funkcionál. Ezen a vidéken éldegél Octopus is, aki az összes gengszter közül a legveszélyesebb.

Olvasd tovább