Shia LaBeouf férfiasabb szerepeket vállal, talán így elfeledteti a „nonono” Transformers korszakot. (Nem!) A Man Down pszichothrillerben Jai Courtney, Gary Oldman és Kate Mara oldalán játszhat. Egy afganisztáni veterán áll a középpontban, aki a posztapokaliptikus Amerikában keresi családját és egyúttal szörnyű múltjával is meg kell birkóznia. Dito Montiel állt a kamera mögött. Csinált már jó filmet?
Kate Mara
Sean Bean a The Martian sci-fiben
Kicsit unalmas lehet már, hogy folyamatosan megemlítik vele kapcsolatban, hogy minden filmjében meghal. Ezúttal viszont elég jók az esélyek rá, hogy megérje a játékidő végét. Bár akár még infarktust is kaphat karaktere. A lényeg, hogy Sean Bean leszerződött Ridley Scott következő rendezésére. A NASA repülési igazgatóját formálhatja meg és a Földön tevékenykedik.
Matt Damon alakítja Mark Whitney-t, aki sajnálatos módon a Marson ragad és egyedül próbál boldogulni. 6 nappal ezelőtt ő volt az első ember, aki a bolygóra léphetett és lehet, hogy ő lesz az első, aki itt hal meg. Társai egy kemény homokvihar alatt távoznak, úgy gondolják, hogy Mark elhunyt. Nem adja fel a reményt, ráadásul találékony mérnök is, így talán életet tud lehelni az elromlott masinákba.
Jessica Chastain, Jeff Daniels, Kate Mara, Michael Pena és Kristen Wiig erősítik a szereplőgárdát. A forgatás decemberben veszi kezdetét Magyarországon.
Kate Mara is benne lehet a The Martian sci-fi drámában
Ősszel startol el a The Martian sci-fi dráma forgatása, amelyben Matt Damon hátramarad a Marson és megpróbál hazajutni a Földre. Néhány héttel ezelőtt úgy hírlett, hogy Jessica Chastainnel és Kristen Wiiggel egyeztetnek az egyik szerep kapcsán, de mára biztossá vált, hogy a producerek Kata Marának tettek egy ajánlatot.
Nem ismeretes, hogy Mara fő-vagy mellékszereplő lesz és azt sem említették meg, hogy Chastainnek vagy Wiignek szánt karakter megformálását bíznák-e rá. A Ridley Scott rendezésében készülő filmet 2015 november 25-én mutatják be.
Kate Mara a Fantasztikus Négyesről
Kate Mara az Esquire Méxiconak adott interjút, a színésznő beszélt a Fantasztikus Négyesről is.
Milyen érzés, hogy eljátszhatod az új Láthatatlan Lányt? Nagy felelősség, nem?
Nem érzem úgy, hogy a szerep több felelősséggel járna, mint a többi. Tudom, hogy a Fantasztikus Négyesnek rengeteg rajongója van és szerintem sokat is várnak tőlem, de nem érzem a nyomást magamon. Megpróbáljuk kissé máshogyan bemutatni a hősöket és karakteremet megpróbálom úgy eljátszani, hogy az minél valóságosabbnak tűnjön.
Szereted a képregényeket?
Nem vagyok rajongó és soha nem is olvastam egyet sem. Fel akartam lapozni néhányat, de a rendező jelezte, hogy nem szükséges. Azt mondta, hogy nem muszáj, hiszen amúgy is olyan történetet mutatunk be, amit egyetlen füzetben sem láthatott senki. Szóval csak annyit kell tennem, hogy követem az utasításait. Viszont a képregényfilmeket nagyon is szeretem, örülök, hogy végre én is benne lehetek egyben.
Transzcendens vírusvideók
Wally Pfister rendezői debütálása egy hónapon belül befut, megpróbálnak minél több újdonságot, érdekességet kitenni a filmről a netre. Ezúttal két vírusvideót tettek közzé, amely a Kate Mara által vezetett R.I.F.T. csapatra fókuszál.
Kate Mara játszhatja Sue Stormot az F4 rebootban *UPDATE*
Hamarosan megalakul a Fantasztikus Négyes hőscsapat és lassacskán a Fox is leszerződteti a főbb szereplőket. A Variety közlése szerint Kate Marával már sikerült megegyezni, a színésznő Sue Stormot, azaz a Láthatatlan Lányt fogja játszani. Reed Richards, a kvartett agya Miles Teller lehetne, míg Ben Gremmet, a Lényt Jamie Bell alakítaná. Ők még nem írták alá a szerződést, de erre hamarosan sor kerülhet. Hiába nem tetszik egyeseknek, Johnny Storm megformálását Michael B. Jordanre bízták, ő jó néhány hónapja biztos pontnak számít a rebootban. A szaklap azt is megemlíti, hogy Josh Trank rendező az Ultimate világból merített ihletet. Korábban a pletykák azt rebesgették, hogy Dr. Fátum lesz a fő ellenfél, aki ezúttal nem férfi, hanem nő lenne.
UPDATE: Az MTV News készített egy interjút Marával, aki azt mondta, hogy tegnap este lefekvés előtt a filmhíreket olvasgatta és belefutott abba is, hogy megkapta a szerepet, ő lesz Sue Storm. Neki elfelejtettek szólni, hogy a Foxnál őt választották. Nem akar inni a medve bőrére, meg kell eresztenie pár telefonhívást.
Ó és mellesleg Jordan a instagramjára ezt tette ki Láng be szöveggel: http://instagram.com/p/kpqlg4uCLp/#
