0

Lángelmék (Masterminds)

langelmek

1997 októberében a Loomis Fargo pénzszállító cégtől úgy 17 millió dollárt lovasítottak meg, ami a mai napig Amerika történelmének egyik legnagyobb rablásának számít. A tetteseket ugyan később elfogták, de 2 millió dollárt a mai napig nem sikerült előkeríteni. Arra gondolhatnának, hogy minimum egy Danny Ocean-féle terv kellett, hogy megszerezzék a nagy zsozsót, aprólékosan kidolgoztak minden egyes részletet. Nagy ászok lehettek, ugye?

A fenéket. Az akció résztvevői síkhülyék voltak nagy adagnyi szerencsével megáldva – legalábbis a film szerint. David Scott Ghantt (Zach Galifianakis) a Loomis Fargo-nál dolgozik, mindig is arról ábrándozott, hogy fegyvert nyomnak a képébe, megpróbálják elvenni tőle a suskát. De hiába, a meló durván unalmas, még véletlenül sem keresztezi az útját egy kósza gengszter. Csupán egyetlen öröme van: a társa (Kristen Wiig). Odavan érte. És a nő rábeszélésére dönt úgy, hogy elhozza azt a pár milliót munkahelyéről. Olvasd tovább

1

Folytatódik a Londoni csapás

chanwilson2000-ben mutatták be az Új csapást (Shanghai Noon), az akció-vígjáték western ugyan nem hozott túl sokat a konyhára, de a stúdió rábólintott a folytatásra.  Jackie Chan és Owen Wilson visszatért, szórhatták a poénokat és látványos bunyókat prezentáltak. A Londoni csapás (Shanghai Knights) sem bizonyult kasszasikernek, ennek ellenére csak szóba került a következő rész, Afrikát és a piramisokat emlegették.

Úgy 2015-ig nem is hallhattunk semmit a franchise felől, de aztán feltámadt az élet a harmadik film környékén. Ma pedig kiderült, hogy Jared Hess, a Nacho Libre alkotója vezényelhet majd a Shanghai Dawn forgatásán Egyelőre nem tették közzé a sztorit, amelyet Miles Millar és Alfred Gough tollából származik a forgatókönyv, ők dolgoztak az előző projekteken is.

Az első részben Chan egy vonatrabló segítségével próbál megmenteni egy kínai hercegnőt. A következő filmnek hasonló volt a története, csak annak cselekménye Londonban játszódott.

 

0

Don Verdean előzetes

donverdkepA Nevetséges Napóleon (Napoleon Dynamite) alkotói, Jared és Jerusha Hess hozták tető alá a Don Verdean vígjátékot. Sam Rockwell egy bibliakutatót formál meg, világszerte kutat híres kegytárgyak után, amelyek visszaállíthatják a Krisztusba vetett hitet. Városról városra utazik asszisztensével együtt. Majd azon kapja magát, hogy két felekezet közötti viszálykodásba kerül. Jemaine Clement, Amy Ryan és Leslie Bibb nevei olvashatóak még a stáblistán. December 11-én esedékes a bemutató. Olvasd tovább

1

Stb…

0rdRoger Deakins lesz az operatőre a Szárnyas fejvadász 2-nek.

A Project X 2, vagyis a Project XX 2016 augusztus 19-én kerül bemutatásra.

Jared Hess lesz a rendezője a Micronations vígjátéknak, amelyben Jack Black karakterét felkérik, hogy legyen a Valoria 12 fős állam védelmi minisztere.

Armando Iannucci adaptálhatja Fabien Nury grafikus novelláját, a The Death of Stalint, amely 1953-ban játszódik.

Xavier Gens dirigálhatja a Lights Out horror-thrillert, amelyben egy vak lány a házába behatoló orosz gengsztereket próbálja elkerülni.

A Toho úgy gondolja, hogy a Colossal túlságosan is “godzillás”, ezért beperelte a Voltage Pictures-t.

Peter Sarsgaard alakíthatja a rablóvezért A hét mesterlövész remake-ben. Jason Momoa mégsem fog játszani a filmben.

We’re Your Friends előzetes, főszerepben Zac Efron.

A Pan következő előzetese.

Amy előzetes,  Amy Winehouse doksifilm.

A pletykák szerint Lex Luthornak is lesz páncélja a Batman v Supermanben.

3

Ki rendezi a Pókembert?

pokemerKöztudott, hogy a Sony megint Pókember rebootot tervezget. Bízzunk benne, hogy ezúttal sikerül helyre tenni mindent és nem fogják pár éven belül megint újraindítani a franchise-t. Rendező még nincs, de a stúdiónak van egy listája.

Jonathan Levine, Ted Melfi, Jason Moore, Jared Hess, illetve John Francis Daley & Jonathan M. Goldstein nevei szerepelnek a felsorolásban. Levine-nek köszönhető a Fifti-fifti (50/50) és az Eleven testek (Warm Bodies), Melfi dirigálta a St. Vincent dramedyt, amely eléggé felkapott volt a díjszezonban. Hess tette le az asztalra a Nevetséges Napóleont (Napoleon Dynamite) és a Nacho Librét. Daleyék a Családi vakáció (Vacation) folytatásán dolgoztak legutóbb, inkább íróként ismertek.

Május közepére kiderül, hogy ki írhatja alá a szerződést. A stúdió afféle coming of age sztorit képzel el John Hughes-féle humorral. Főszereplő sincs még, bár a híresztelések szerint Asa Butterfield lesz a befutó.

0

Masterminds előzetes

mastermindsJared Hess a Nevetséges Napóleonnal (Napoleon Dynamite) hívta fel magára a figyelmet, majd Nacho Libre termelte a milliókat, de ezt követően nem csinált olyan filmet, amely jó kritikákat gyűjtött volna be vagy szép eredményt ért volna el. Ezúttal a Masterminds vígjátékkal célozza meg a rekeszizmokat, Zach Galifianakis, Kristen Wiig és Owen Wilson (Jim Carreyt váltotta) szállítanák a poénokat.

Danny McBride, Jody Hill, Chris Bowman és Hubbel Palmer írták a forgatókönyvet. Galifianakis a Wiig által játszott munkatársnőjével és a Wilson vezette féleszű bűnözőcsapattal együtt 17 millió dollárt lovasítanak meg.

Az 1997-es Loomis Fargo bankrablás alapján készült a film. Olvasd tovább

0

Eddig ezek a filmek találtak forgalmazóra a Sundance-en

Sokan úgy érkeznek a Sundance-re, hogy a fesztiválon találnak filmjükhöz forgalmazót. Nézzünk néhány produkciót, amely sikerrel járt.

Tony Vainuki és Erika Cohn rendezését a Relativity Sport vette meg. Az In Football We Trust 4 fiatal polinéziairól szól, akik ki szeretnének szabadulni az erőszak és a szegénység közegéből és erre a legnagyobb esélyük akkor van, ha a sportolónak állnak.

Olvasd tovább