6

A Dredd producere a folytatásról beszél

dreddfolytatasErősen kétséges, hogy lesz folytatása a Dreddnek. A reboot ugyan elhasalt a pénztáraknál, de akik látták odavoltak érte és szinte követelték a folytatást. Az alkotók is kampányoltak, hogy megvalósulhasson a következő rész, de eddig nagyobb előrelépés nem tört az ügyben.

Adi Shankar producer nemrég a következőket mondta: „Ahhoz, hogy megvalósulhasson a Dredd következő része 2 dolog szükséges. Először is a nemzetközi forgalmazóknak újra fel kell karolniuk a filmet. Másodsorban szükségünk van egy amerikai forgalmazóra, akár a Lionsgate-re, de szóba jöhet más is. A Dredd büdzséjéhez mérten szinte az összes forgalmazó bukott a filmen”

Shankar három lehetőséget lát. Az egyik, hogy a költségvetésen faragjanak és lejjebb nyomják még a found footage is szóba jöhet, ami sokaknak nem tetszene. Másodsorban egy David Fincherhez hasonló rendező kellene, de sajnos ezek az emberek nem készítenek folytatásokat mások franchise-ához. Harmadjára pedig jól jönne néhány sztár még Karl Urban mellé, velük együtt összejöhetne a Dredd 2. A producer Dwayne Johnsont említette meg, aki biztosan megmenthetné a franchise-t, hiszen ő minden filmszériát kihúz a bajból.

2

Power/Rangers fan made film

powerrangers

Adi Shankar producer állt a Punisher: Firty Laundry, a Venom: Truth in Journalism és a Judge Dredd: Superfiend rövidfilmek mögött és most újabb néhány perces művel rukkolt elő. A Power/Rangerst Joseph Kahn kliprendező dirigálhatta le, ő állt a Vas (Torque) és az Elzárás (Detention) mögött. Katee Sackhoff és James Van Der Beek is játszanak az R kategóriás produkcióban, de számíthatunk Bree Olson és Will Yun Lee felbukkanására.

Kahn a HitFixnek úgy nyilatkozott, hogy nagyon sokan vágytak már egy komor hangvételű, kemény Power Rangersre. Kihívásnak tartotta, hogy ezt vajon ki tudná-e hozni egy rendkívül buta alapanyagból. Ugyanakkor ha lenne lehetősége, biztos, hogy nem csinálna meg egy 200 millió dolláros PG-13-as filmet, biztos, hogy nemet mondana a felkérésre.

Olvasd tovább

0

Dredd – Sötét bírák minisorozat közeleg

darkjudgesMég mindig nem hallhattunk semmi hivatalosat a Dredd 3D folytatásáról. Illetve a legutóbbi álláspont szerint nem lesz következő rész, de ezt még a csúnya bukás után említette meg a stúdió. Azóta is csak az alkotók lelkes kampányáról esik szó. Adi Shankar producer eléggé türelmetlen és inkább saját szakállára összehozott egy 7 részes minisorozatot, amely a Sötét Bírákra fókuszálhatnak. (Alex Garland nemrég elhintette ha lenne Dredd 3D 2., akkor pont ők állnának a középpontban.)

A széria hó végén debütál, nem kell érte fizetni, teljesen ingyen meg lehet nézni. A producer a pénz helyett a rajongók érdekli. Sőt, kifejezetten úgy fogalmazott, hogy magasról tesz a lóvéra. Mellesleg Shankar állt a Megtorló és a Venom rövidfilmek mögött.

Az alábbi videóban Shankar mond köszönetet a fanoknak. Olvasd tovább