– Úgy hírlik, Steven Spielberg felkarolta a Halo mozifilmet. Eredetileg ugye Peter Jackson próbálta tető alá hozni a produkciót, de nem jött össze. Nos Spielberg csöppet elfoglalt, egyrészt a Tintin utómunkálataival van elfoglalva, aztán pedig a Harvey-nak ugrik neki és még van vagy fél tucat filmterve, szerintem biztos nem fogjuk egyhamar látni a kész Halo filmet (bár ha producerként egyszerre több helyen is tud lenni).
– Guillermo del Toro producerként vesz részt a Los ojos de Julia (Julia’s Eyes) spanyol filmben. Rodar y Rodar szintén hasonló posztot fog betölteni, ők ketten Az Árvaház produkciónál is együtt dolgozott. A történet egy nőről szól, aki ikertestvére rejtélyes halála ügyében nyomozgat, azonban egyre inkább rosszabbul lát és hamarosan teljesen vak lesz.
– JJ. Abrams, a harmadik Mission Impossible film direktora áll producerként a negyedik felvonás mögött, bevonta a munkálatokba Josh Applebaum és Andre Nemec forgatókönyvírókat, akikkel együtt dolgozott az Alias sorozaton négy évadon keresztül.
– Charles Roven (A sötét lovag) és Gianni Nunnari (300) producerek új Robin Hood filmet terveznek. A sztori a jövőben játszódna Londonban és egy csapat tolvajt állítanak a középpontba. Nicolai Fuglsig reklámrendező dirigálhatja majd a filmet.
– Mint már korábban írtam a Sony / Screen Gems teljesen elégedett az Underworld harmadik felvonásának a bevételével, ezért új terveznek. A bemutató időpontját nemrég jelentették be, e szerint 2011 januárjában láthatjuk 3D-ben a következő részt a vérfarkasok és a vámpírok történetében. Szereplőkről és a rendező kilétéről még nem esett szó.












Russel Crowe-val tárgyalásokat folytatnak a Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán folytatásával kapcsolatban. A 2003-ban bemutatott film Patrick O’Brian 20 részből álló Aubrey-Maturin könyvsorozatának egyik regényén alapult. A második felvonáshoz ezen sorozat 11. könyvét használták fel, aminek a címe The Reverse Of The Medal, a forgatókönyv pedig már el is készült.
2005-ben mutatták be a Mr. és Mrs. Smith akciót Brad Pitt és Angelina Jolie főszereplésével, az alkotás világszerte 478 millió dollárt termelt a mozikban és a forgatás alatt jött össze a két színész. Két évvel ezelőtt Pitt és Jolie azt mondta, hogy egy sequelt terveznek ehhez a filmhez, ők lennének a producerei az alkotásnak, de azóta nem sok dolog történt ez ügyben.