4

A következő Narnia film reboot lesz

silverchairA 2008-as Caspian herceg után a Disney-től a Fox vette át a Narnia világát, és a harmadik rész eléggé rosszul teljesített pénzügyi szinten és az általános vélemények sem voltak éppen kiemelkedőek. 2010 végén mutatták be a Hajnalvándor útját (The Voyage of Dawn Treader) és azóta nem lendült be újra a gépezet a franchise háza táján. Habár 2011-ben megszellőztették, hogy a folytatásban A varázsló unokaöccsét (The Magician’s Nephew) fogják adaptálni, ám ezt követően csend honolt Narnia körül. Később, 2013-ban, amikor a jogok visszaszálltak a The Mark Gordon Company-re és a C.S. Lewis Company-re, megszellőztették, hogy Az ezüsttrónt (The Silver Chair) veszik elő.

Ma már más szelek fújdogálnak a fantasyföldön. Mark Gordon producer ugyanis a Collidernek elárulta, hogy jön a reboot. Konkrétan azt mondta, hogy más alapokra helyezik a franchise-t és a következő filmen teljesen új csapat fog dolgozni. „Ez egy teljesen új franchise lesz. Abszolút eredeti. Eredeti karakterekkel, más rendezőkkel”

Az ezüsttrón a Hajnalvándor útja között évtizedek telnek el. A producer nem azt mondta, hogy teljesen az alapoktól építenek fel újra mindent, csupán más karakterek lesznek a főszereplők.