A Szerelemguru filmhez itt egy music video Mike Myers előadásában, amiben Jessica Alba egy könnyed táncot lejt.
Sandra Bullock megkéri Ryan Reynolds kezét
A The Proposal romantikus vígjátékban Sandra Bullock kéri meg Ryan Reynold kezét, a házassággal azt reméli, hogy nem toloncolják ki Kanadába.


A három testőr összeáll
Mindíg úgy kezdődött, hogy D’Artagnan testőr akart lenni, ezért felkerekedett, aztán összehaverkodott 3 testőrrel (Athos, Porthos, Aramis) és együtt a gonosz püspököt legyőzték. A legutóbbi nagyszabású produkció 2001-ben volt, Peter Hyams rendezésében (A muskétás), a film megbukott, azóta nem is nagyon lehetett hallani arról, hogy a testőröket így vagy úgy aktivizálnák.
Most új mozifilmet terveznek Dumas regénye alapján. Ebben azt láthatjuk majd hogy állt össze a trió, Arthos, Porthos, Aramis. D’Artagnan majd a film második felében vagy egy esetleges folytatásban tűnik fel.
A leghíresebb és legkedveltebb az 1973-as Három testőr, Oliver Reed, Michael York, Richard Charmberlain. Christopher Lee és Raquel Welch főszereplésével (én is ajánlom mindenkinek!).
No és ez pedig Rod Stewart, Bryan Adams és Sting közös dala a ’93-as filmhez.
Hancock Tv Spot
Úgy érzem mostanság főleg a képregény- vagy szuperhősfilmek terén kicsit túlzásba viszik. Értem ezalatt azt, hogy rengeteg filmbeli jelenettel és egyéb videóval árasztják el a tv-t és az internetet.
2 TV Spot és egy jelenet a filmből
Robotzsaru poszter
3 hónappal ezelőtt írtam arról, hogy remake lesz az Robotzsaruból, 2010-ben várható majd a film. Egy teaser poszter már van róla.

Babylon A.D. trailer
Itt a hivatalos trailer a Babylon (két teaser volt már), Vin Diesel egy zsoldost alakít, akit felbérelnek, hogy szállítson le egy csajt.
Ghost In the Shell új köntösben
Az egyik klasszikus manga animációs film egy kis műtéten esik át, olyan szinten, hogy még új nevet is adtak neki: Ghost In the Shell 2.0. Újrakeverik a hangot és újra is szinkronizálják az eredeti szinkronhangokkal, csak a Puppet Master kap teljesen más hangot. Ezek mellett lesz benne néhány új CGI effekt is.
A sztori tehát nem fog változni, csak a hangzás és a trükkök tekintetében lesz eltérés. A felújításba a Skywalker Sound (George Lucas-hoz tartozik) is besegít.
A GITS 2.0-t júliusban mutatják be néhány japán moziban.
Robert De Niro, a producer

Nicolas Cage és a végítélet

Shakespeare, Szent Grál és vámpírok
A Rosencrantz and Guildenstern are Undead egy vígjáték, ami a Hamlet, a Szent Grál és néhány szexi vámpír közötti kapcsolatról szól.
Folytatások jönnek: A harc mestere, Skorpiókirály, Hipervándor
A rendező Josef Rusnak (A 13. emelet). A DVD augusztus 19.-én jelenik meg.
A Skorpiókirály 2 (The Scorpion King 2 : Rise of a Warrior)
A történet a fiatal Mathayus-ról szól. 13 évese Mathayus szemtanúja lesz, hogy az apját (aki egy akkád zsoldos) elrabolja és megöli a riválisa, Sargon. A fiú a híres Fekete Skorpió akadémiára kerül, ahol Mathayus 7 évet tölt el, elsajátítja a küzdelem és a gyilkolás rejtélyeit. Meggyőződése, hogy ahhoz, hogy legyőzze Sargont és ezáltal megbosszulja apját, az csak egy bizonyos varázskarddal tudja megtenni, ami az Alvilágban található. Mathayus kalandja során szerez néhány barátot, akik segítenek neki.
Ezt is dvd-n adják ki, a rendező Russel Mulcahy (Hegylakó, Resident Evil 3), a főszereplő pedig The Rock helyett Michael Copon.
Hipervándor (Jumper)
A rendező Doug Liman eleve trilógiának szánta a Hipervándort. Habár nem szerepelt túl jól Amerikában a film, nemzetközileg azért szépen hozott (össz. 221 M $). A főszereplő Hayden Christensen is érdeklődik a folytatás iránt.
Hupikék törpikék mesefilm
Már korábban írtam róla, hogy a Hupikék törpikékből egész estés mese készül. David Stem és David Weiss írják majd a forgatókönyvet. A nevükhöz fűződik a Shrek második és harmadik része.
A Hupikék törpikéket Peyo (Pierre Culliford) találta ki 1958-ban. Először még csak képregényekben jelentek meg, később mesesorozat formájában is futott a TV-ben. Aki nem tudná miről van szó, annak röviden: Az erdőben kis kék pár centis törpikék laknak (gombaházakban), rájuk vadászik a gonosz Hókuszpók (aki valószínűleg nem mesefigura lesz, hanem élő szereplő) és macskája, mindenáron szeretnének törpike kaját enni.
