6

Stb…

0tron3Eddig több, mint 30.000-en írták alá, hogy legyen Tron 3.

Elkészült A galaxis őrzői 2 forgatókönyvének első változata.

Állítólag a fiatal Obi-Wan Kenobi is kap egy spin off filmet.

Úgy hírlik, hogy Martin Freeman Anglia miniszerelnöke lesz az Amerika Kapitány 3-ban. Mivel a Bosszúállók újabb akciója balul sül el és sok brit katona életébe kerül, így ő lesz az, aki leginkább kiáll amellett, hogy a csapatot kordában kell tartani.

A pletykák szerint a Captain Marvel főszerepére Charlize Theront akarják, rendező Angelina Jolie lesz.

Christina Hodson és  Lindsey Beer szintén a Transformers univerzum íróit erősítik. Olvasd tovább

6

A Jurassic World következő előzetese

jurassicworldposterSteven Spielberg a 90-es évek elején kasszát robbantott a Jurassic Park családi kalandfilmmel, jó ideig uralta a bevételi listákat. Szépen hozott a folytatás, majd megcsinálták a harmadik részt is, amellyel a rajongók egy része nem volt kibékülve. Egy ideig csend honolt a franchise környékén, majd időről időre elmondták, hogy gondolkodnak a negyedik produkción is. A Jurassic World-re hallgató folytatásban szerencsére elvetették a fegyvert cipelő őslények ötletét, e helyett kapjuk a megalkotott gigadinót, aki sok bosszúságot okoz. Chris Pratt és Bryce Dalls Howard próbálhat életben maradni Colin Trevorrow rendezésében. Szerintetek jó lesz vagy inkább jobb lett volna, ha békén hagyják a franchise-t? Olvasd tovább

0

Trevorrow rendezheti a Intelligent Life sci-fi thrillert

colintrevorrow1Colin Trevorrow a Kockázatos túrával (Safety Not Guaranteed) érte el, hogy a Jurassic Park folytatása kapcsán számításba vegyék rendezőként. Munkájával elégedett lehetett Steven Spielberg és Frank Marshall, hiszen zöld utat adtak az Intelligent Life sci-fi thrillerének. A direktor Derek Connollyval közösen írta a forgatókönyvet, akivel eddig már három projekten dolgozott együtt.

Korábban Ambassador címre hallgatott a tervezet és a Kockázatos túra (Safety Not Guaranteed) után szerették volna összehozni. Időközben azonban némileg átalakult a forgatókönyv, ezáltal a történet is. Karakterorientált filmre van kilátás, amelyet nyakon öntöttek némi sci-fi elgondolással.

Az Ambassador az UN egyik tisztviselőjére fókuszált volna, aki az emberiséget képviseli, amikor űrlények veszik fel a kapcsolatot a Földdel. A férfi beleszeret egy hölgybe, akiről kiderül, hogy földönkívüli. Az újabb változat sztorija jelen pillanatban nem ismert.

2

Jurassic World tv spot

jurassicworldposterHiába váltotta valóra nagy álmát John Hammond, a parkot mégsem tudta megnyitni a nyilvánosság számára. A dinók még két részen keresztül okoztak gondot, majd egy időre lepihentek. A negyedik felvonásra született néhány ötlet, szerencsére a fegyvercipelő lények gondolatát elvetették. Viszont kapunk egy – hát hogy is mondjam – dínókkal suttogó karaktert Chris Pratt személyében. Ám az új teremtményt még ő sem tudja megszelídíteni. Olvasd tovább

3

Jurassic World szinkronos előzetes

jurassicworldposterÖrvendetes, hogy elvettették a felfegyverzett dinó ötletet. De vajon az e helyett kitalált nagyon is intelligens genetikailag módosított hibrid jobb ötlet? Bízzunk benne és reménykedhet Chris Pratt is, hiszen elképzelhető, hogy jobban járt volna,  ha A galaxis őrzői (The Guardians of the GalaxyI után inkább teletömi bendőjét. Mindazonáltal Colin Trevorrow számára nagy kiugrási lehetőség lenne, tudja ezt ő is és nem rajta fog múlni a végeredmény. Olvasd tovább

5

A park: Nyitva – Jurassic World előzetes

jurassicworldposterNocsak, nocsak, kinyitott a park?

2001-ben Joe Johnston, a harmadik rész rendezője kijelentette, ha lesz negyedik felvonás, akkor nem ő fogja levezényelni. Steven Spielbergnek volt ötlete a folytatásra, elmondása szerint egy teljesen új szintre emelte volna a franchise-t. Majd felröppentek olyan pletykák is, hogy a negyedik figyelmen kívül hagyja az előző részek történéseit. 2002-ben William Monahan vághatott bele a forgatókönyvbe és 2005 nyarára lőtték be a bemutatót.

A történetben Alan Grant és Ian Malcolm az InGen egyik szigetére ruccannak ki, ahol felfedezik, hogy a dinók túlságosan is elszaporodtak. Keira Knightley-nak szánták Lex Murphy szerepét, később kiírták a forgatókönyvből, de Sam Neill, majd Richard Attenborough visszatérését is megerősítették. 2004 környékén úgy hírlett, hogy nem dzsungelben fog játszódni a sztori, amelyre ráfért némi átírás. Elvileg a kormány dinókat fegyverzett volna fel, a hatalmas lények így indultak volna harcba.

2004 júniusában Alex Proyas-szal ültek tárgyalóasztalhoz, de gyorsan nemet mondott. A munkálatok 2005 elején indultak volna el, viszont továbbra is problémák voltak a forgatókönyvvel. Kiszivárgott a szkript egyik korai vázlata is, a középpontban Nick Harris zsoldos állt, akit egy svéd cég bérel fel, hogy 5 genetikailag módosított deinonychus dinóval induljon szabadító akcióra. Olvasd tovább

0

Véget ért a Jurassic World forgatása

Bejelentették hivatalosan is, hogy befejeződött a Jurassic World forgatása. Évekig kellett várni rá, mire belevágtak a munkálatokba és mikor már úgy tűnt, hogy minden sínen van a stúdió visszavonulót fújt, de nem tették jégre az elképzeléseket, csak javítgattak, ötleteltek.

Colin Trevorrow rendező ezt a képet tette közzé twitterén. Ez a csapó bizony a T-Rex gyomrában végzi.

 

trexworld