0

Mr. Holmes előzetes

mckellenholmes2013 őszén jelentették be, hogy Mitch Cullin 2005-ben megjelent A Slight Trick of the Mind regényét Ian McKellen főszereplésével viszik a vászonra. Jeffrey Hatcher vágott bele a forgatókönyvbe, a rendező teendőket Bill Condon vállalta magára.

1947-ben járunk, Sherlock Holmes 93 éves és régen nem foglalkozik bűnesetek felderítésével. Sussex-ben éldegél házvezetőnőjével és annak fiával. Naplóját írogatja és méheivel foglalatoskodik és egyúttal megpróbál túllépni azon, hogy elméje se a régi. Ugyanakkor még mindig foglalkoztatja egy régi eset,  amelyben nem tudott rájönni, hogy ki gyilkolt meg egy bizonyos gyönyörű nőt.

Olvasd tovább

1

McKellen is eljátssza Mr. Holmest

“Több, mint 70 színész játszotta már el Sherlock Holmest! Ezúttal rajtam a sor, hogy megformáljam a 93 éves nyomozót.” – írta Ian McKellen twitterén és meg is osztott egy képet. A történet 1947-ben játszódik, a Holmes már régen nem nyomoz, elméje is megkopott, már nem megy úgy a gondolkodás, mint egykoron. Azonban egy ötven évvel ezelőtti ügy továbbra is foglalkoztatja,  a részletekre csak halványan vagy egyáltalán nem emlékszik.

mckellenholmes