Sötét napok köszöntenek egy házaspárra, akik szomorú körülmények között elveszítik gyereküket. Házasságuk veszélybe kerül és a feleséget is rémálmok gyötrik. A pár úgy dönt, hogy örökbe fogad egy árvát, aki azonban pokollá teszi az életüket. A film bemutatása ellen tiltakoztak az örökbefogadó szervezetek, mivel szerintük ez negatív visszhangot fog kelteni és kevesebben fognak azon gondolkodni, hogy egy árva örökbefogadásán gondolkodjanak.
Losers poszter
Sylvain White (Lökd a ritmust) nem is oly rég fogott hozzá a Losers képregény megfilmesítésének. 2007-ben Peter Berg és James Vanderbilt írt egy forgatókönyvet, amit White átírt, az imdb-n csak az ő neve szerepel az írók között. Az egyetlen jó pont, hogy Joel Silver a film a producere. A történetben egy kommandós csapatot az új küldetésük során a megbízójuk átveri, azonban a csoport tagjai később újraszerveződnek és bosszút esküsznek.

Washington az első fekete amerikai elnök
Barack Obama korábban azt mondta, ha film készülne róla, akkor azt szeretné Will Smith alakítaná őt. A The Daily Mail szerint mégse Smith játszhatja el az első fekete amerikai elnököt, hanem az Oscar-díjas Denzel Washington. “Az egyetlen probléma az, hogy a fülei nagyobbak, mint az enyém” – mondta a színész. Szerintem meg az az egyetlen probléma, hogy Washington gázsija 20 millió dollár és az elnökökről szóló filmek nem szakítanak túl nagyot a mozikban. Például a Nixon csak 13,6 milliót hozott a mozikban (és 44 millióba került), a George W. Bushról szóló alkotás, a W. pedig összesen 29,4 milliót termelt. Még a tavalyi 5 Oscarra jelölt Frost/Nixon is csak 27,4 milliót tud felmutatni.
4 és fél perc a G.I. Joe-ból
Az elején a tv spotokban és a trailerben látott tornyos jelenetet láthatjátok, majd pedig hőseink felveszik a gyorsító szuperruhát és betámadják Storm Shadow és Báróné kocsiját. Aki esetleg akar valami újat is látni a moziban, az ne nézze meg ezt a videót.
A hazafi írója készíti az Alapítvány forgatókönyvét
Még januárban szóltak arról a hírek, hogy Roland Emmerich elkészíti a megfilmesíthetetlennek tartott Isaac Asimov által írt Alapítvány filmváltozat. A regényben egy tudmányág, a pszichohistória segítségével meg lehet jósolni a jövőt. Ennek kiötlője Hari Seldon, aki rájön arra, hogy a Galaktikus Birodalom el fog bukni, majd később, pár ezer év múlva létrejön a Második Birodalom. Ezért Seldon két kolóniát is létrehoz, ezeket pedig Alapítványak nevezi el.
“Gyerekként imádtam. Minden sci-fi rajongónak el kellene olvasnia ezt a könyvet.” -mondta Emmerich. A direktor megbízta Bob Rodat forgatókönyvírót, hogy készítsen egy szkriptet, hamarosan végezni is fog vele.
Ha jól tudom az Alapítvány nem az a könyv, amiben temérdek akció van, Emmerich viszont az a fajta rendező, aki akkor tud megnyugodni, ha végre akciózhat, rombolhat a filmjében. Rodat pedig korábban olyan forgatókönyveket írt, mint a Ryan közlegény megmentése vagy A hazafi, amelyekben aztán volt csata rendesen.
Rágcsávók szinkronos előzetes
Jerry Bruckheimer – ő állt prudcerként A szikla, az Armageddon, A nemzet aranya és sok más szórakoztató akciófilm mögött. Néha viszont úgy dönt, hogy csinál mint pl. a Kenguru Jack. A Rágcsávókhoz is a nevét adta, az imdb-n 5,4-en áll, ami nem azt mutatja, hogy a közönség elégedett vele.
Szóval a történetben a kormány tengerimalacokat vet be egy világuralomra törő milliomos ellen. Hoyt Yeatman dirigálta a filmet, aki eddig speciális effektekkel foglalkozott, dolgozott Bruckheimerrel is egy csomó produkción, pl Az utolsó esély, az Armageddon és A fegyencjárat esetében is.
Rövid hírek
– Robert Rodriguez megerősítette, hogy Michelle Rodriguez és Robert De Niro benne lesz a Machete filmben. Elmondása felajánlott egy szerepet Lindsay Lohannak is, egy igazán klassz jelenetet szán neki.
– Úgy tűnt, David Cronenberg Robert Ludlum könyvét, a Matarese-kört fogja megfilmesíteni legközelebb. A rendező azonban bejelentette, hogy Don DeLillo regényét, a Cosmopolist fogja vászonra adaptálni. Eric Packer nevű milliomos áll a történet középpontjában, aki limuzinjával átutazik egész Manhattenen egy hajvágásért.
– Kurt Russell lehet Chris Hemsworth (Thor) mellett a másik főszereplő a Vörös hajnal remake-jében.
– Denzel Washingtont sikerült megnyerni ismét az Unstoppable filmhez. A színész már a kezdet kezdetén benne volt a projektben, de aztán a stúdió megpróbálta csökkenteni a költségvetést és Washingtonnak 20 helyett 16 millió dollárt akartak adni gázsinak, aki erre azt mondta, hogy viszlát. Azóta a feleknek sikerült megegyezniük megint.
– Robert Downey Jr. és Zach Galifianakis (Másnaposok) játszik a Due Date filmben, amely Todd Phillips rendezésében fog készülni, a forgatás ősszel indul. Downey Jr. egy jövendőbeli apukát alakít, aki versenyt fut az idővel, ugyanis mindenképpen szeretne odaérni fia születésére. Galifanakis lesz társa az utazásban. Phillips úgy jellemezte a filmet, hogy egy igazi haver vígjáték haverok nélkül.
– Michael Keaton a Toy Story 3-ban egy Ken nevű karakternek kölcsönzi a hangját.
– David Fincher produceri felügyelete alatt készül el a The Goon, amely Eric Powell képregényén alapul. Clancy Brown hangján szólal meg majd Goon, Paul Giamatti pedig Frankie-t szólaltatja meg.
– A tervek szerint 2011-ben érkezik a Tini Nindzsa Teknőcök mozifilm. A producer, Scott Mednick arról beszélt, hogy visszakanyarodnának az eredeti képregényekhez, amelyekben sötét volt a hangulat. Megemlítette az új Harry Pottert filmet is, ami PG besorolású lett, pedig teljesen komorabb, sötétebb hangvételt ütött meg.
– Nem lesz jelen Sigourney Weaver a Szellemirtók harmadik részében.
– És a végére egy spoiler a The Box-szal kapcsolatban (a tovább mögé tettem):
Where the Wild Things Are színfalak mögött
Októberben mutatják be Spike Jonze Where the Wild Things Are fantasy filmjét, a produkció Maurice Sendak gyerekkönyve alapján készült, a történet a fiúrúl szól, aki saját fantáziavilágot alakít ki, melyben ő a király. A videóban megszólal a szerző, beszél a könyvről, hogy miképpen is valósult meg és szóhoz jut Jonze is. Az előzetes erre látható.
A veszélyes csábító
A két férfi főszereplő posztere után Rachel McAdams is kapott egy saját posztert. Az előzetes alapján azt már tudjuk, hogy jól tökön rúgja a detektívet, majd az ágyhoz kötözi (és miért nem öli meg, ha eredetileg valami hajból kivett veszélyes eszközzel le akarta szúrni?). McAdams-et is egy rejtélyes köddel vették körül, mögötte pedig London sejlik fel.

A Spartacus sorozat előzetese
Kevés sorozatot nézek, a legtöbbje a pilotnál elvérzik nálam, sőt van ami el se jut elém, mivel nem találom elég érdekesnek, nem fog meg az előzetese. A Spartacus: Blood and Sand szériát viszont tuti be fogom próbálni. A sorozatot akció-kaland drámaként jellemzik és lesz némi képregényes beütése is. Lesz itt vér, szex, gladiátor küzdelem, erőszak. Ezzel a jellemzéssel akár a Róma is lehetne, azt végig is néztem és hasonló dolgok voltak benne, így első látásra rá is fog verni valamivel… de majd a végeredménynél minden kiderül.
Tron Legacy concept video
Jövőre az egyik megaköltségvetésű produkció a Tron Legacy lesz, kell is neki a jó reklám, ha nyereséges akar lenni, ráadásul elég régen volt az első része. Tegnap néhány vázlatot láthattunk a filmmel kapcsolatban, néhány órával később pedig egy csodás concept videót nézhettek meg. A videó tavaly volt látható a Comic Conon, de valami oknál fogva mégse került ki a netre, egészen mostanáig, igaz némileg változtattak rajta.
Hot Tub Time Machine előzetes
Nostradamus megjósolta, Galilei és Einstein is szóba hozta… az időutazásról van szó kérem szépen. Négy jóbarát (John Cusack, Craig Robinson, Rob Corddry és Clark Duke) egy vodkás Red Bullos este után visszamennek az időben, ezt pedig nem is akárhogy sikerül megvalósítaniuk. A filmet Steve Pink (Felvéve) rendezte Josh Heald forgatókönyvéből. Heald összesen ezt a két szkriptet írta, a másik produkció a Mardi Gras vígjáték lesz (aminek a főszereplői Arielle Kebbel, Danneel Harris és Carmen Electra lesznek). Szóval Hot Tub Time Machine előzetes

