9

A majmok bolygója: Forradalom (Dawn of the Planet of the Apes)

majmokbolygoja2

A reboot/remake mánia odáig fog fajulni, hogy egyszer majd valaki kitalálja, hogy olyan történetet kell vászonra vinni, ahol valaki azért megy vissza az időben, hogy a nemrég piacra dobott sikerfilmből inkább ő maga készítsen klasszikus és minőségi produkciót. Például a 60-as években megkeresi Charlton Hestont, hogy játssza el A majmok bolygója főszerepét. Vagy ne adjak ötleteket?

A Hestonnal leforgatott film után jött jó néhány folytatás, amely végül bevette az „Abszolút fölösleges” kanyart és valahol az „Ezt tényleg nem kellett volna” zsákutcában kötött ki. Majd Tim Burton rántott össze egy pénzügyileg sikeres, de közutálat tárgyának örvendő rebootot, amit maga a direktor sem kedvelt. Sőt, amikor megkérdezték, hogy megcsinálná-e a következő felvonást azt felelte, hogy szívesebben ugrik ki egy ablakon. A következő reboot is nehézkesen valósult meg, érthető, hogy a többség előre temette a filmet, amely végül kellemes meglepetés lett és az igen gyengén muzsikáló nyári időszak egyik ékkövévé vált. Olvasd tovább

0

A majmok bolygója: Forradalom szinkronos előzetesek

majmokbolygojafolytats12A majmok az urak. Ők az erősebbek, okosabbak, jobban alkalmazkodók. Tíz évvel az első, szuperintelligens emberszabásúak megjelenése után, övék a világ, és Caesar a vezetőjük.
Az emberiség mégsem pusztult ki teljesen. Kisebb túlélő csoportjaik bizonytalan, átmeneti békét kötöttek az uralkodó fajjal.
Ám a természetes kiválasztódás nem bírja a kompromisszumokat. A béke átmeneti. Előbb-utóbb ki fog törni a csata, amely vagy az embereket vagy a majmokat örökre elsöpri a föld színéről.

Olvasd tovább

1

A majmok bolygója: Forradalom végső előzetese

majmokbolygoja2poszter1Az utóbbi időben Hollywoodban a stúdiók azon versengenek, hogy kinek van több franchise-a. Persze lehet, hogy inkább azt kellene mérlegre tenni, hogy mennyi remake és reboot volt, amelyhez össze tudtak rántani egy folytatást. A majmok bolygója (Planet of the Apes) is újrakezdhette, ráadásul sikerült olyan filmet készíteni, ami nem csak sikeres volt, hanem a nézők és a kritikusok is kedvelték. Vajon a Forradalom is minőségi alkotás lesz? Az előző rész rendezője, Rupert Wyatt 2012 szeptemberében éppen azért lépett le, mert a Fox túlságosan sürgette és úgy érezte, hogy nem kap elég időt arra, hogy kidolgozza a részleteket. Matt Reeves nem akadékoskodott, így Wyatt helyére léphetett.

 

Olvasd tovább

6

A majmok bolygója: Forradalom következő előzetese

majmokbolygojafolytats11A Tim Burton rendezésében készült reboothoz nem készült folytatás. Mark Wahlberg és Helena Bonham Carter ugyan benne lett volna, ha Burton is bevállalja, de a direktor azt mondta, hogy inkább kiugrik az ablakon, minthogy levezényeljen egy újabb részt. A stúdió hosszú éveken keresztül próbált megvalósítani egy újabb rebootot, majd nagy nehezen minden részlet a helyére került. Ezúttal nem csak a pénzügyi oldalról volt sikeres a film, hanem a kritikusok is ki voltak békülve a produkcióval. Július végén érkezik a Forradalom, amelyet Matt Reeves, a Cloverfield alkotója rendezett. Jason Clarke, Keri Russell, Gary Oldman és Kodi Smit-McPhee az emberi oldalt erősítik, Andy Serkis, Toby Kebbell, Judy Greer, Doc Shaw húzhatott magára motion capture felszerelést.


Olvasd tovább

1

Kép az Everestből

Baltasar Kormakur rendezésében érkezik  az Everest, hiába is keressük Mark Wahlberg nevét a stáblistán, nem leljük. Az izlandi direktor ezúttal Wahlberg nélkül próbálkozik Hollywoodban, de így is neves szereplőgárdát irányíthat: Jason Clarke, Josh Brolin, John Hawkes és Jake Gyllenhaal húzhat meleg cuccot és indulhat a csúcs felé. A történet két csapat hegymászóra fókuszál, akik a világ legmagasabb hegyét próbálják meghódítani szörnyű hóvihar közepette. A megtörtént eset alapján készült drámát 2015 február 27-én mutatják be.

 

everest

0

The Better Angels teaser

betterangels5Terrence Malick ugyan eléggé elfoglalt, de arra szakított időt, hogy producerként kivegye a részét a The Better Angels fekete-fehér filmből. A forgatókönyvet A.J. Edwards írta és a rendezői feladatokat is ellátta, az úriember  a To The Wonder vágója volt. A főbb szerepekben Diane Kruger, Wes Bentley, Jason Clarke, Brit Marling látható.

Abraham Lincoln fiatalkorát mutatja be az alkotás, Indiana vadonjában nőtt fel, a nehézségek megedzették és az átélt tragédiák is egyre keményebbé tették.

Mikor jut el hozzánk? Egyelőre valószínű, hogy fesztiválkörútra megy, a Sundance-en már leadták. Olvasd tovább