Mark Wahlberg és Peter Berg már letudta az A Lone Survivor akció-drámát, de a közös munka alatt úgy gondolták, hogy jó lenne ismét együtt dolgozni. Közösen valósítják meg az Amerikai Desperado regény filmváltozatát, amelynek rendezője természetesen Berg lesz, a főhőst pedig Wahlberg fogja játszani.
A könyv tartalma: Jon Roberts igaz történetén keresztül olyan mélyen ismerhetjük meg a szervezett bűnözés világát, hogy olvasás közben az ember szinte várja, hogy kopognak az ajtón, vagy telefonál az ügyvédje. Jon Roberts élete könyörtelen történet drogról, erőszakról és erkölcsi romlásról. 1992-ben emeltek vádat ellene az Egyesült Államokban. Bűnlajstromán 56 tonna, mintegy 2,3 milliárd dollár értékű kokain csempészete, valamint több ember kegyetlen meggyilkolásában való közreműködés szerepelt. Kétszer szökött meg a hatóságoktól és 5 évet bujkált, mielőtt sikerült rács mögé dugni. Még az előzetesben sem tagadta meg magát: egy fagylaltos pálcikával súlyosan megsebesítette két rabtársát, egyet pedig megvakított. Az ellene felhozott vádak alapján 300 év fegyházbüntetésre számíthatott. Vádalku alapján azonban csak 3 évet kellett leülnie. Az Evan Wrighttal folytatott beszélgetéseiből az amerikai társadalom kiváltságosainak és a periférián élők több szálon összefonódó, kegyetlen világa bontakozik ki. Az őszinte vallomásokból az is kiderül, hogy a szervezett bűnözés miért és hogyan ágyazódik be a gazdasági és politikai elit mindennapjaiba. (libri.hu)