1

Röviden: Charlie angyalai / Halálod appja / A holtak nem halnak meg / Az önvédelem művészete

írta Minime

Charlie angyalai (Charlie’s Angels)Elizabeth Banks író-rendező és mellékszereplő újrája a híres tévésorozat, valamint a korábbi mozifilmek figyelembevételével. Az angyalok szerepében Kristen Stewart, Ella Balinska és Naomi Scott „domborítanak”, valamint Banks Bosleyja mellett feltűnik még Patrick Stewarté és Djimon Hounsou hasonszőrű beosztásbeli szereplése is. A történet középpontjában pedig egy high-tech energiaforrás körüli hercehurca áll, mivel ezt a megújuló energiaforrást, akár bombává is lehet alakítani. A film önmagában semmivel nem rosszabb, mint a Diaz-Liu-Barrymore-féle korábbiak, de a nézők kevésbé szeretik. Kicsit összeszedetlen, kissé csapongó, viszonylag kevés az akció és rettenetesen sablonos is, de aki nem ettől várja a filmipar megváltását, annak egyszeri megtekintésre simán ajánlott darab, hiszen majdnem két órát eltölthetsz vele, miközben megvacsorázol vagy sminkelsz. Elizabeth Banks produceri ambícióihoz teljesen passzol a mozi, és éppen azt a csajos vonalat képviseli, ahogyan korábbi hasonló munkái is, ám most írni és rendezni is magát kérte fel, sőt még szerepel is, szóval ilyen a klasszikus mesternégyes. Végül is a lányok nem csúnyák, az akciók elmennek, a történettől ennél a sorozatnál sosem vártunk sokat (ez is éppen illik a koncepcióba), úgyhogy közel sem annyira trash-film, mint ahogy az értékelései mutatják. Értékelés: 50 %.

Olvasd tovább