Joaquin Phoenix bejelentette néhány hete, hogy nem kíván több filmben szerepelni, inkább zenei karrierjére koncentrálna. Szóval úgy áll a helyzet, hogy ez lesz (egy jó ideig) az utolsó film tőle.

Joaquin Phoenix bejelentette néhány hete, hogy nem kíván több filmben szerepelni, inkább zenei karrierjére koncentrálna. Szóval úgy áll a helyzet, hogy ez lesz (egy jó ideig) az utolsó film tőle.


A Kindaichi mangán alapuló film, elsőre kicsit gyengének és nevetségesnek tűnik, de aztán mikor rájöttem, hogy nem is olyan egyértelmű a megoldás, azonnal Poirot-i magasságokba emelkedett.
Egy isten háta mögötti elhagyatott város hoteljében ragad pár ember és elkezdenek hullani mint a legyek. Vámpírokra gyanakodnak, de a szuper detektív unokája, Kindaichi Hajime akit a nagyon cuki Kamenashi Kazuya alakít persze megoldja az ügyet. Ahogy a jó öreg ballonkabátos-szivaros-sosem láttuk a feleségét Columbo, ő is észreveszi a nüansznyi részleteket és összerakja a kirakóst.
Egyszer nézhető, vannak benne nagyon vicces részek és megijedni sem fog senki. A film 2005-ös.
Extra fanoknak többször ajánlott Kame miatt
videó:
A Pixartól jövőre is érkezik egy mese (animációs film), a címe Up, ebből láthattok most egy jelenetet. (Előzetes erre)
Jövőre jön a G.I. Joe mozifilm, négy karakterposztert láthattok alább. Teljesen sötétek.




1982-ben mutatta be a Disney a Tron filmet, ami klasszikussá vált. A sztoriban egy programozó (Jeff Bridges) bekerül a számítógépes világba, ahol egy játékban kell megküzdenie az életéért. Emellett megpróbál eljutni a központi processzorhoz, ahol leállíthatná a szoftvert.
A folytatáshoz leszerződött Olivia Wilda (Dr. House) és Beau Garrett (Végzetes kitérő), Jeff Bridges is aláírt már, bár ő mellékfigura les, férfi főszereplő még nincs a produkciónak. Steven Lisberger az eredeti film rendezője és társforgatókönyvírója lesz az egy producere a folytatásnak.
A történetet nem árulták el még, de annyit lehet tudni, hogy Wilde egy dolgozót fog alakítani a virutális világban. Tavasszal kezdődik a forgatás.
A Comic-conon bemutattak egy teaser trailert már, az imdb szerint ez volt a negyedik legkeresettebb film idén.
Patrick Swayze jövőre játszik a Powder Blue drámában, no meg a The Beast sorozatban is. Ebben az évben a színésznél rákot diagnosztizáltak, csak örülni lehet annak, hogy sikerült legyűrnie a betegséget.


Mostanság minden évben láthatunk az éves kínálatban egy olyan filmet, amit játék alapján hoztak össze. Illetve inkább úgy kéne mondani, hogy a cím a játékot idézi, de a történet már alig-alig hasonlít ahhoz sokszor. A játékosok leginkább kárognak, a kritikusok szintén, nem sok olyan alkotás született, ami elnyerte volna mindkét fél tetszését. A mozikban ezek a produkciók pedig nem is nagyon hoznak úgy, hogy sikeresnek lehessen nevezni őket, gyaníthatóan dvd-s pályafutásuk alatt csorog némi profit a kasszákba.
Nos a kamerás verzió után itt a jó minőségű trailer a Wolverine-hez. A filmben az egyik legkedveltebb mutáns (Rozosmák/Farkas) kalandjait követhetjük nyomon, a történet azokban az időkben játszódik, mikor bekerült a testébe az adamantium. A készítők további spin-off filmeket terveznek, jöhet majd a Gambit és a Deadpool mozi is.
Elhunyt Horst Tappert német színész. Őt leginkább a Derrick krimisorozatból ismerhettük, 20 éve nem volt tele a tévé mindenféle filmmel és sorozattal, akkoriban a Derrick, Az öreg és a Két férfi egy eset ment. A Derrick 281 részt élt meg és 1974 és 1997 között futott. Tappert cukorbeteg volt, 85 évesen hunyt el egy müncheni klinikán.

A képen balra Tappert látható, mellette társa Fritz Wepper, aki leginkább csak a kocsit hozta, az agymunkát Derrick végezte.

Amikor elkezdtem nézni egyből az Alul semmi jutott eszembe, legalábbis a hangulata olyan volt de aztán rájöttem, hogy ez a film annál sokkal több. Az 1965-ös évben járunk, mikor egy bányászvároska az utolsókat rúgja, és hogy valahogy segíteni tudjanak, a csajok kitalálják, hogy hulázni fognak. Asszem ezt a táncot senkinek sem kell bemutatni, mindenki látott már szalmaruhás-ringócsípős Hawaii lányokat. Na szóval, szükség van egy tánctanárra, le is szerződtetnek egyet, aki beállít enyhén spiccesen. Itt már sejtettem, hogy ez jó film lesz. A tanci néni megnézi a repertoárt- természetesen retro szemüvegben, cigivel a kezében elvégre fővárosi felvilágosult nőről beszélünk- aztán a fejét fogja, hogy ennyi kétballábas lányt még életében nem látott. Az én személyes kedvencem Sayuri, aki akkora mint egy hegyomlás, de jólelkű és nagyon szeretnivaló.
A Halcyon Co. fejesei, Derek Anderson és Victor Kubicek (ők szerezték meg a jogokat a C2-től) bejelentették, hogy már megkezdték az ötödik Terminator film előkészületeit. Eredetileg várni akartak jövő nyárig a döntéssel és csak azután jelentették volna be a folytatást, ha sikeres lett volna a produkció, de a nagy érdeklődést és a sok pozitív visszajelzést látván végül úgy határoztak, hogy jöhet a következő felvonás.
Christian Bale három részre írt alá, az ő szereplése már biztos és McG is visszatérhet. Konkrét forgatási helyszín még nincs, de megemlítették, hogy jó lenne ha a Közel-Keleten tudnának forgatni. A hírt a dubaji filmfesztiválon jelentették be (ami a Közel-Keleten található), így talán felkapta a fejét ott pár helyi filmes, akik besegíthetnek a stábnak. A bemutatót 2011-re tervezik.